A művészet templomai | Frida Kahlo

Vetítés és előadás

2020. 09. 12.

16 óra

Helyszín:

P'Art Mozi

Frida Kahlo (2020)
színes, feliratos, olasz ismeretterjesztő film (90’)
Rendező: Giovanni Triolo
 
A film Frida Kahlo személyiségének kettősségét mutatja be: az érem egyik oldala a forradalmi szellemiség, mely a feminista, úttörő művészben lakozik, a másik pedig a szenvedő testbe és a Diego Riverával való gyötrő kapcsolatba zárt nő lelkisége.
 
Másság mint brand – Identitás-kérdés a Frida Kahlo-életműben
Dr. Bordács Andrea esztéta, docens, az ELTE SEK Vizuális Művészeti
Tanszékének vezetője előadása
 
Frida Kahlóhoz és az életművéhez számos olyan jellemző társul, ami az európai művészethez és annak nőideálhoz képest eltérő, s amit az alkotó erényének tudunk be. Kérdés, mindebben mennyi a tudatos brandépítés és mennyi a más (európaitól eltérő) nézőpont szerepe
 
Az előadás azt járja körbe, hogy Frida Kahlónak, illetve a művészetének tulajdonított jellemzők mennyire eredetiek, vagy mennyire csak Frida Kahlo sajátjai, mennyiben kötődnek a helyi hagyományokhoz. Frida Kahlo életművében az is izgalmas, hogy az egyes motívumai hogyan változtak az életmű folyamán (gyerek-motívum, férfi-nő viszony, szépségeszmény stb.).
 
A vetítés kezdete: 16 óra
Belépőjegy: 1200 Ft
 
Művészettörténeti előadás: 17:30
Az előadás megtekintése ingyenes, de retisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
 
A vetítés és az előadás helyszíne: P’Art Mozi
 
A sorozat október 10-én 16 órakor folytatódik Michelle Mally Ermitázs: A gyűjtemény története című dokumentumfilmjével. A filmhez kapcsolódó művészettörténeti előadást Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszországkutató, esztéta tartja.
 
* * *
 
Beltéri helyszíneinken a szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.