Kincskeresés, tudomány, kaland


Az új kulturális trendek, a civil tudomány térhódítása nem hagyta érintetlenül a régészetet sem. Az elmúlt években bukkant fel a közösségi régészet fogalma, mely a társadalom szélesebb rétegeivel közösen végzett régészeti kutatómunkát fedi. A szűk szakmán kívüli érdeklődőkkel szövődő összetett kapcsolatrendszerrel a mindennapi gyakorlatban valóban egyre sűrűbben találkozunk, és az együttműködés eredményei apránként beépülnek a régészeti kutatásba. Ezek a projektek jellemzően szükséghelyzetből, vagy lokális kezdeményezésből indulnak ki. A kutatás célját közösen határozzuk meg, a szakmai irányítás a régész kezében van, de az erőforrásokat, önkéntes munkát elsősorban a civilek biztosítják.
 

A civil szféra nyitott arra, hogy testközelből megismerje a régészeti örökséget, a régészetbe ezáltal új impulzusok és szereplők kerülnek, ami merőben új kutatási szempontokhoz és eredményekhez vezet. A civilekkel közösen végzett kutatómunka és a fémkeresőzés elterjedése az utóbbi időben, különösen az utóbbi öt évben és ennek következményeként a kutatás látókörébe kerülő emlékanyag ugyanolyan információrobbanást jelentett a régészetben, mint korábban a nagy felületű megelőző feltárások adatai. Kiemelkedő jelentőségű régészeti emlékek százai kerülnek be évente intézményünkbe, amelyek sok tekintetben újraírják az elmúlt korok anyagi kultúrájáról vallott elképzeléseinket.
 

Ideje számot adnunk ennek a gyümölcsöző együttműködésnek az eredményeiről. A kiállítás célja többrétű. Be szeretnénk mutatni a nagyközönségnek a civil szférával közösen lefolytatott kutatásainkat, melyek közt leletmentések, tervásatások, terepbejárások és műszeres lelőhelyfelderítések egyaránt szerepelnek, illetve a projektek során megtalált leleteinket. A kiállítás alapját a kiemelkedő jelentőségű új szerzemények képezik, de természetesen meg kell haladnunk azt a koncepciót, hogy a tevékenységünk, maga a régészet kincskeresés volna. A kulcs a megértéshez a múzeum közösségi régészeti programjának prezentálása a maga összetettségével. Maguk a leletek bőven nyújtanak lehetőséget többféle téma illusztrálására is. Mivel elsősorban arany- és ezüsttárgyakat, ékszereket, dísztárgyakat, presztízstárgyakat, liturgikus eszközöket szándékozunk kiállítani, itt különösen gazdag interpretálási lehetőségek nyílnak.
 

Külön terem foglalkozik a kincs fogalmának régészeti értelmezésével. Itt a legértékesebb tárgyainkat és leletegyütteseinket mutatjuk be, például a Bugyi-felsőványi honfoglalás kori előkelő gazdag sírmellékleteit és méltóságjelyvényeit, a jászkarajenői tatárjárás kori kincsleletet, vagy az aranyozott bronz turai maszkos fibulát. Intézményünk önkéntesei országszerte vettek részt közösségi régészeti projektekben, például a muhi csatatér kutatásában, vagy a csákberényi avar kori temető kutatásában, melyet évtizedekkel ezelőtt még László Gyula kezdett el. Az országos együttműködés eredményeit a második teremben mutatjuk be. A vegyes megítélésű fémkeresőzés jelentőségével, a vonatkozó jogszabály értelmezésével és az illegális műkincskereskedelemmel külön szekcióban foglalkozunk. Sikeresen tudtuk igénybe venni a jól képzett önkéntes munkaerő segítségét olyan esetekben, mikor a múzeumnak a nagy felületű megelőző feltárásokkal párhuzamosan leletmentést kellett végezni váratlanul előkerülő lelőhelyeken, például Tápiószentmártonban. Megelőző feltárásokon, például az albertirsai avar kori temetőben, vagy a dabasi középkori alápincézett házban nagy számban voltak jelen civilek. Mindezek a projektek gazdag emlékanyaggal szolgáltak, melyeket további termekben helyezünk el. Egy évtizede zajlik programszerűen a különösen veszélyeztetett honfoglalás kori temetők leletmentése, amelynek során nyolc helyszínen tudtunk kutatást végezni. Ezeknek a leleteknek egy része még szintén ismeretlen a kutatás és a nagyközönség számára. További látványos eredményekkel szolgáló tervszerű kutatási projektünk volt a tatárjárás kori érem és kincsleletek azonosítása például a váci Szarvas-hegyen, vagy a gazdag dabasi templom körüli temető feltárása. Végül ismét külön teremben helyezzük el a több ezres darabszámú érmet magába foglaló késő középkori – kora újkori érdi kincsleletet.
 

A régészeti leleteknek a fenti szempontrendszer szerinti csoportosítása szakít a lineáris, kronológiai alapú rendezési elvvel, de ezáltal tágabb kontextusban tudjuk elhelyezni a tárgyakat és olyan témákat tárgyalhatunk, melyek eddig nem, vagy alig jelentek meg régészeti kiállításokon.
 

Az örökségvédelmi intézmények közül a területi gyűjtőkörrel rendelkező múzeumok a legalkalmasabbak arra, hogy a nagyközönség egyrészt megfogalmazza kulturális igényeit, másrészt megismerje a tudományos kutatás szempontjait, új eredményeit. A közösségi régészeti program jóval több minőségi leletet szolgáltatott be a múzeumba, mint az elmúlt évek nagy felületű, megelőző feltárásai. Míg a nyomvonalas létesítmények kötelezően elvégzendő feladatot jelentenek a múzeum számára, a közösségi régészeti program a nagyközönség direkt igényeit szolgálja, tényleges válasz a civil társadalom megkeresésére. A múzeumunk felvállalta a társadalom által ráruházott plusz feladatok elvégzését és nem csak az állam által kötelezően kirótt szolgáltatásokat látja el. A kiállítandó tárgyak az állampolgárok segítségével kerültek be intézményünkbe és megfogalmazásuk szerint akkor érik el személyes céljaikat, ha a leletek, a megtalálók nevének feltüntetésével megjelennek egy kiállításban, így mindenki számára elérhetőek, megcsodálhatóak lesznek. Ez az, amiért annak idején megkaptuk a bizalmat, és a leletek nem a fiókok mélyén hevernek, vagy magángyűjteményekben enyésznek el. A kiállítással igazolni tudjuk, hogy több éves önkéntes munkájuknak van értelme, a műtárgyak és az általuk hordozott információk ténylegesen közkinccsé válnak. A kiállítással országos léptékben is fel tudnánk hívni a figyelmet a hasonló programok jelentőségére és eredményességére.

13713

Csákány István


A kortárs magyar képzőművészet élvonalába tartozó és a nemzetközi művészeti szcénában is jegyzett, Düsseldorfban élő Csákány István (1978) gyakori résztvevője hazai és nemzetközi tárlatoknak, művei megtalálhatóak rangos magyar és külföldi gyűjteményekben. A 2010-ben a műkritikusok által a legjobbnak ítélt műalkotásért járó AICA-díjat a Borostyánszoba című installációjáért kapta, amely a luxemburgi modern művészeti múzeum, a Mudam gyűjteményébe került. A Breuer Marcell-emlékszoba terve (2010) a Breuer Pécsett / oda-vissza köztéri művészeti pályázat nyertese lett. 2012-ben, a nemzetközi képzőművészeti élet legrangosabb fórumán, a kasseli dOCUMENTÁn mutatta be Ghost Keeping című monumentális installációját, amelyet a maastrichti Bonnefantenmuseum vásárolt meg. A holnap dolgozója (2009) című betonszobra a budapesti Ludwig Múzeum kollekcióját gazdagítja.
 

A szentendrei kiállítására készített installációinak központi eleme az előző tárlatain már megismert kalapácsszobor. A művésztől megszokhattuk, hogy mindig újabb és újabb megközelítésben foglalkozik a munkásságában visszatérő témakörrel és anyagokkal. Korábbi alkotásai a közép-kelet-európai térségben érzékelhető jelenségekhez kapcsolódtak, ahol az elmúlt korszak, a szocializmus által közvetített ideológiák éltette munkásmítosz, a munka értékelése, az emlékmű tartalma vagy a hősiesség eszménye teljes mértékben átalakult, mégis megmaradtak az ezekhez fűződő régi gondolkodási sémák nyomai.
A Szentendrén bemutatott két új és egy régebbi árnyjátékban a kalapácsszobor, mint egy megszemélyesített műalkotás, árnyjátékok főhősévé válik. A kiállítás narratívája egy folyamatot mesél el különböző időbeli stációkra, illetve jelenetekre bontva. Ez a folyamat a történelem során újra és újra megtörténő körforgásról szól, ahol bármilyen értelmezhető érték képes megszületni, kibontakozni, meghalni, funkcióját elveszíteni, más értékkel ötvöződni és új életet ölteni. Az ember egyszerre résztvevője, megfigyelője és krónikása ennek a folyamatnak.

13708

Pirk János életmű-kiállítás


2008-ban kezdődött meg a szentendrei belvárosi ingatlan felújítása és múzeummá alakítása. Bár a munkálatok nem fejeződtek be, a hagyatékot gondozó Pirk család az életművet áttekintő kiállítás első megrendezésével kívánja bemutatni az eltelt időszakban elért eredményeket. Számos alkotás a restaurálásukat követően most először lesz látható az ismertebb olajfestményekkel és akvarellekkel együtt. A Pirk család és a Szentendrei Önkormányzat mellett nagylelkű támogatók is segítették nemcsak a kiállítás megvalósítását, hanem az épület és belső tereinek impozáns átalakítását.

 

Pirk János (1903–1989) hét évtizedet átívelő munkássága Szatmárnémeti tanyavilágából indult. Ezt követően a művész Nagybányán, Budapesten, Rómában, Párizsban, Gödöllőn és végül a legteljesebb otthont nyújtó Szentendrén alkotott. A természet és az emberi sorskérdések a legközvetlenebb módon kerültek összefüggésbe a festészet klasszikus értékeit mindig tiszteletben tartó, és megújulni kész páratlan életműben.

 

A kiállítás fő támogatói:
Ferenczy Múzeumi Centrum
Szentendre Város Önkormányzata
Pirk János családja

 

Fotókredit:
Pirk János: Kék kalapos önarckép, 1938
olaj, papír, 43 × 34 cm
© magántulajdon, fotó: Deim Péter

13313

Szentendre, a kereskedőváros


Sokféle jelzővel illették már Szentendrét, sokféle kép él róla a köztudatban. Az egyik arcát a kereskedelemben betöltött helye és szerepe határozza meg. A kiállítás a római kortól a 20. század első feléig nyújt betekintést a szentendrei kereskedelem történetébe. A tárlat termeit a város életét évszázadokon át meghatározó és egyben legfőbb kereskedelmi útvonal, a Duna fogja össze szimbolikus és tematikai szempontból. Elsőként a római kori katonai tábor – Ulcisia Castra – és a haderőnek dolgozó kereskedők és kézművesek világa kerül bemutatásra. A kereskedelmi kapcsolatok jól szemléltethetők a Római Birodalom nyugati provinciáiból érkező import árucikkekkel. A Duna két partján és a Szentendrei-szigeten épült kikötőerődök közvetítették a pannoniai termékeket a Barbaricumba, a germán és a szarmata népekhez. A római kori pénzek nem csak az itt lakók gazdasági kapcsolatait tükrözik, de ábrázolásaikból az uralkodók képmásait és a korabeli viseletet is megismerhetjük. A Szentendrén feltárt középkori kerámiaanyag és pénzek ugyancsak élénk kereskedelmi kapcsolatokról árulkodnak. A török kiűzése után a szerbek 1690-ben történt betelepülése jelentős gazdasági és kereskedelmi változásokat hozott Szentendre történetébe. A 18. században a Zichy család óbudai uradalmához tartozó város gazdaságában a szőlőművelés, a borászat és a borkereskedelem meghatározó szerepet játszott, de a kézműves ipar is fejlődésnek indult. A céhes világ emlékei mellett a szőlőművelés tárgyi anyaga is látható a kiállításon. A virágzó időszak végét jelentette 1880-tól a tőkéket kipusztító filoxéra elterjedése. A tárlat utolsó termében a Fő téri Kereskedőház története kerül fókuszba. A 20. században itt működő kereskedők – többek között Kiss József, Dietz Ferenc, Weisz Márk vagy Wuits István – boltjai már a modern kori adásvétel új fejezetét szemléltetik. A kiállítás központi elemeként mutatjuk be a Kereskedőház egykori boltosainak a múzeumra hagyott eszközein keresztül az 1930-as évek tipikus szatócsboltját, felidézve az egykori kereskedők és vásárlóik mindennapi életének tárgyi környezetét.

13243

Barcsay 120


Barcsay 120
 

Barcsay Jenő (1900–1988) életművét folyamatos festészeti kísérletezések határozták meg. A XX. század egyik legmeghatározóbb magyar festőjének művészi látásmódja a klasszikus hagyományok tiszteletének és a modern művészeti törekvések lendületének szintézisében kulminált. Az erdélyi származású művész a Képzőművészeti Főiskolán eltöltött tanulóévei, majd párizsi és olaszországi tanulmányútjai illetve számos hazai művésztelep látogatása után alakította ki egyedi absztrakt stílusát. A puszta látványból kiinduló térszemlélet, a geometrikus szerkesztettség és figurativitás feszültségének megteremtésével egyedülálló életművet hagyott maga után. Festészete mellett jelentős grafikai és murális alkotásai is születtek. 1945-től 1975-ig főiskolai professzorként számos művészgenerációnak adta át elmélyült tudását az emberábrázolásról. Művészeti anatómia című kötetét tizenöt nyelvre fordították le, és a mai napig kulcsfontosságú tankönyvnek számít a művészeti képzésben. 1929-től a Szentendrei Festők Társaságának és a Művésztelepnek is tagja lett. A duna-parti kisváros távlati látványa, szűk utcái, hangulatos épületei szolgáltatták azokat a festészeti motívumokat, melyek felkutatására a művész a szentendrei macskaköveket rótta minduntalan, s melyek végigkísérték alkotói útján.

 
Barcsay közel 200 darabos életmű-válogatását 1977-ben hagyományozta a Ferenczy Múzeumi Centrumra. A művész születésének 120. évfordulója alkalmából a múzeum Barcsay Gyűjteményéből láthat válogatást a közönség.

13204

Láthatatlan jelenlét 3.0


Jelen lenni többet jelent, mint éppen valahol tartózkodni. Teljes figyelmünket, odaadásunkat, beleérző képességünket igényli. Hogyan is élhetnénk bele magunkat bármibe is, ha nem tudnánk átélni azt a másvalamit, vagy másvalaki helyzetét? Beleérző képességünket és fantáziánkat most egy interaktív kiállításon fejleszthetjük, miközben jól szórakozunk – a jelenlét, a hiány és a kommunikáció fogalmai köré csoportosított kortárs és modern alkotások közegében. A különleges, kimondottan kamaszok számára rendezett kiállításon a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményének darabjai kezdeményeznek párbeszédet a TOP 10 című tárlaton látható alkotásokkal, illetve természetesen a közönséggel. A múzeumpedagógiai szempontok szerint rendezett tárlaton asszociációs játékokkal és egy társasjáték segítségével keressük a válaszokat a műalkotások által feltett kérdésekre – közösen próbálunk válaszolni az olyan nagy horderejűekre is, mint például: hogyan tudnánk elmagyarázni egy földönkívülinek, hogy mi a művészet?
 
Kiállító művészek:
ANNA Margit | ÁSZTAI Csaba | CSONTÓ Lajos | Petar ČORNATOVIĆ | DEIM Balázs | GYŐRFFY Sándor | HOLDAS György | ILOSVAI VARGA István | KIS VARSÓ | KMETTY János | KORNISS Dezső | KÓSZA SIPOS László | ORSZÁG Lili | PAIZS GOEBEL Jenő | Sorin NEAMŢU | SZIRTES János | TÓTH Eszter | VAJDA Lajos | VINCZE Ottó
 
A kiállítás a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú projekt múzeumi komponensének keretében jött létre, melynek szakmai megvalósítója a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ. A projekthez kapcsolódó múzeumpedagógia foglalkozások 2020. szeptember 17. és október 31. között zajlanak.
 

 

 

 

 

 

13139

Egy írónő modellt áll – Szentendrén


„A magyar irodalom egyik legnagyobb tehetségű novellaírója”; „hibátlan író”; „a leggazdagabb, legtökéletesebb elbeszélőink közé tartozik” – Kádár Erzsébet (1901–1946) írói teljesítményéről nyilatkozott ekképpen Illyés Gyula, Rónay György és Vas István. Mindenki nagyrabecsüléssel írt róla, s nemcsak fiatalon bekövetkezett tragikus halála után, hanem már életében is.
Pedig nem is írónak, hanem festőnek készült. Munkáival több csoportos kiállításon is elismeréssel szerepelt, de szépírói pályájának indulása után végleg felhagyott a képzőművészettel, hogy csak az írásnak szentelhesse tehetségét. Ekkor választotta a nagy múltú, Szentendrén nagyon is ismerősen csengő Csernovics családi név helyett a Kádár írói nevet.
A tízévnyi festés után alig egy évtizednyi írói pályát hagyott maga mögött, amikor mindössze 45 évesen, egy banális baleset folytán meghalt.
Kiállításunkon egyszerre mutatjuk be a kivételes tehetségű írónőt és képzőművészt, s talán beteljesedhet Vas István jóslata: „Sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet.”
 
A FESTŐMŰVÉSZ
 
Kádár Erzsébet festőnek indult. Korán megmutatkozó tehetségét családja is támogatta, már kisgyerekként különórákra járatták. 1924-től a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa lett, később szabadiskolák, tanfolyamok képzésein Iványi-Grünwald Béla, Feiks Jenő és különösen Aba-Novák Vilmos hatott rá. Kapcsolatba került a Szinyei Társasággal, a fiatalok munkáit bemutató tárlataikon 1926–1933 között több alkalommal sikerrel szerepelt.
Többek között együtt állított ki a Szentendrei Festők Társaságát alapító művészekkel, s így ő is elcsábult Szentendrét festeni. Nem csapódott az alakuló, a várost rendszeresen látogató, megfestő művésztársaságokhoz, de a városban készült munkái gondtalanul illeszthetők az épp csak éledő szentendrei festészetébe.
1936-ban, szépírói pályájának indulásakor végleg felhagyott a képzőművészettel, s csak az írásnak szentelte tehetségét.
Mindössze kéttucatnyi olajképe és mintegy száz grafikája, vázlatrajza maradt fenn. Munkái néha felbukkannak aukciókon, de többségüket családja, illetve az OSZK és a PIM gyűjteménye őrzi.
 
Az Egy város modellt áll című írása egyszerre mutatja a fürkészőn és lemeztelenítőn kutakodó festőt és írót, a szemérmesen elhallgatott családi kötődést és a régi-régi Szentendrét.
 
AZ ÍRÓ
 
Csernovics Erzsébet 1931-ben mint illusztrátor szerződött a Budapesti Hírlaphoz, ahol inspiráló irodalmi közegbe került.
A lapnál lett író: előbb női rovatot vezetett, később színházi, kiállítás- és könyvkritikákat is írt.
Alig néhány novellája volt még, amikor 1936 végén megnyerte a Nyugat pályázatát. Később sem volt igazán termékeny író, évtizednyi pályája alatt mindössze 25–30 novellája jelent meg, de mind esszenciális darab.
Írásaiban gyakran felismerhető előélete, a tájkép- és csendéletfestő módszertana. Témáit is saját közegéből meríti, ugyanakkor a pusztuló dzsentrivilág ábrázolásának hátterében a lelki gyötrés, a fizikai erőszak, a lopakodó félelem, végső soron a morális elbizonytalanodás sötét valósága sejlik fel.
 
A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban azonos címen bemutatott tárlat adaptációja.

13091

Eleven üresség


Marghescu Mária életében mindig fontos szerepe volt a művészetnek: a gimnázium után az orvosi egyetem mellett az Iparművészeti Főiskolára is jelentkezett. Párizsban, a modern művészetek akkori központjában is művészetközelben élt, ezért jó kapcsolatokat alakított ki, amelyekre később galéristaként építhetett. Marburgban rendezte meg élete első kiállítását – Künstlerkreis (Művészkör) címmel egy lakástárlatot – Breznay József festőművész számára. Münchenbe költözése után a közeli kisvárosban, Grafingban megnyitotta a Grafinger Kunstkabinet nevű galériát, melyet Hannoverben a Galerie Marika Marghescu követett. Galériáiban a legjelentősebb európai kortársak (Joan Miró, Pierre Alechinsky, Gerhard Hoehme, Antoni Tàpies, Eduardo Chillida, Günther Uecker) mellett a magyar emigráció (Hollán Sándor, Bér János, Márkus Anna, Hajdu István), valamint számos Szentendrén élő művész (Deim Pál, Orbán Attila, Urbán Teréz) és más magyar alkotók műveit állította ki. A Marghescu-gyűjtemény fontos darabjai a művészkönyvek is Tàpiestől Walter de Marián át Márkus Annáig.
 
Marghescu Mária egész életét és munkásságát végigkísérte a lét értelmének keresése, a harmónia megteremtésének vágya, mely a gyűjteményének darabjaira is jellemző. Kérdéseire a választ a hitben, a misztikusok írásaiban, a művészetekben, majd Antoni Tàpies katalán művész művein és írásain keresztül a keleti filozófiában, a keresztény alapokon nyugvó zen meditációban, majd az 1980-as évektől Hamvas Béla műveiben találta meg.
 
A Ferenczy Múzeumban megrendezésre kerülő kiállítás a gazdag Marghescu-gyűjtemény egy kis szegmensét mutatja be három jelentős magyar emigrált művész – Bér János, Alexandre Hollan, Anna Mark – munkáin keresztül, melyeket a tulajdonos a múzeumnak ajándékoz.
 
Alexandre Hollan (1933–):
A huszadik század művészetét azok határozták meg, akik eltávolodtak a hagyományoktól, vagy akik újra felfedezték azt. Alexandre Hollan Cézanne, Giacometti és Morandi művészetéhez méri magát, miközben őrzi, és egyúttal meg is teremti autonómiáját. Hollan is annak a tradíciónak az örököse, amely a természet állandóságában a változásokat igyekszik megragadni.
Alexandre Hollan Skóciától Toszkánáig bejárta Európa tájait, hogy rajzokat készítsen, a hatvanas évektől pedig a franciaországi vidéket kutatta. Nyaranta több hónapon keresztül autójában élt a természetben, szemlélődéssel, a természet elmélyült megfigyelésével, rajzzal, festészettel töltve idejét, hogy megtalálja a motívumot, mely műveinek kiindulópontja lehet.
Munkájának központi célja a látás élményének elmélyítése és tudatosítása: a tér, az anyag, a fény, a mozgás és az idő közötti domináns elem tudatos kibontakoztatása által ugyanazon motívumról más-más képet alkot.
Alapmotívuma a fa, amelyhez többnyire tussal vagy szénnel rajzolt sorozatképekben közelít.
A 70-es évek elején bekövetkező látásmódváltozás eredményeként alkotásaiban a papír fehérje válik dominánssá. 1984-ben vándorló élete lezárul, munkája lelassul, koncentrálódik. Ettől a periódustól kezdve csendéleteket is fest, melyek a teljes elsötétedés felé hajló színeikkel egy mély, belső világba vezetnek. Munkáit jegyzetekkel kíséri, azokban elemzi a látás, szemlélődés különböző formalehetőségeit.
 
Bér János (1937–):
Az 1945 után feltűnt fiatal párizsi festőnemzedék szakított azzal az elképzeléssel, hogy a képet afféle ablakként kell felfognunk, melyen keresztül a világ látható, tapintható jelenségeire nyílik betekintés, de egyúttal a mértani alapelemekből építkező absztrakció szigorú, ésszerű szervezettségét is elvetette. A festővásznat a második világháborút túlélt ember rezdüléseinek közvetlen, formátlan absztrakció uralta színterévé emelte.
Bér János művészeti tanulmányait – magyarországi alapok után – Franciaországban folytatta, később párizsi és hannoveri galériákhoz kötődött. Azok közé az alkotók közé tartozik, akiknek a karrierje évtizedekig a hazai eseményektől függetlenül fejlődött. Bér Jánost Henri Matisse, Mark Rothko, Sam Francis és Simon Hantaï inspirálta, és az alkotás folyamata során számos, az övéikkel közös problémafelvetés érlelődött meg benne. Alkotásaiban nemcsak a színnek, formának és térnek volt jelentősége, de korábbi éveiben kollázstechnikával készült festményein a ritmus és a mozgás is fontos szerepet kapott.
Bér művein az absztrakció alapját felidézve a kép, a sík és a tér viszonyát problematizálja az emberi tér tárgyiasult leképezésének formájában. A kilencvenes évek végén a színek mellett önálló szerepet kap a fehér, az üresség, a hiány.
Az alkotót néhány éve a tiszta színskála minél teljesebb használata foglalkoztatja, melyeken a fehér adja az alapszínt, és erre telepszenek rá a vörösek, kékek, zöldek, végül a fekete, mely keretbe fogja a többi színt.
 
Anna Mark (1928–)
Anna Mark Berényi Róbert növendékeként tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Magyarországi tartózkodása alatt baráti kapcsolatot ápolt az Európai Iskola alkotóival, mint például Ország Lilivel, Bálint Endrével, Vajda Júliával. 1956-ban Németországban telepedett le. Festészete ekkor még a szürrealizmus jegyeit hordozta, ám amikor 1959-ben véglegesen Párizsba költözött, művészi stílusát új alapokra helyezte – így szakított a szürrealizmus jegyeivel, és az absztrakció felé fordult.
Anna Mark komponálására jellemző, hogy bizonyos formáit olyan vastag festékrétegből képezte, hogy azok szinte reliefszerűen emelkedtek ki. E kísérletek során jutott arra a felismerésre, hogy munkáiban az árnyéknak meghatározó szerephez kell jutnia. Kompozíciói létrehozása során – az olajfesték helyett – különféle anyagokkal próbálkozva talált rá arra a márványporból, homokból és műgyantából álló keverékre, amelyekből reliefjeit készíti.
A 70-es években készült alkotásain az idő és más természeti erők által megkínzott falfelületek sokszor monokróm látványa mögött asszociatív élmények tűnnek fel, melyek Szentendre sikátoraira, ácsolt kapuira, íveire engednek emlékeztetni.
Későbbi munkáira nagy hatással voltak Lucien Hervé fotográfus alkotásai is, így érdeklődésének középpontjában a fény- és fakturális hatások megjelenítése állt. Ekkor készült reliefjein a fehér szín használata válik egyeduralkodóvá.
Anna Mark munkásságára a mai napig az építészeti kompozíciók gyakorolnak nagy hatást, ám művei a geometria szigorú rendjében, tartalmukban a világ rendjének valóságát és ihlető erejét közvetítik.
 
Borítókép: Anna Mark: Concerto, 1980. szitanyomat

13054

Teremtés


A Ferenczy művészdinasztia tagja, a Kossuth-díjas Ferenczy Noémi (1890–1957)a huszadik századi kárpitművészet megújítójaként, korszakalkotó és stílusteremtő művészként hagyta ránk örökségét. Munkássága nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is kimagasló, számos műalkotását külföldi gyűjtemények őrzik. Tanított az Iparművészeti Főiskolán, de közvetlen tanítványain kívül későbbi generációk is mesterükként tekintenek rá, és évente a róla elnevezett díjjal jutalmazzák a legkiemelkedőbb iparművészeket.

Édesapja a nagybányai művésztelep vezető egyénisége, Ferenczy Károly, édesanyja a festőművészként induló, széles műveltségű, több nyelvet beszélő Fialka Olga. Öt évvel idősebb bátyjához, a festőművész Ferenczy Valérhoz és a kimagasló tehetségű szobrászművész ikertestvéréhez, Ferenczy Bénihez képest később kezdett érdeklődni a művészet iránt.
23 éves korában azonban már a Teremtés című korai főművén dolgozott. Alkotói módszeréhez tartozott, hogy a teljes mű befejezéséig részt vett annak kivitelezésében, hiszen mindig maga szőtte a falikárpitjait, amelyeket nagyszámú ceruzarajz, színvázlat, karton készítése előzött meg. Élete végéig hű maradt a család valamennyi alkotója által képviselt értékekhez, a munka iránti tisztelethez, alázathoz és elkötelezettséghez.

Az 1978-ban, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett utolsó nagy életmű-kiállítás után most újra áttekinthetjük az oeuvre nagyobb egységeit, valamint bepillantást nyerhetünk az alkotómunka folyamatába és egyes fázisaiba. A tizenhét különféle magán- és közgyűjteményből kölcsönzött műtárgyak között évtizedeken át külföldön őrzött remekművekkel is találkozhatunk. A Ferenczy Múzeumi Centrum kollekcióját számos Ferenczy Noémi-alkotás gazdagítja, amelyek feldolgozása – és velük párhuzamosan a Ferenczy család többi tagjának ránk maradt alkotásainak számba vétele – révén elért legfrissebb kutatási eredményeket is kamatoztató kiállítás hozzájárulhat e kivételes életmű újraértékeléséhez.

 

12058

A szentendrei Új Művésztelep


2019-ben ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját Szentendre művészeti életének fontos helyszíne, a Kálvária úti Új Művésztelep.
 
Az 1969 őszén átadott művésztelepen fiatal festők, grafikusok, szobrászok, textiltervezők és keramikusok – elsősorban művészházaspárok – kaptak pályázati úton műtermes lakást. A „festészet városa” hírnevet megalapozó Régi Művésztelep alkotóinak művészi felfogásától eltérő, új törekvéseket képviselő képző- és iparművészek nagyban színesítették a szentendrei művészeti palettát.
 
A jelentős évforduló adja e jubileumi tárlat aktualitását. A kiállítás az elmúlt öt évtized alkotásai tükrében mutatja be az Új Művésztelep eddigi összes tagját, a tizenkét műterem egykori és mai bérlőit: Deim Pált, Gy. Molnár Istvánt, Jávor Piroskát, Asszonyi Tamást, Czakó Margitot, Hajdú Lászlót, Bálint Ildikót, Lukoviczky Endrét, Pirk Jánost, Pirk Lászlót, Rényi Krisztinát, Kisfalusi Mártát, Kocsis Imrét, Kocsis Esztert, Ligeti Erikát, Farkas Zsófiát, Kóka Ferencet, Kapusi Gábort, Papachristos Andreast, Rajki Lászlót, Rózsa Pétert és Nagy Kriszta x-T-t.
 

11702