Memory of Love – A szeretet emléke


Sam Havadtoy magyar szülők gyermekeként Londonban született 1952-ben. ’56 nyarán költözött haza a családdal Budapestre, ahonnét tizenkilenc évesen, Jugoszlávián keresztül szökve visszatért Londonba. New Yorkban letelepedve hamarosan a hetvenes-nyolcvanas évek progresszív művészeti életének középpontjában élt és dolgozott nagynevű művészek, Andy Warhol, Keith Haring, Agnes Martin vagy Robert Rauschenberg közelségében. A belsőépítészként egyre keresettebb Havadtoy fokozatosan váltott képzőművészetre, festőként a nyolcvanas évek elejétől alkot. Műfajilag egyre sokoldalúbb művészetében tetten érhető az amerikai absztrakt geometrizmus, a pop art, a konceptuális művészet hatása, de az ifjúkori magyarországi szűkösség, levegőtlenség szorongató élménye is meghatározó.

A most kiállított művek jórészét először láthatja a nagyközönség. A művész szentendrei műtermében készült legfrissebb alkotások is illeszkednek Havadtoy – mára már védjeggyé vált – „csipkézett” munkáinak sorába. Egy leheletfinom magyarországi csipkekesztyű átlényegítésével indult sorozat, Walt Disney, Modigliani parafrázisok és az ikonikus Fiat 500-as kis bronz változata látható a tárlaton. Miközben úgy tűnik, mindent beborít a csipke, a megmunkált tárgyak, a művész vallomásai vagy a csipkékben öröklődött történetek tompított, diszkrét jelenléte átüt a gondos rétegeken, a változatos struktúrájú réseken.

 

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

 

7564

Art Ante Portas


Alkalmi, pop-up kiállítás 2018. június 24-én Szentendre közterein

Fél évszázaddal ezelőtt fiatal, autodidakta képzőművészek úgy döntöttek, hogy a szentendrei Templomdombon, a szabad ég alatt teremtenek maguk és sorstársaik számára kiállítási lehetőséget. Ez a döntés a korszak egyik legfontosabb gesztusa volt: a szabadság valóságos perspektívájának megteremtése a pártállami diktatúrában, amely ezt a kifejezést olyan módon tette politikai szlogenné, hogy eredeti jelentésétől megfosztotta.

Számunkra, akik az Art Capitalt szervezzük, különösen fontos ez a hagyomány: a szabadság és a művészet közösségének hagyománya. Ezért felkértünk sok-sok képzőművészt, aki osztozik abban a meggyőződésünkben, hogy bármilyen kötöttségek között is kelljen megnyilvánulnunk, azon belül mindig megteremthető a szabadság, s aki ennek megjelenítését hozzánk hasonlóan alapvető értéknek tartja, hogy ezen a napon hozza el Szentendrére és állítsa ki a szabad ég alatt valamely, általa fontosnak tartott művét – ilyen módon tisztelegve a fél évszázada indult Szentendrei Szabadtéri Tárlat előtt.

7466

„tündér remények”


Dokumentumfilm Arany János kalandos sorsú leveléről.
Kovács János ismeretlen növények és bogarak felfedezőjeként, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gyarapító tudósként, majd a debreceni Református Kollégium professzoraként vált a hazai természetkutatás jelentős alakjává – mindemellett pedig a Légy jó mindhalálig című regény földrajztanárának, Nasónak a modellje. Arany hajdani kollégiumi társa nevelői állást vállalt Tisza Lajosnál, Geszten a legkisebb fiú, Tisza Domokos mellett, ennek köszönhető, hogy rövid időre Arany János is a törekvő, szorgalmas fiú mellé került tanérként.
Kovács természettudományokra, földrajzra, Arany poézisre, görögre oktatta Domokost 1951-ben, mindössze fél évig. Kapcsolatuk azonban a sűrű levélváltásoknak köszönhetően továbbra is élő maradt. „Édes Arany bácsi” megszólítással indította leveleit Domokos, amelyekhez majd mindig mellékelt verseket is az alábbi kéréssel: „felkérem önt, hogy előbbi szívességével és türelmével, kérlelhetetlenül bírálja meg őket”.
A kedves tanítvány azonban egyre súlyosbodó tüdőbetegségbe esett. Kovács János Olaszországba, majd Afrikába vitte, hogy gyógyuljon. Hiába. Tisza Domokos tizenkilenc évesen meghalt. Emlékének adózva igyekezett Arany a „geszti poéta” verseit megjelentetni – erről is szól az a levél, amelynek történetét filmünkben bemutatjuk.
Arany becses levele Kovács professzor családjában nemzedékről nemzedékre öröklődött. Dr. Andrássy Ernő érmihályfalvi orvos, amatőr régész és múzeumalapító (Kovács professzor unokája) a levél hiteles másolatát átadta a Nagyváradi Tartományi Múzeumnak, onnan került a Nagyszalontai Arany János Múzeum gyűjteményébe. Érdemes végigkövetni sorsát.

 

 

„Nékem Arany János tanulótársam és barátom volt. Geszten a szomszédságban lakva, ismertem szomorú helyzetét, amibe a forradalom után jutott. Kapóra is jött a dolog, mert tanítványomat, Tisza Domokost, éppen a poézisbe kellett volna bevezetnem, amire természetesen őt láttam a legalkalmasabbnak. A magyar nyelvre, irodalomra se taníthatta senki illetékesebben tanítványomat, a görög nyelvvel is — amint tudtam róla — nagy előszeretettel foglalkozott, s abban is nem közönséges jártassága volt. A Tisza-fiúk apja pedig gyermekei nevelőinek a legjelesebb erőket iparkodott megnyerni s én a költészet, a magyar nyelv és irodalom, s a görög nyelv tanítására alkalmasabb nevelőt keresve se találhattam volna. így a nyert megbízás alapján felkértem Arany János barátomat ez állás elfoglalására. Ő ezt örömmel vállalta is, mikor arról is megnyugtattam, hogy a család nem vágyódik a fővárosba, állandóan Geszten akar tartózkodni, így a családján oly nagy szeretettel csüngő költő messze nem szakadhat el tőlök.”
(Kovács János)

 
 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

 
 

7232

Alapított Édenkert


Janet Biggs ▪ Ursula Biemann ▪ Shaun Gladwell ▪ Ali Kazma ▪ Clare Langan ▪ Violaine Lochu ▪ Gianluigi Maria Masucci ▪ Miguel Angel Ríos ▪ Frank Smith

Egy francia és egy svájci kurátor – Paul Ardenne művészettörténész, az antopocén kori művészet alapművének szerzője és Barbara Polla író, a Genfi Egyetem Környezet és Egészségprogramjának elindítója – 2011 óta minden évben szervez egy videóművészeti szemlét a legprogresszívebb alkotások számára. Idén rendhagyó módon ennek Magyarország a helyszíne, az Art Capital keretén belül. A művek tematikus közös nevezője természet és épített környezet viszonya, az emberi beavatkozások globális hatása, az elveszett Paradicsom emlékezete és egy új éden létrehozásának az ideája.

7414

Térfigyelő rendszer


A művészről

Deim Balázs (1987) magyar fotóművész. Alkalmazott fotográfiát tanult a Novus Művészeti Iskolában Budapesten, majd a Kaposvári Egyetemen szerzett fotográfus diplomát 2013-ban. Műveiben elsősorban az emberek és a városi környezet közötti kapcsolatra összpontosít és olyan fogalmak izgatják, mint a hiány, az emlékek, az ellenőrzés, a megfigyelés és a tér. 2008 óta rendszeresen kiállít neves magyarországi galériákban. Az Európai Fotográfiai Hónap kiválasztott résztvevőjeként a „Surveillance system” című, itt látható projektjét 2016-ban a MUSA-ban (Bécsben), majd 2017-ben a Cercle-cité-ben (Luxemburgban) mutatta be. Rendszeres résztvevője a Szentendrén (Magyarországon) megrendezett Art Capitalnak, Közép-Kelet Európa legfontosabb képzőművészeti fesztiváljának.

 

A kiállított munkákról

Az itt bemutatott projekt a hagyományos értelemben vett térfigyelő rendszer egyfajta reverziója. A hosszú expozícióval készült fotókon emberek, járművek nem, csupán a kiüresedett terek láthatók, amelyek valójában Budapest jól ismert helyszínei. A hónapokon át készülő képek nem a mozgás, a mindennapi élet, hanem a tér állandósult lenyomatai.

A művész sörös dobozokból készült lyukkamerákkal figyelte meg Budapest mozgalmasabb tereit, csomópontjait, terenként több kamerával.  A dobozokat villanypóznákra, zászlótartó oszlopokra, közlekedési lámpákra és hasonlóan magas helyekre erősítette, úgy, hogy minél jobban rálássanak az adott térre. A kamerákba fekete-fehér fotópapírokat helyezett, amikre több hónapig exponált.

7472

Hortus conclusus – Elzárt kertek


Ámos Imre ▪ Anna Margit ▪ Bánáti Sverák József ▪ Boromisza Tibor ▪ Czóbel Béla ▪ Deli Antal ▪ Ferenczy Béni ▪ Ferenczy Károly ▪ Ferenczy Noémi ▪ Gálffy Lola ▪ Ilosvai Varga István ▪ Jávor Piroska ▪ Kandó Gyula ▪ Kmetty János ▪ Kocsis Imre ▪ Miháltz Pál ▪ Modok Mária ▪ Schubert Ernő ▪ Szántó Piroska

A mindenkori kert legelső és lényegi eleme a fal. Mivel a kert egy olyan köztes mező vagy határterület a lakhely, azaz az emberi kultúra és az ismeretlen vad környezet között, amely a természetre alkalmazott elkerítés műveletével jön létre, a fal funkciója kettős: egyrészt védettséget nyújt a kert rendje számára, másrészt kizárja a külvilágot, a zavaró hatásokat és a kemény munkát mint látványt a kikapcsolódók elől.
A hortus conclusus, az elzárt kert fogalma is arra utal, hogy a kert elkerítettsége révén válik el a tájtól, és lesz önálló kompozícióval rendelkező környezetté. A kifejezés az Énekek énekéből származik, a Biblia e helyén — „Húgom, mátkám akár az elzárt kert, mint az elzárt kert, a lepecsételt forrás” — megjelenő kertmotívum mint földi paradicsom az Édenkert rekonstrukciójára tett kísérletként értelmezhető. Ugyancsak a paradicsomi állapotok újrateremtése lehetett a célja a középkori kolostorok kerengővel körbezárt hortus conclususának, mely a szigorú regulák mellett a felüdülés, pihenés és az elmélkedés helye volt.
A kert azóta is olyan szimbolikus és köztes hely számunkra, ahol a föld öncélú és élettani szempontból haszontalan megművelése kizárólag egy kellemes környezet létrehozását szolgálja. Egy olyan helyét, ahol jó időt tölteni, könnyű elmélkedni és együtt dolgozni; ezért is lett a kert állandótémája és táptalaja a műalkotásoknak.
A kiállítás a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből mutat be olyan jól ismert és ritkán látott műveket, melyek a kert mint az önfeledtség, az érzékiség és a kreatív munka vagy éppenséggel a gyász számára fenntartott dimenziót jelenítik meg. A festmények egyik legfontosabb ihletője Szentendre és a művésztelep kertje volt.

 

7347

Organika


A kiállítás a kerti munka és a művészi alkotás párhuzamba állításával foglalkozik, e két tevékenységet egyfajta visszavonulásként, vagy elmenekülésként, de mindenképp a szabadság zálogaként definiálva. A kert mesterségesen létrehozott valósága valójában a legősibb életmetafora: kibomlásának és elhervadásának ciklikussága, a természet burjánzásával szemben álló megműveltsége magának az emberi létezésnek és az ember művész-alkotó természetének szimbóluma. Szabó Klára Petra és Szvet Tamás a kert-hasonlat elvont rétegeit, a belső kert koncepcióját vizsgálja a közös bemutatón.

Szvet Tamás végtelenített pszeudokertjében, bár minden paradicsominak tűnik, semmi sem valódi; Szabó Klára Petra akvarell animációjában önmagát teszi a földásás sziszifuszi és monoton munkáját végző főszereplővé. Közös, interaktív alkotásuk pedig csak a néző segítségével és részvételével válik érzékelhetővé.

Szabó Klára Petra (1981) konceptuális szemléletű művész, évek óta készít önreflektív akvarell animációkat. Folyamatosan kísérletezik a legkülönbözőbb anyagok művészeti felhasználhatóságával, állandóan kutatja a hagyományos akvarelltechnika intermedializálásának lehetőségeit.

Szvet Tamás (1982) alapvetően a fény, az optikai jelenségek viselkedését és a vizuális érzékelésre irányuló hatásait tanulmányozza művészetében. Holisztikus felfogású és komplex gondolkodású alkotó, aki mélyen hisz abban, hogy a szisztematikus tudományos kutatás, a művészettörténeti és -elméleti háttértanulmányok a műhöz vezető folyamat szerves részei.

 

7342

Látnivalók az emberkertben


Horváth Éva Mónika (1965) festő szakon szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd esztétikai és filozófiai tanulmányokat folytatott az ELTE-n és a szegedi egyetemen. A lírai, szürreális motívumokat alkalmazó, érzéki festészet művelőjeként vált ismertté, témái zömében csendéletek, zsánerjelenetek, szobabelsők voltak. Ugyanakkor az alkotó szerteágazó teoretikus érdeklődése egyre inkább visszaköszön művészetének sokszínűségében is: a festmények mellett ezt jelzik a grafikák és a performanszok.
Ezen a tárlaton a 2012 óta folyamatosan készülő, mozgalmassággal teli rajzai láthatóak. Az olasz futurista és az orosz kubista festészettel egyaránt rokonítható műveken keresztül Horváth Éva Mónika megrögzötten keresi az emberi tömegdinamika törvényszerűségeit; lényegében a 21. századi nagyvárosi tömegmozgásokat szövi képi mintázattá. A művek többsége egyfajta „kitörés előtti” ingerrel, paroxizmussal jeleníti meg a nagyvárosi tömegben lappangó feszültséget. Egyének és tömegek dialógusát láthatjuk – állandó mozgásban.

7454

Stabil


Ionel Mihai (1992), a Kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem hallgatója, természetes anyagokból, többnyire fából készíti szobrait. Az idei Art Capital tematikájához kapcsolódva fákká alakuló emberi figurákból és egy roncsolt felületű női torzóból alakítja ki a forma és anyag közötti feszültségből építkező, nyugtalanító „kertjét”. A fiatal művész olyan meghatározó kolozsvári kortárs képzőművészeti helyszíneken állított ki, mint az Arcade 24 Galéria és a Bazis Project Space. Grigore Bradea című szobrával 2015-ben a Kulturális Egyesület különdíjában, 2016-ban pedig a Bazis Project Space díjában részesült az Expo Marathon kolozsvári művészeti szemle keretein belül.

„A nyelvhez, amit használok, a természetből merítek inspirációt. A természettől kölcsönzött elemeket, ötleteket átalakítom a saját alkotói víziómnak megfelelően. Az itt látható alkotásokban gyakran megjelenik az eleganciát és a pontosságot sugárzó függőleges elrendezés. A természethez való kötődésem szülőhelyem hegyeihez vezethető vissza. Az erdő mélyén mindig is nyugalmat és ihletet találtam. Az itt kiállított művészi kísérletekkel az erdőben, a fák társaságában átélt érzéseket próbálom meg formába önteni. A növényi elemekkel, illetve a növényi és az ásványi anyagok, az amorf és az élő, az anyag és az energia közötti asszociációkkal való kísérletezés új utakat nyit meg a fa mint matéria megközelítéséhez, újszerű és szabad kifejezési formákat teremtve. Számomra az erdő megszentelt hely. Egy hely, amelyet fel akarok idézni, amikor a műveket egy zárt térben helyezem el. Az alkotásokhoz ágakat, vesszőket és különféle faanyagokat – mogyorót, gyertyánt és diót – használok fel, vertikális kompozíciókba rendezve azokat, méret és forma hasonlóságai alapján.”

Ionel Mihai

 

7447

Saját Éden


HELYSZÍN: Ilosvai-gyűjtemény
Boros Viola minden évszakban megfestette a kertjét hatalmas, az egész műterme falát betöltő méretben. Így gyakorlatilag a belső térben újrateremtette a kinti természetet. Borosnál ezek az évszakok nem különülnek el markánsan, folyamatosan átnyúlnak egymásba, a kopasz ágak összeölelkeznek a burjánzó indákkal. Egyszerre koncentrál a részletekre, ugyanis a hatalmas kert-pannói több modulból álló képek; ugyanakkor egyszerre festi a nagy egészet is.
A kert, akármilyen profán helyzetben is, szimbóluma a földi paradicsomnak, s megidézi az édeni gondtalan életet. Az Éden alatt egyszerre értjük a kertet és a lehetőségekhez képest ideális állapotot. Pontosabban, a kert mindig is metaforikus értelmű, mivel sohasem csak virágzó vegetáció, hanem életfelfogás, lelkiállapot is. A kert nem teljesen természetes, de nem is egészen mesterséges környezet; „egyfajta megkomponált, megszelídített vadon”.
Boros Viola számára a kert a nyers, megzabolázatlan erő, a biztonság terepe is. A kiállításon a napszakok alapján válik markánsan külön a két kertje, a nappali burjánzás szemben az éjszaka titokzatos világával. A nappali Édenben mintegy ready made-ként igazi növények keverednek a festmények világába, így a természet és a természet képei közti rivalizálás is megfigyelhető. Az éjszaka mesterséges neonfényei és foszforeszkáló növényei mégis annak a természetes lényegét tudják megragadni.
Az embert többek közt épp a kimeríthetetlen tudás vágya teszi emberré: így erről nem mondana le, mégis folyamatosan vágyik vissza abba az ősi, gondtalan állapotba. Kénytelen tehát újra megteremteni a maga számára a Saját Édenét.

 

7328