Anyag és test. Mérgező antropocentrizmus


A Moszkvában élő alkotó az úgynevezett poszthumán művészet emblematikus képviselője. 1988 óta rendszeres résztvevője nemzetközi kiállításoknak és fesztiváloknak. Monumentális, ugyanakkor részletgazdag, polimer anyagokból, esetenként 3D nyomtatással készült szobrai, reliefjei mellett főként kinetikus, mozgó szerkezeteket és interaktív installációkat készít, mozgóképekkel, hangfelvételekkel egészítve ki azokat. Alkotásai a tudomány, művészet és technológia szintézisén alapulnak, létrehozásukban gyakran mérnökökkel, programozókkal dolgozik együtt.

 

Első magyarországi tárlatának fókuszában a Mérgező antropocentrizmus című sorozat áll, amely az emberi populáció kiszolgáltatottságát, a fizikai test és a tudat változását tematizálja. Az emberiség – Kavarga értelmezésében – hamarosan megtagadja biológiai énjét, elválik fizikai testétől. Ám ez a különleges művészeti projekt nem pusztán az emberi és nem emberi közötti összefüggéseket kutatja, nem pusztán az organikus természet és a geometrikus technológia oppozíciójában mutatja fel a populáció változását, hanem mindenekelőtt az embert a világ középpontjává és végső céljává tevő antropocentrikus felfogás krízisében. Plexi hengerben, hasábban felhalmozott vagy esetenként önálló formává összeálló tárgyakat látunk, olyan hulladékokat és saját világukat túlélő anyagokat, amelyek egyfajta folyamként hömpölyögnek egy ingoványos, posztapokaliptikus tájban. A művész által a helyszínen installált tárlat egy poszthumán vízió nyomasztó világába vezeti be a látogatót.

Jegyinformáció

10441

Csipke Rózsika halott


A Tereskova néven énekesként is közismert alkotó a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult a kilencvenes években Sváby Lajosnál, Szabados Árpádnál és Maurer Dóránál. 1998 óta rendszeresen kiállít múzeumokban és galériákban; eddigi legnagyobb tárlatát 2007-ben a budapesti WAX Kultúrgyárban rendezték meg. Olyan fontos köz- és magángyűjteményekben őrzik a munkáit, mint például a budapesti Ludwig Múzeum, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet, a debreceni Antal–Lusztig-gyűjtemény vagy a berlini Kortárs Művészeti Múzeum. 1999-ben a budapesti Lövölde téren közzétett, Kortárs festőművész vagyok feliratú óriásplakátjával a művészeti szcénán túl is jelentős hatást gyakorolt. Az elhíresült plakát két évtizeddel későbbi új verziója Csipke Rózsika halott címmel látható 2019 májusától.

 

Az immár évek óta a szentendrei Régi Művésztelepen alkotó Nagy Kriszta x-T új kiállítása egy hatalmas helyspecifikus installáció. A tárlat arra a női tapasztalatra reflektál, amely a fehér lovon érkező herceg után történő végtelen vágyakozásként írható le. A MűvészetMalom ódon hangulatú tereiben újra szembesülhetünk a mesével, amely az átok révén százéves álomba taszított lányról szól. Rózsika története itt azzal a belátással zárul, hogy a királyfik nem megmentők, hanem maguk is áldozatok, mert a boldogsághoz vezető út átok sújtotta akadályain a fiúk ugyanúgy fennakadnak, mint a lányok, s ez nem ritkán végzetesen tragikus. A Grimm-mese narratívájának újraírásával olyan frivol hangoltságú kortárs projekt jött létre, amely egyszerre használ klasszikus és street art festészeti megoldásokat, irodalmi megformáltságú szövegeket, valamint alkalmi zenéket.

Jegyinformáció

10435

un-limited


A Bécsben élő, 1960-ban született képzőművész és designer előszeretettel használ újfajta installálási módokat, szívesen egyensúlyoz különböző műfajok határán, gyakorta kísérletezik a térrel és a benne megjelenő művek viszonyával. Egyaránt készít időtálló és efemer munkákat. Jelentős múzeumok és galériák mellett több nemzetközi biennálén (Sydney, Velence) is kiállított; műveit olyan fontos gyűjteményekben őrzik, mint például az Albertina (Bécs), a Museum of Contemporary Art (Chicago), a Museum Moderner Kunst (Bécs) és a Norton Museum of Art (Miami).

 

Eva Schlegel központi témája az alkotás, melyet egyfajta pszichés utazásként  jelenít meg, ami akár a repülés mámora: egyszer emelkedés, a gravitáció legyűrése, máskor kontrollál­hatatlan zuhanás. A kiállítás címe is az alkotás állapotának magával ragadóan légies, átmeneti jellegére utal. Az ember örök vágyára a szabadság megélésére, a teljes oldottság, az ellazultság valóságon túli, álomszerű állapotának elérésére. Az istenek kiváltságára, amelynek megtapasztalása az ember számára valósággal lehetetlennek tetszik, a művészek mégis kísérletet tesznek megvalósítására, újra és újra.

Schlegel kiállított művei virtuálisan hozzák létre a repülést, vagy legalábbis a súlytalan, ellazult test érzetét, repülőgéprotorral imitált mozgóképek formájában. A tárlaton a repülőgéprotorokkal vetített térinstallációk mellett a művész fotósorozata is megtekinthető: a pornográf fotográfiákat újraértelmező lakk-képek az érzékiségből eredő lebegés állapotát idézik meg.

Jegyinformáció

10430

Alpha


Az 1969-ben született Munkácsy-díjas alkotó a Magyar Iparművészeti Főiskolán grafika és fotográfia, később a Színház és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőr szakon tanult. A műfaji kereteket hamar átlépve festeni kezdett, installációkat készített, performanszokat hozott létre. A kilencvenes évek eleje óta rendszeresen kiállít múzeumokban és galériákban; eddigi legnagyobb tárlatát 2013-ban rendezték meg az Ernst Múzeumban. A műveit rangos köz- és magángyűjtemények őrzik, többek között a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiscelli Múzeum, a Pécsi Képtár és az Antal–Lusztig-gyűjtemény. 2014 óta egy különleges, víz alatt készített köztéri szobra Budapest XI. kerületében látható. Az elmúlt évben ugyanezzel a technikával készült alkotásával szerepelt az Art Capitalon, a Bizottság-ligetben.

 

Csurka Eszter legújabb, helyspecifikus kiállítása egy öt termen átívelő, egységes hang- és térhatású kompozíció. A termekben sétálva a nézőt a vizuálisan egységes felületek vezetik egyik térből a másikba, miközben a dezorientáció, a bizonytalan téri viszonyok, a sötétben kibontakozó felületek, formák, a léptékváltás és az intenzív színek egyfajta összművészeti élményt nyújtanak. A tárlat címe az ébrenlét és alvás közti nyugalmi stádiumra utal, amelyet az alvásszakértők alfa-állapotnak neveznek. E félig éber, a tudatosság határán létrejövő állapotban a racionális gondolkodást felváltja az asszociatív, érzéki és tudattalan tartalmak áramlása. Az álomhoz hasonlóan az alfa állapotban átélt élmények sem rekonstruálhatók teljes bizonyossággal; visszaemlékezéskor sem a tér, sem az idő nem képez koherens egységet.

Jegyinformáció

 

10425

Paradise City – a város öt olvasata


Az újkori civilizáció „világjobbító” eszméinek fontos vívmányaként tekintett város a lineárisan elgondolt fejlődés egyik metaforája. A Mennyei Jeruzsálem, a Civitate Dei vagy a Cité Radieuse megnevezés az eredeti teológiai kontextusokon messze túlmenően mára ambivalens jelentésekkel telítődött. Ezt idézi meg a Guns N’ Roses zenekar közismert, címadó dala, s ennek megfelelően a kiállításon látható munkákban is egyszerre jelenik meg a város esztétikai, társadalomkritikus, idealizáló és démonikus karaktere. Valamennyi itt látható mű a 21. századi város komplexitására és az egyénre gyakorolt hatásaira reflektál.

 

Kondor Attila (1974) a szemlélődés tempójára lassított háromcsatornás festmény-videója a városi környezet mindennapos látványát emeli az ideák szintjére és kapcsolja össze a kollektív emlékezet harmonikus ősképeivel. Schmied Andi (1986) konceptuális fotósorozata a vagyoni különbségek által létrehozott rezervátumok visszásságait tárja elénk első látásra esztétikus fotóin keresztül. Stefan Osnowski (1970) nagyméretű fametszetei a digitális képalkotás és az egyik legősibb sokszorosítási technika ötvözéséből a hordozó szándékos felnagyításával olyan képeket hoznak létre, amelyek nem tartózkodásra, hanem áthaladásra szánt, uniformizált, úgynevezett „nem helyeket” (Marc Augé) jelenítenek meg. Csizik Balázs (1987) a fotó és a digitális képalkotás eszközeivel a városi lakótelep vizuális kultúrára gyakorolt hatásait tematizálja. Szabó Kristóf (1988) festményein szintén a városi építmények játsszák a fő szerepet, amelyek az uniformizált épületeket a digitális képfeldolgozás során hibákkal együtt jelenítik meg, ilyen módon reflektálva a személytelen monstrumok megszelídülésére. A múzeum földszinti terében a két fiatal művész (a város metaforáiból szerveződő) helyspecifikus installációja látható.

Jegyinformáció

10420

Egy madár álma


Az 1980-ban született alkotó a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott 2006-ban, s azóta sokféle műfajban tevékenykedik: fest, művészkönyveket hoz létre, romkocsmák belső tereit tervezi újra, asszamblázsokat készít, s mindezeken kívül megszállottan gyűjt régi tárgyakat, értéktelennek tűnő lomokat. A halmozás szerelmese, akinek a keze alatt a gyermekkort idéző kiszuperált játékok, alkatrészek, lim-lomok új életre kelnek. A művész munkásságára – műfajoktól függetlenül – jellemző a horror vacui képalkotás elve, azaz a rendelkezésre álló teljes felület kitöltése motívumokkal, tárgyakkal, elemekkel. Egyfajta organikus tárgyburjánzás ez, ahol új értelmezési kapcsolatba kerülnek egymással az egyes elemek, legyen szó akár egy fej nélküli ólomkatonáról vagy egy Zsiguli hátsó lökhárítójáról.

 

Az Egy madár álma című helyspecifikus projekt expresszív-szürreális formaelemekkel teszi elevenné az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum belső udvarát. Az öt méter magas csirkeláb tetején egy talált tárgyakból épített házformát láthatunk: a mesékből ismert fiktív építményt, egy kacsalábon forgó különleges épületet. Az udvar repkénnyel befutott oldalán a zöld növények közé Isten mindent látó szeme került.

Az installáció szellemiségében erősen kötődik Anna Margit groteszk hangvételű kései művészetéhez, ugyanakkor a Péter Vladimír által készített Anna Margit-emlékmű pandantjaként is értelmezhető. A múzeum belső udvara egy álombéli, furcsa, szatirikus kertté vált, melynek egyik berendezési tárgya, a rossz állapotban lévő oroszlános pad is megújult.

Jegyinformáció

10415

Szellemek


Az élsportolóként, majd tetoválóművészként egyaránt nemzetközi elismertséget szerző autodidakta alkotó 2015 óta teljes egészében a képzőművészetnek szenteli az életét. Első csehországi tárlatain (az Aleš South Bohemian Gallery, a prágai Pro Arte, majd a szintén prágai Mánes kiállítóhelyen) mind formai, mind tematikus szempontból karakteres saját világot jelenített meg, amelyet többek között a Miami Art Weeken is bemutattak 2017-ben. Ugyanebben az évben Budapestre költözött, azóta ottani műtermében dolgozik.

 

Különböző műfajokban alkot: miközben erőteljes hatásra törekvő fotókat, objekteket, konceptualista installációkat hoz létre, az ősi barlangrajzokat parafrazeáló részletgazdag, árnyalt rajzaival és nagyméretű, szakrális vonatkozású festményeivel elmélyültebb, meditatív befogadást igénylő alkotásokat állít elénk. Nem feszélyezik a stiláris kötöttségek, magától értetődő módon lép át műfaji határokat. Előszeretettel keveri a különböző technikákat, gyakran játszik a festék felületi megjelenésével is. Kompozícióinak feszessége expresszív festői magatartással társul; képein olykor a gesztusfestészet, máskor az absztrakt felfogás geometrikus megnyilvánulásai az erősebbek, de egyidejű jelenlétük mindig érezhető. Nem ritkán felkavaróan erős érzelmeket és hangulatokat jelenít meg, eredeti perspektívájukból kiemelve, meditatív lassúsággal sűrítve. Ez az első önálló kiállítása Magyarországon.

Jegyinformáció

10410

Tripod


Halász Péter Tamás (1969) a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett Maurer Dóra tanítványaként 1998-ban. Önálló tárlata volt – többek között – a kolozsvári Protokoll Stúdióban, az Óbudai Társaskör Galériában, a szombathelyi Irokéz Galériában és a budapesti acb Galériában. 2010-ben alkotásai szerepeltek New Yorkban, a VOLTA művészeti vásáron; addigi munkásságát összegző tárlatát 2014-ben a Budapest Galériában rendezték meg.

 

Legújabb kiállításának címe nem annyira a háromlábú fényképezőgép-állványt idézi, mint inkább azt a hármas struktúrát, amelyben a híres pszichoanalitikus, Jacques Lacan (1901–1981) szerint a szubjektum értelmezhetővé válik: az imaginárius, a szimbolikus és a valós egymásra íródó rendjét.

Halász Péter Tamás előszeretettel készít olyan mérnöki precizitással tervezett különleges installációkat, amelyek társadalmi, gazdasági, ökológiai problémákra mutatnak rá. Racionálisan felépülő művészetében az álmot, az ember legbensőbb szubjektív élményét is racionálisan közelíti meg. Új installációinak motívumrendszerébe olyan, a külvilágot megidéző jelképeket emel be, amelyek különféle világpolitikai jelenségekre, számítógépes operációs rendszerekre, az ökoszisztéma problémáira vagy az emberi agresszióra utalnak, miközben a legszemélyesebb emlékeket, élményeket is bevonja leleplező vagy éppen rejtekező megjelenítésekkel. S miközben a fizikai valóságot leképezi, a realitás látszatvalóságával is szembesít minket. Ebben az összecsúszott kondícióban kell magunkat, a személyes énünket felismerni: választ keresni arra, hol a határ álom és valóság között, hogyan találhatunk rá önmagunkra a szimbolikus rendből kilépve, a realitás határain túl.

Jegyinformáció

10403

A takaró


A Szentendrén született, jelenleg is az itteni Régi Művésztelepen alkotó képzőművész 2005-ben kapott diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán Maurer Dóra osztályában, majd ugyanebben az intézményben DLA fokozatot szerzett. Hosszabb időt töltött ösztöndíjjal német művészeti központokban és Rómában. A Vajda Lajos Stúdió tagja. Az elmúlt években több jelentős kiállítóhelyen rendeztek önálló tárlatot a műveiből Bécsben, Budapesten és Szentendrén. A tavalyi Art Capital keretében a Bizottság-ligetben volt látható Kert-hálózatok című köztéri projektje.

 

A művész legújabb helyspecifikus installációja hat egymáshoz kötözött ágyból áll, amelyeket színes fonálból készült, hol hosszabb, hol rövidebb takarók fednek. A kőből készült párnákon, mint a sírköveken, az elmúlásra utaló feliratok olvashatók. Nagy Barbara installációja az álom több rétegét és jelentéssíkját idézi meg: az erősen szimbolikus ágy itt az álom terepe, egy belső színház, ahol a tudattalan a rendező. Ugyanakkor az ágy a sors legfontosabb állomásai, a nemzés, a születés, a betegség és a halál helyeként megjeleníti az élet láncolatát is. A különféle ágyak egyéneket jelenítenek meg, akik azonban összetartoznak. Az álom itt olyan magánterület, amely közüggyé válik: fontos üzenetté, ami egy másik világból érkezik. Nagy Barbara konceptuális műve nem teszi le a voksát valamely jól ismert álomértelmezés mellett, hanem szabad utat nyit a néző álominterpretációi számára.

Jegyinformáció

10395

Az öröklét álma


Boros Viola (1966, Budapest) a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, festő szakon végzett 1988-ban, Klimó Károly és Dienes Gábor osztályában. 1988 és 1990 között a düsseldorfi Képzőművészeti Akadémián BeateSchiff tanítványa volt. 1984-ben Domanovszky Endre-díjban, majd 2016-ban a Veszprémi Tavaszi Tárlat nívódíjában részesült. Több kiállítása volt a németországi Münsterben, Hammban, Hannoverben és Osnabrückben. 2005-től 2007-ig minden évben kiállított a berlini Galerie Tieck-ben. Magyarországon a budapesti Viltin Galériában, a veszprémi Csikász Galériában és a Szombathelyi Képtárban mutatták be új műveit. Az elmúlt évi Art Capitalon az Ilosvai-gyűjteményben volt látható Saját Éden című kiállítása.

 

Boros Viola legújabb, helyspecifikus installációjában a világunk megértésére tett kísérlettel párhuzamosan jelenik meg az örök élet vágya, mint az emberiség legnagyobb, legrégibb álma. Természettudományi, vallási és filozófiai vonatkozások mentén az öröklét ideájához kapcsolódó szimbólumokból épít fel egy komplex értelmezési rendszert. A halhatatlanság elérését kutatva a teremtő erő: az élet továbbadásának transzcendentális élménye kerül központba.  Műfaji sokszínűség és túláradó vizualitás jellemzi a gyerekszoba apró emlékeiből, kollázsokból, festményekből és graffitikből álló installációt. A felszín alatt hosszan húzódó, katakombaszerű pincerendszer sötét járataiban sejtelmesen világító kompozíciók a gyermeki ártatlanságot és naivitást helyezik szembe az emberiség tudományos eredményeinek magaslataival.

Jegyinformáció

 

10385