Lassíthatjuk-e a klímaváltozást?

Nyitott konferencia a Dunakanyarban Ürge-Vorsatz Diána, Kiss Gabriella, Lazányi Orsolya, Illés Zoltán, Lányi András és Takács-Sánta András részvételével

2019. 10. 26.

10:00–15:30

Helyszín:

MűvészetMalom

A környéken nem működik ipar, a helyi ökológiai lábnyom főleg az elavult fűtésrendszerekből és az autók emissziójából tevődik össze. Jó megoldást jelentene a Dunán rendszeresen közlekedő hajójárat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.
 
Többek között erről is szó lesz a konferencián, melyre Szentendre, Pomáz, Leányfalu, Budakalász és Szigetmonostor részvételével kerül sor. A konferenciát az élhető jövőért és a klímakatasztrófa elkerülése érdekében szervezi az Ars et Vita Alapítvány és az ÖkoParty – Védegylet.
 
Az előadások utáni kerekasztal-beszélgetésen közösen gondolkodhatunk a közönség részvételével. Bár napjainkban a világ bármely szegletében élők a saját bőrükön érezhetik, hogy alapvető és kedvezőtlen változás történik a Föld klímájával, az emberek többsége mégis közömbös a kérdéssel kapcsolatban. Afrikában és Indiában már javában zajlik az ökocídium, amivel szemben a jólétben élő Amerika és Európa teljesen érzéketlen. Pedig nem lehetetlen tudományos küldetés a fogyasztás mértékének csökkentése.
 
A konferencia előadásai a globális helyzetből kiindulva közelítenek az egyéni felelősség felé. A globális helyzetet Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató előadása mutatja be, majd a klímakihívásokra adható ökológiai közgazdasági válaszok Kiss Gabriella adjunktus és Lazányi Orsolya PhD hallgató közös előadásán fogalmazódnak meg. A délelőtti szekciót Illés Zoltán biológus, egyetemi docens, volt országgyűlési képviselő kormányzati szintű feladatokról tartott előadása zárja, amely végén kerekasztal-beszélgetést tartunk az előadók és Pintér Sándor, a Klímabarát Települések Szövetségének vezetője részvételével. A délutánt Lányi András filozófus, egyetemi docens előadása nyitja arról, hogy van-e alternatívája a globalizációnak, majd Takács-Sánta András ökológus, egyetemi docens a helyi ökoközösségek lehetőségeiről beszél a klímavédelem kapcsán. A délutáni beszélgetésen Pribéli Levente, a Fridays for Future Magyarország fő szervezője és Hernádi Krisztina Nóra környezetkutató geográfus, tanár vesz részt az előadókon kívül.

 

PROGRAM
 
10:00–10:25
Ürge-Vorsatz Diána (CEU, Környezettudományi és Környezetpolitikai Tanszék)
Éghajlatváltozás – a CEU-n 2019. február 7-én megtartott előadás filmfelvétele
 
10:30–10:55
Kiss Gabriella és Lazányi Orsolya (Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, Döntéselméleti Tanszék)
Klímakihívások – ökológiai-közgazdasági válaszok
 
11:00–11:25
Illés Zoltán (CEU, Környezettudományi és  Környezetpolitikai Tanszék)
Klímafeladatok kormányzati szinten
 
11:30–12:30
Kerekasztal-beszélgetés
 
12:30–13:30
Ebédszünet
 
13:30–13:55
Lányi András ELTE, Társadalomtudományi Kar, Humánökológia mesterképzési szak)
Van-e alternatívája a globalizációnak?
 
14:00–14:25
Takács-Sánta András (ELTE, Társadalomtudományi Kar, Humánökológia mesterképzési szak)
A magányos hősökön túl – Helyi ökoközösségek lehetőségei a klímavédelemre  
 
14:30–15:30
Kerekasztal-beszélgetés 
 
Facebook-esemény
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.