FERDE HORIZONT

Kalandos élete és bensőséges kapcsolata volt Kandó Gyula festőnek és feleségének, Ata Kandó fotográfusnak. A két szenvedélyes művész házasságából három gyermek született, Szentendréhez Bálint Endre barátjukon keresztül kötődtek. Kandó Gyula így közel tíz évet töltött városunkban.

Felesége szerint, ha Kandó Gyula (1908–1968) nem tért volna vissza Magyarországra, akkor ma Kandinszkijhez, Paul Klee-hez hasonló, világhírű absztrakt festőként lenne számon tartva. Neki köszönhetjük, hogy a hagyatékként már korábban itt őrzött művekkel együtt az FMC Kandó Gyula kollekciója több száz darabra növekedett. A festő műveit többek között a Magyar Nemzeti Galériában és a bostoni Museum of Fine Art-ban is megtaláljuk, ahogy magángyűjteményekben is, melyet ebben a kiállításban a Nagy Gábor színésztől kölcsönkapott darabok prezentálnak.

A nemrég elhunyt Ata Kandó (1913–2017) – született Görög Etelka – is izgalmas életutat járt be: 104 évét végig aktívan töltötte, mely során pályája párhuzamosan haladt a legnagyobb fotós legendákkal. Párizsban például Robert Capa laboránsa és pártfogoltja volt. Férje távozása után gyermekeit egyedül tartotta el divatfotózásból és világjárása során készített képeinek publikálásából. Fotográfiáit többek között magángyűjtőknél találjuk, míg ’56-os felvételeit a Magyar Nemzeti Múzeumban, de nagyobb kollekcióval rendelkezik tőle az amszterdami fotómúzeum és a Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét) is, ahonnan a kiállításra 13 vintage fényképe érkezett. Ata szívélyes természetű, varázslatos egyéniség volt sok baráttal, amelynek lenyomatai szintén színesítik az anyagot.

Érdekessége a kiállításnak, hogy néhány Bálint Endre festménnyel szemlélteti Kandó Gyula művészi látásmódjának alakulását, és hogy megismerhetjük eddig nem látott, erotikus témájú, absztrakt grafikai sorozatát és feleségéről készített remek felvételeit is.

Az FMC gyűjteményének kiemelkedő alakjait bemutató sorozatunkban most az ő műveikből láthatnak válogatást.

 

Megnyitó: REJTEKERDŐ

Rejtekerdő címmel nyílik december 8-án, pénteken 17 órakor Csíkszentmihályi Róbert kiállítása a Ferenczy Múzeumban.

A vendégeket üdvözli: Gulyás Gábor,
a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója

Köszöntőt mond: Gyürk Dorottya,
Szentendre kulturális alpolgármestere

A kiállítást megnyitja:
Gothár Péter rendező

Zenei közreműködők:
Richter Dorottya, viola da gamba
Miskolczi Márk, nagybőgő

A kiállítás kurátora:
Kopin Katalin művészettörténész

A kiállításon Kovalovszky Dániel fotográfus Zöld csend című fotósorozata is bemutatásra kerül.

A kiállításról bővebben itt!

EZÜSTKOR

Szentendre a 18. században élte aranykorát, Közép-Európában számon tartott kereskedővárosként. Ekkor épült hét templomának magasra szökő tornyai ma is e boldog kor tanúi. A város fejlődése a következő században lehanyatlott, lakossága, gazdasági ereje csökkent. A kiegyezést követően azután egy új nemzedék emelte föl ismét Szentendrét, kezdte meg egy modern kisváros építését, kapcsolódva a „boldog békeidők” dinamikus, ám ellentmondásoktól sem mentes fejlődéséhez. Ennek a korszaknak volt kiemelkedő alakja a város egykori polgármestere, Dumtsa Jenő, akinek élete, tevékenysége többféle módon is megjelenik a látnivalók sorában.

Kiállításunk – néhány előzményre visszatekintve, illetve a korszakhatáron átnyúló eredményeket is bemutatva – a századforduló időszakának kisvárosát mutatja be. Igyekeztünk a helyi fejleményeket a kor történetébe ágyazva bemutatni, követve, idézve azokat a technikai-életmódbeli változásokat, amelyek átalakították az emberi életet. Körképünk nem eseménytörténet, sokkal inkább a változás, az új, modern kisvárosi jegyek megjelenésére, a hagyománnyal való együttélésére, olykor küzdelmére összpontosít.

Történetünk a fő csomópontok köré épül. Bemutatja azokat a momentumokat, amelyek a várost mindjobban a fővároshoz kötötték. Ilyen volt mindenekelőtt a HÉV-vonal kiépülése. Másrészről ekkor fedezték fel a budapestiek is Szentendrét, aminek jele olyan hírességek megtelepülése a városban, mint Jankó János, Ábrányi Emil vagy Hauszmann Aladár. Ekkor indultak meg nagy számban a turisták is a Duna mentén, vagy a Pilis megtekintésére.

A városfejlődést a hivatali intézményesülés formái, a hagyományos bortermelésre épülő gazdálkodás megszűnése és az ebből következő termékszerkezet váltás, a pénzügyi és iparszervezetek létrejötte, az egyesületek és a helyi sajtó megteremtése tükrözi a kiállításban. Láthatjuk a kor polgárait, az együtt élő nemzetiségeket, a közösségi tereket, színi előadásokat, a mozit, mindezt az infrastrukturális, technikai, életmódbeli újítások keretében. Megjelenik a Duna, az áru- és személyszállítás és az új sportok színhelye, partján a piaccal, a városi korzóval.

A kiállítás utolsó része egyben korszakhatárt is jelöl. A huszadik század első két évtizedének zaklatott, vitákkal is terhelt időszaka jelenik meg a záró részben, melyet leginkább a soknyelvű összhang megszűnése, a szerb közösség szerepének visszaszorulása, a város gyors magyarosodása és a háborús évek megpróbáltatásai jellemeznek.