A nagy könyvlopás


1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek. Mindössze két hétig volt nyitva a tárlat, de ez idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szentendrei kiállítás a magyar kultúrtörténetnek ezt a lappangó epizódját tárja fel, megidézve a könyvkultúra társadalmi-politikai kontextusát az ötvenes években, feltérképezve az ország korabeli francia-magyar kapcsolatait és diplomáciai útkeresését. A francia kiállítás egyike volt azoknak a projekteknek, amelyek a Kádár-rezsim 1956-os forradalmat követő nemzetközi elszigeteltségét voltak hivatottak oldani.
 
A szentendrei tárlat bemutatja a korszak „szürke” hazai vizuális kultúráját, valamint a külföldi könyvhöz – és információhoz – jutás különféle módszereit, beleértve a CIA által évtizedeken keresztül folytatott, kiterjedt akciót, amelynek során több millió könyvet juttattak el postán keleti blokkbeli olvasókhoz. Megidéződnek a korszakban mélyponton lévő francia-magyar kapcsolatok: a Francia Intézet munkatársainak letartóztatása, a látogatók megfigyelése stb. Az archív anyagok mellett az egykori „tolvajokkal” és látogatókkal készített interjúkat is megnézhetünk, de találhatunk a kiállításon szabadon „ellopható” könyveket is.
 
Fotó: Fortepan / Sándor György

11130

Természet-művészet


A klasszikus land art alkotások a természet szinte felfoghatatlan komplexitását sűrítik meditatív formákba. A tradicionális kultúrák fogalmazásmódját idéző alkotások karakterét leginkább a természetközeli – többnyire megmunkálatlan – anyagok választása határozza meg. Az irányzat megjelenésekor – a hatvanas évek végén – a land art munkák fókuszában többnyire a struktúra, az anyag és a lépték problematikái álltak, később egyre árnyaltabbá vált a természetről való művészeti gondolkodás. Az első ilyen tematikájú hazai kezdeményezés, a tolcsvai művésztelep tevékenységében a kilencvenes évek óta nyomon követhetőek az irányzat meghatározó törekvései. Az ezeket megjelenítő alkotófolyamatokból mutat be reprezentatív válogatást – egyszersmind összegzést is – a Természet-művészet című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban.

11125

In Statu Quo – Tárgyalási struktúrák


A szent földön, Izrael területén számos olyan hely található, amely a monoteista vallások (a zsidók, a keresztények és a muzulmánok) képviselői számára szimbolikus jelentőségű. A XIX. század óta létező status quo egy olyan komplex szabályozás, amely keretet ad a különféle vallási és etnikai csoportok együttélésének. Ez a különleges kiállítás ezt a törékeny rendszert mutatja be – építészeti tervek, makettek, archív dokumentumok, fotók, videók és kortárs műalkotások révén. A tárlat mindenekelőtt a különböző vallási közösségek harmonikus együttélésének lehetőségeire és ezek építészeti vonatkozásaira fókuszál. Ezen túlmenően megérthetjük azt is, hogy az összetett status quo miképpen segít megelőzni az erőszakot, miközben fenntartja a megalapozott szokásokat, s arra ösztönzi az egyes csoportokat, hogy folytassák küzdelmüket jogaikért és a birtokaikért. Így a jelenlegi status quo sem más, mint ideiglenes megoldás, amely csupán egy újabb megállapodás felállításáig tart.
 
A kiállítás annak a sorozatnak a része, amelynek keretében a Ferenczy Múzeumi Centrum évről évre bemutatja Magyarországon a Velencei Biennále egyik nemzeti pavilonjának legutóbbi kiállítását.

11135

„…másokról nem mondok semmit”


Az 1892-ben, Léván született Kucsera Ferenc közösségi ember volt, aki fontosnak tartotta a római-katolikus egyház által képviselt elvek, tanok és értékek nyilvános megvallását, képviseletét. Az egyházi pályát választó ifjú Szentendrére került, ahol a szorosan vett papi szolgálat mellett újságot szerkesztett, és egymaga végezte a hitoktatást valamennyi városi iskolában. A gyermekek nevelésében annyira elhivatott volt, hogy amikor a Tanácsköztársaság időszakában az iskolai hitoktatást betiltották, saját kápláni szobájában gyűjtötte össze a legkisebbeket és rajzos, zenés foglalkozásokat tartott nekik. Konok következetességgel képviselt morális elvei miatt a város vezetését átvevő kommunisták 1919. június 25-én kivégezték. A fiatal káplán mártírhalálát a szentendreiek hatalmas veszteségként élték meg. Emléke a mai napig élénken él a városban, ahol immár egy emlékkereszt is áll, néhány méterre a halála helyszínétől, a Duna-parton. A Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítása a tragikus sorsú káplán életét idézi meg – egy évszázad távlatából.
 
Fotó: Kucsera Ferenc tanítványaival © Keresztelő Szent János Plébánia, Szentendre

11139

Anyag és test. Mérgező antropocentrizmus


A Moszkvában élő alkotó az úgynevezett poszthumán művészet emblematikus képviselője. 1988 óta rendszeres résztvevője nemzetközi kiállításoknak és fesztiváloknak. Monumentális, ugyanakkor részletgazdag, polimer anyagokból, esetenként 3D nyomtatással készült szobrai, reliefjei mellett főként kinetikus, mozgó szerkezeteket és interaktív installációkat készít, mozgóképekkel, hangfelvételekkel egészítve ki azokat. Alkotásai a tudomány, művészet és technológia szintézisén alapulnak, létrehozásukban gyakran mérnökökkel, programozókkal dolgozik együtt.

 

Első magyarországi tárlatának fókuszában a Mérgező antropocentrizmus című sorozat áll, amely az emberi populáció kiszolgáltatottságát, a fizikai test és a tudat változását tematizálja. Az emberiség – Kavarga értelmezésében – hamarosan megtagadja biológiai énjét, elválik fizikai testétől. Ám ez a különleges művészeti projekt nem pusztán az emberi és nem emberi közötti összefüggéseket kutatja, nem pusztán az organikus természet és a geometrikus technológia oppozíciójában mutatja fel a populáció változását, hanem mindenekelőtt az embert a világ középpontjává és végső céljává tevő antropocentrikus felfogás krízisében. Plexi hengerben, hasábban felhalmozott vagy esetenként önálló formává összeálló tárgyakat látunk, olyan hulladékokat és saját világukat túlélő anyagokat, amelyek egyfajta folyamként hömpölyögnek egy ingoványos, posztapokaliptikus tájban. A művész által a helyszínen installált tárlat egy poszthumán vízió nyomasztó világába vezeti be a látogatót.

Jegyinformáció

10441

Csipke Rózsika halott


A Tereskova néven énekesként is közismert alkotó a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult a kilencvenes években Sváby Lajosnál, Szabados Árpádnál és Maurer Dóránál. 1998 óta rendszeresen kiállít múzeumokban és galériákban; eddigi legnagyobb tárlatát 2007-ben a budapesti WAX Kultúrgyárban rendezték meg. Olyan fontos köz- és magángyűjteményekben őrzik a munkáit, mint például a budapesti Ludwig Múzeum, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet, a debreceni Antal–Lusztig-gyűjtemény vagy a berlini Kortárs Művészeti Múzeum. 1999-ben a budapesti Lövölde téren közzétett, Kortárs festőművész vagyok feliratú óriásplakátjával a művészeti szcénán túl is jelentős hatást gyakorolt. Az elhíresült plakát két évtizeddel későbbi új verziója Csipke Rózsika halott címmel látható 2019 májusától.

 

Az immár évek óta a szentendrei Régi Művésztelepen alkotó Nagy Kriszta x-T új kiállítása egy hatalmas helyspecifikus installáció. A tárlat arra a női tapasztalatra reflektál, amely a fehér lovon érkező herceg után történő végtelen vágyakozásként írható le. A MűvészetMalom ódon hangulatú tereiben újra szembesülhetünk a mesével, amely az átok révén százéves álomba taszított lányról szól. Rózsika története itt azzal a belátással zárul, hogy a királyfik nem megmentők, hanem maguk is áldozatok, mert a boldogsághoz vezető út átok sújtotta akadályain a fiúk ugyanúgy fennakadnak, mint a lányok, s ez nem ritkán végzetesen tragikus. A Grimm-mese narratívájának újraírásával olyan frivol hangoltságú kortárs projekt jött létre, amely egyszerre használ klasszikus és street art festészeti megoldásokat, irodalmi megformáltságú szövegeket, valamint alkalmi zenéket.

Jegyinformáció

10435

un-limited


A Bécsben élő, 1960-ban született képzőművész és designer előszeretettel használ újfajta installálási módokat, szívesen egyensúlyoz különböző műfajok határán, gyakorta kísérletezik a térrel és a benne megjelenő művek viszonyával. Egyaránt készít időtálló és efemer munkákat. Jelentős múzeumok és galériák mellett több nemzetközi biennálén (Sydney, Velence) is kiállított; műveit olyan fontos gyűjteményekben őrzik, mint például az Albertina (Bécs), a Museum of Contemporary Art (Chicago), a Museum Moderner Kunst (Bécs) és a Norton Museum of Art (Miami).

 

Eva Schlegel központi témája az alkotás, melyet egyfajta pszichés utazásként  jelenít meg, ami akár a repülés mámora: egyszer emelkedés, a gravitáció legyűrése, máskor kontrollál­hatatlan zuhanás. A kiállítás címe is az alkotás állapotának magával ragadóan légies, átmeneti jellegére utal. Az ember örök vágyára a szabadság megélésére, a teljes oldottság, az ellazultság valóságon túli, álomszerű állapotának elérésére. Az istenek kiváltságára, amelynek megtapasztalása az ember számára valósággal lehetetlennek tetszik, a művészek mégis kísérletet tesznek megvalósítására, újra és újra.

Schlegel kiállított művei virtuálisan hozzák létre a repülést, vagy legalábbis a súlytalan, ellazult test érzetét, repülőgéprotorral imitált mozgóképek formájában. A tárlaton a repülőgéprotorokkal vetített térinstallációk mellett a művész fotósorozata is megtekinthető: a pornográf fotográfiákat újraértelmező lakk-képek az érzékiségből eredő lebegés állapotát idézik meg.

Jegyinformáció

10430

Alpha


Az 1969-ben született Munkácsy-díjas alkotó a Magyar Iparművészeti Főiskolán grafika és fotográfia, később a Színház és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőr szakon tanult. A műfaji kereteket hamar átlépve festeni kezdett, installációkat készített, performanszokat hozott létre. A kilencvenes évek eleje óta rendszeresen kiállít múzeumokban és galériákban; eddigi legnagyobb tárlatát 2013-ban rendezték meg az Ernst Múzeumban. A műveit rangos köz- és magángyűjtemények őrzik, többek között a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiscelli Múzeum, a Pécsi Képtár és az Antal–Lusztig-gyűjtemény. 2014 óta egy különleges, víz alatt készített köztéri szobra Budapest XI. kerületében látható. Az elmúlt évben ugyanezzel a technikával készült alkotásával szerepelt az Art Capitalon, a Bizottság-ligetben.

 

Csurka Eszter legújabb, helyspecifikus kiállítása egy öt termen átívelő, egységes hang- és térhatású kompozíció. A termekben sétálva a nézőt a vizuálisan egységes felületek vezetik egyik térből a másikba, miközben a dezorientáció, a bizonytalan téri viszonyok, a sötétben kibontakozó felületek, formák, a léptékváltás és az intenzív színek egyfajta összművészeti élményt nyújtanak. A tárlat címe az ébrenlét és alvás közti nyugalmi stádiumra utal, amelyet az alvásszakértők alfa-állapotnak neveznek. E félig éber, a tudatosság határán létrejövő állapotban a racionális gondolkodást felváltja az asszociatív, érzéki és tudattalan tartalmak áramlása. Az álomhoz hasonlóan az alfa állapotban átélt élmények sem rekonstruálhatók teljes bizonyossággal; visszaemlékezéskor sem a tér, sem az idő nem képez koherens egységet.

Jegyinformáció

 

10425

Paradise City – a város öt olvasata


Az újkori civilizáció „világjobbító” eszméinek fontos vívmányaként tekintett város a lineárisan elgondolt fejlődés egyik metaforája. A Mennyei Jeruzsálem, a Civitate Dei vagy a Cité Radieuse megnevezés az eredeti teológiai kontextusokon messze túlmenően mára ambivalens jelentésekkel telítődött. Ezt idézi meg a Guns N’ Roses zenekar közismert, címadó dala, s ennek megfelelően a kiállításon látható munkákban is egyszerre jelenik meg a város esztétikai, társadalomkritikus, idealizáló és démonikus karaktere. Valamennyi itt látható mű a 21. századi város komplexitására és az egyénre gyakorolt hatásaira reflektál.

 

Kondor Attila (1974) a szemlélődés tempójára lassított háromcsatornás festmény-videója a városi környezet mindennapos látványát emeli az ideák szintjére és kapcsolja össze a kollektív emlékezet harmonikus ősképeivel. Schmied Andi (1986) konceptuális fotósorozata a vagyoni különbségek által létrehozott rezervátumok visszásságait tárja elénk első látásra esztétikus fotóin keresztül. Stefan Osnowski (1970) nagyméretű fametszetei a digitális képalkotás és az egyik legősibb sokszorosítási technika ötvözéséből a hordozó szándékos felnagyításával olyan képeket hoznak létre, amelyek nem tartózkodásra, hanem áthaladásra szánt, uniformizált, úgynevezett „nem helyeket” (Marc Augé) jelenítenek meg. Csizik Balázs (1987) a fotó és a digitális képalkotás eszközeivel a városi lakótelep vizuális kultúrára gyakorolt hatásait tematizálja. Szabó Kristóf (1988) festményein szintén a városi építmények játsszák a fő szerepet, amelyek az uniformizált épületeket a digitális képfeldolgozás során hibákkal együtt jelenítik meg, ilyen módon reflektálva a személytelen monstrumok megszelídülésére. A múzeum földszinti terében a két fiatal művész (a város metaforáiból szerveződő) helyspecifikus installációja látható.

Jegyinformáció

10420

Egy madár álma


Az 1980-ban született alkotó a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott 2006-ban, s azóta sokféle műfajban tevékenykedik: fest, művészkönyveket hoz létre, romkocsmák belső tereit tervezi újra, asszamblázsokat készít, s mindezeken kívül megszállottan gyűjt régi tárgyakat, értéktelennek tűnő lomokat. A halmozás szerelmese, akinek a keze alatt a gyermekkort idéző kiszuperált játékok, alkatrészek, lim-lomok új életre kelnek. A művész munkásságára – műfajoktól függetlenül – jellemző a horror vacui képalkotás elve, azaz a rendelkezésre álló teljes felület kitöltése motívumokkal, tárgyakkal, elemekkel. Egyfajta organikus tárgyburjánzás ez, ahol új értelmezési kapcsolatba kerülnek egymással az egyes elemek, legyen szó akár egy fej nélküli ólomkatonáról vagy egy Zsiguli hátsó lökhárítójáról.

 

Az Egy madár álma című helyspecifikus projekt expresszív-szürreális formaelemekkel teszi elevenné az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum belső udvarát. Az öt méter magas csirkeláb tetején egy talált tárgyakból épített házformát láthatunk: a mesékből ismert fiktív építményt, egy kacsalábon forgó különleges épületet. Az udvar repkénnyel befutott oldalán a zöld növények közé Isten mindent látó szeme került.

Az installáció szellemiségében erősen kötődik Anna Margit groteszk hangvételű kései művészetéhez, ugyanakkor a Péter Vladimír által készített Anna Margit-emlékmű pandantjaként is értelmezhető. A múzeum belső udvara egy álombéli, furcsa, szatirikus kertté vált, melynek egyik berendezési tárgya, a rossz állapotban lévő oroszlános pad is megújult.

Jegyinformáció

10415