Felvonulás. Tiltott és tűrt művészet Szentendrén a Kádár-korszakban

Válogatás a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből

2019. 09. 12 – 10. 13.

Helyszín:

Római Magyar Akadémia

Kurátor:

EGED Dalma, GULYÁS Gábor

Megnyitó:

2019. szeptember 12. 19:30

A Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítása a Római Magyar Akadémián, Olaszországban
 
Anna Margit Asszonyi Tamás Bálint Endre Balogh László Bukta Imre Csíkszentmihályi Róbert Deim Pál ef Zámbó István Elekes Károly Farkas Ádám feLugossy László Hajdú László Holdas György Keserü Ilona Kocsis Imre Kondor Béla Korniss Dezső Lois Viktor Matyófalvi Gábor Regős István Szántó Piroska Vaszkó Erzsébet
 
Szentendre egy Duna-parti, multikulturális kisváros Budapest szomszéd­ságában, melyet a XX. század elején fedeztek fel maguknak a képzőművészek. Ettől kezdve egyre több festőművész költözött a mediterrán hangulatú, ódon belvárosi utcácskákba. A harmincas években a korszak legjelentősebb hazai képzőművészei közé számító Vajda Lajos (1908–1941) és Korniss Dezső (1908–1984) Szentendrei program néven dolgozott ki átfogó művészeti stratégiát, mely hagyomány és progresszió összeegyeztethetőségén alapult. Szabadiskolák, művésztelepek jöttek létre a városban, amely a II. világháborút követően is megőrizte központi szerepét a magyar képzőművészetben. Bár a szovjet mintára újjászervezett intézmény­rendszer, majd az 1956-os forradalmat követő pártállami rezsim ideológiai alapú kultúr­politikája aligha kedvezett a nyugati hagyományokat megjelenítő Szentendrének, a város szakmai respektje nem csökkent. A Kádár-korszak államszocialista rendszerében a művészeket három nem nyilvános, de a hatalom részéről egyértelműen képviselt kategóriába sorolták be: voltak támogatott, megtűrt és tiltott alkotók. A támogatottak jelentős anyagi és társadalmi elismerésekben részesültek, de az értelmiségi elit által legtöbbre becsült művészek jórészt azok voltak, akik a politikai elvárásoktól függetlenül, esetenként azokkal szemben is autonóm teljesítményeket hoztak létre. Szentendrén számos tűrt és tiltott alkotó élt ebben az időszakban – ez a kiállítás az ő munkáikból mutat be válogatást.
 
Jellemző a város szellemiségére, hogy amikor a legújabb, fiatal – nagyobbrészt autodidakta – művészek csoportja nem kapott kiállítási lehetőséget, 1968-ban létrehoztak egy saját fórumot: a Szentendrei Szabadtéri Tárlat alkalmi bemutatkozásaira vasárnaponként bárki elvihette a művét a város egyik magaslatára, a Templomdombra. Hamarosan nemcsak a kiállítók, hanem a közönség számára is egyre fontosabb lett ez a sorozat – a hatalom számára pedig egyre kellemetlenebb. Adminisztratív úton, többnyire a rendőrség révén léptek fel ellene (az egyik szervezőt, ef Zámbó Istvánt egy időre be is börtönözték), de a szabad művészet szellemét nem tudták visszaparancsolni a palackba: a Szentendrei Szabadtéri Tárlat az ország meghatározó kulturális eseménye lett. Annak érdekében, hogy a csoport tevékenységét ellenőrizni tudják, végül adtak nekik saját kiállítóhelyet: egy rossz állapotú pincét. 1972-ben itt jött létre a Vajda Lajos Stúdió, amely rövid idő alatt a progresszív magyar művészet egyik legfontosabb műhelyévé vált. Az itt kiállított művészek többsége a stúdió tagja volt vagy kötődött a stúdióhoz, a rendszerellenes magyar művészet fontos bázisához.
 
A Ferenczy Múzeumi Centrum küldetése a szentendrei képzőművészeti tradíció ápolása, amelynek meghatározó időszaka a magyar kommunista diktatúra kora, amikor a kultúra a szabadság megélésének egyik legfontosabb médiumává vált. A politikai vezetés évről évre, május elsején hatalmas felvonulásokat szervezett, melyek célja a demokrácia és a szabadság demonstrálása volt. Az a jelképes felvonulás, amelyet ugyanekkor a szentendrei művészeti aktivitás jelentett, nem volt ennyire harsány, nem tudósított róla a korabeli sajtó, de hiteles volt – mert valóban a szabadságról szólt.


További kiállítások