Hónap: 2017 március

POLYFICTION

A poligonális, sokszögekből építkező absztrakció különleges formájával foglalkozik Szalay Péter új munkáiban. A „talált objekteket”, a 60-as évek tárgy-kultúrájának mementóit, nagyszüleink vitrinben féltve őrzött porcelánfiguráit duchamp-i gesztussal nem kézi munkával transzformálja, hanem egy kémiai átalakulás folyamán – kristályszerkezettel vonja be, építi át. Egy másik módszere szintén „gépiesen” jön létre, amikor egy sokszögű struktúrát húz rá az alapformára, majd 3D-ben kinyomtatja. Mindkét eset egyedi absztrakciós gondolkodás eredménye, amelyben egyfajta formai redukció jön létre.

A Szentendrei Képtárban megrendezett pop up kiállítás „felbukkanása” nem véletlen, hiszen ugyanaz a visszatérő képépítési metódus, a térben növekvő sokszögekből felépített tömegképzés figyelhető meg a szentendrei festő Kósza Sipos Lászlónál, mint Szalay Péter kortárs művész szobrászati gondolkodásában, térbeli formajátékaiban. Szalay azonban munkáiban a mai „felszínes” absztrakciós divathullám ironikus kritikáját is megfogalmazza. Nemcsak azért, mert figurái mélyebb struktúráiban egy egészen más korszak rekvizitumai bújnak meg, hanem azért is, mert Duchamp alapvetéseihez, a gondolat formáló erejéhez, konceptualitásához tér vissza, ezzel ironizálva a gépiesen létrehozott alkotások özönén. Szalay Péter elképzelése a képzőművészetről némileg antinomikus kapcsolatban van Kósza Sipos valóságelvű alapokon nyugvó módszerével; azonban az a vonás közös bennük, hogy az eredeti látványt szüntetik meg azáltal, hogy az alapmotívumot poligonális formahálózattal vonják be.

Poly Fiction című kiállítása az acb Attachmentben létrehozott installációinak folytatása, ahol „a szobrok zöld háttere a greenbox technológiára utalt. A televíziózásban és filmkészítésben használt módszer révén a „zöld dobozban” fényképezett tárgyak és személyek saját fizikai terükből kiemelve egy bármilyen másik térbe helyezhetők a digitális montázstechnika segítségével. Szalay szobrai esetében, mivel meg vannak fosztva – ha csak virtuálisan is – fizikai terüktől, a hangsúly a szobrok mint önmagukban álló testek, és még inkább az őket határoló felületek térbeliségére helyeződik.”(idézet Hegedűs Orsolya írásából, acb Attachement Galéria)

 

 

910

RESTART

Kiállító művészek: AKNAY János, ALMÁSI Gertrúd, ASSZONYI Tamás, BAKSAI József, BÁLINT Ildikó, BARAKONYI Zsombor, BIHON Győző, BOJTOR Verebella, BORSÓDY Eszter,ef ZÁMBÓ István, FARKAS Zsófi, FEKETE János, feLUGOSSY László, GULYÁS Andrea, JÁVOR Piroska, KEMÉNY Zoltán, KRIZBAI Alex, LUKOVICZKY Endre, ORBÁN Attila, PACSIKA Rudolf, PARASZKAY György, PISTYUR Imre, REGŐS Anna, REGŐS István, SZABÓ Tamás, TÍMÁR Gergő, ZÁVODSZKY Ferenc

 

Korunk fétise a számítógép, amely életünk nélkülözhetetlennek tűnő, meghatározó része lett. Magán- és közéletünk, munkánk, kapcsolatunk a világgal – manapság e bonyolult szerkezet függvényévé vált. Mennyire legyünk kiszolgáltatottak, s milyen mértékben vegyük komolyan, hogy ne nőhessen fölénk? Ezekre a kérdésekre ad választ ez a rendhagyó kiállítás.

Remek játékba kezdett pár éve néhány szentendrei képző- és iparművész Fekete János művészetkedvelő szentendrei polgár ösztönzésére: használaton kívüli laptopjaiból „álmodtak” műalkotásokat – ki-ki saját stílusa, habitusa szerint. Az ötletes, gondolatgazdag, humorral teli művészi laptopok több kiállításon is sikerrel vettek részt. Az alkotók és a művek száma azóta jelentősen bővült. Napjainkra a szentendrei képző- és iparművészet majd minden korosztálya, irányzata megtalálható a „homo ludensek” sorában. A látványos műtárgyakban egyvalami közös: a játék öröme. Minden alkotó számára élvezetes feladatot jelentett annak megfogalmazása: milyen művészit lát ebben az élettelen szerkezetben, mit jelképez számára a számítógép, szereti azt vagy elutasítja.

Huszonkilenc neves szentendrei művész laptopalkotásait láthatják most. Sőt, ráadásként Borsódy Eszter számítógép-alkatrészek felhasználásával különleges ékszereket is készített erre az alkalomra.


 

905

A FÉNY RÉGÉSZETE

Nemzetközi együttműködés eredményeként született meg az a különleges tárlat, amely lengyel, cseh, szlovák és magyar közgyűjtemények őskori és néprajzi kulturális örökségére alapozva tárja elénk a legújabb kutatási eredményeket. A rendkívüli témafeldolgozás a régészet segédtudományára, az archaeoasztronómiára támaszkodik. Ez alapján ismerhetjük meg az égitesteknek, égi jelenségeknek az őskori ember gondolkodására, viselkedésére, természethez való viszonyara gyakorolt hatását. A nem mindennapi tudományág a régészeti leleteket, az építmények tájolását, tájban való elhelyezését, az ember és a természet kapcsolatát tanulmányozza. A kiállítás a legújabb kutatási eredmények felhasználásával mutatja be, hogy a természetes fény, a fényjelenségek milyen fontos szerepet játszottak, s milyen nagy hatást gyakoroltak az őskori ember életére.

Az archaeoasztronómia egyik hangsúlyos kutatási területe a neolitikus körárkok tájolása. A szakrális jellegű körárkok csillagaszati jellemzői az égitestekkel – mindenekelőtt a Nappal, és talán kisebb mértékben a Holddal vagy egyes csillagokkal, csillagképekkel is – kimutatható kapcsolatuk révén jól szemléltetik a természetes fény spirituális szempontból is meghatározó szerepét. A bronzkori ember fegyverein és ékszerein látható díszítések tanúsítják, hogy a nap- és holdfény által generált légköri jelenségek szintén mély benyomást tettek a kor emberének gondolkodására, létrehozva többek között a használati tárgyakon és ruházaton megjelenő jellegzetes szimbólumokból álló motívumrendszert.

A régészeti leletek azt jelzik, hogy a legnagyobb hatása annak a légköri jelenségnek volt, amelyben a nap egy roppant nagy, négyküllős kerék formájában jelenik meg az égen. A nap- és holdkorona koncentrikus gyűrűit szimbolizáló jelek szintén nagyon gyakoriak a bronzkori tárgyakon, de találkozhatunk a naposzlopot megidéző díszítésekkel is.

Az égi jelenségek ábrázolása közel azonos formában, az Európában egymástól távol élő ősi népcsoportok díszítőművészetében is fellelhető. A temetési rítusok és más szertartások tárgyain hasonló szimbólumrendszer látható, amely tovább él az évezredekkel későbbi népművészetben is. A körárkok tájolási sajátosságai a lakóépületek elhelyezésében is követhetőek.

 

900

KRISTÁLYVÁROS

Éppen húsz éve láthatta a közönség a Szentendrei Képtárban Kósza Sipos László (1943–1989) posztumusz egyéni kiállítását. Most ugyanezen a helyen tekinthető meg egy válogatás, amelyben a művész néhány korai, még Szentendrén készült grafikája mellett nagyrészt a németországi korszakából származó nagyméretű tempera- és olajfestményei, intim pasztellmunkái és konstruktív rajzai szerepelnek. Kósza Sipos munkássága mindvégig magán viselte a szentendrei lét, a tanulóévek és a művész-kollégák hatását, a nyolcvanas években, az emigráció időszaka alatt viszont karakteres saját stílusa miatt ért el sikereket. Ez a stílus teljes egészében szinkronban van azzal a ma uralkodó design-trenddel, amely a sokszög alapú testek iránti vonzalmon alapul. A képein megjelenő különös formarendszer, a „háromszögesítés” ugyanazt a kristályszerkezet-hatást mutatja, mint az ún. számítógépes „low poly” generátorok alkotta kép. Mindazonáltal Kósza Sipos tájképeinek, kikristályosított figuráinak az alapjai a művész hatvanas évekbeli grafikáiban lelhetők fel, amelyek pedig Vajda Lajosnak és körének a kisvárosi motívumokat gyűjtő és megjelenítő művészeti tevékenységéből eredeztethetőek. Így él tovább a történeti szentendrei képzőművészet a mai vizuális kultúrában.

Kósza Sipos kiállított művei a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményének darabjai.

 


 

896