ÚJVIDÉKI ORFEUSZOK

A Jugoszláviában kiadott, magyar nyelvű Új Symposion egy merész, kritikai szellemű, a spontaneitást tudatosan vállaló folyóirat volt. A szerkesztőség körül kialakult, már-már mozgalommá növekvő alkotóműhely izgalmas, kísérletező irodalmi és művészeti közeget teremtett a Vajdaságban. A magyar nyelvi zárványhelyzettel küzdve, ugyanakkor a magyarországinál frissebb kulturális tájékozódást engedő jugoszláviai nyitottságot kihasználva a laphoz kötődő nemzedékek, az egymást váltó szerkesztőségek az irodalom, a vizuális kultúra és a társadalomkritika felől nézve változó hangsúlyokkal, a kultúrpolitikai elvárásokhoz és lehetőségekhez különböző vérmérséklettel igazodva formálták a lapot. Bár az Új Symposion története folytonosnak­ tűnik, a betiltásokkal, bírósági tárgyalásokkal, majd 1983-ban a szerkesztőség eltávolításával kényszerű töréseket szenvedett, a délszláv háború idején pedig végleg elfogyott körülötte a levegő.

 

A kiállítás az irodalom mellett elsősorban a lap kivételesen erős vizualitását mutatja be. A tárlaton kirajzolódik az egymást váltó szerkesztőségek arculata, megjelennek a folyóirat meghatározó szereplői, felvillannak a magyarországi kapcsolatok. Az Újvidéki Orfeuszok lehetővé teszi, hogy számot vessünk e kultúrtörténeti jelentőségű, ma is érvényes, irodalmi-művészeti teljesítménnyel.

 

 

REJTEKERDŐ

Csíkszentmihályi Róbert (1940) szentendrei Kossuth-díjas szobrászművész alkotásai szűkebb hazáján kívül megtalálhatóak Görögországban, Svédországban, valamint Olaszország megannyi emblematikus helyszínén: a velencei Szent Márk téren, a római Szent Péter-bazilika Magyar Kápolnájában, a Gianicolón vagy éppen Firenzében. A művész alkotásait olyan neves gyűjtemények őrzik, mint a ravennai Dante Múzeum vagy a londoni British Museum.
Köztéri szobrászata mellett kisplasztikai, valamint éremművészete is jelentős. Jelen kiállítás az életmű erdő és ember témájú műveit mutatja be. A válogatás az alkotó természethez fűződő viszonyát, az erdőjárásból merített inspirációit, valamint a lélek- és karakterábrázolás lehetőségeit helyezi a középpontba. Csíkszentmihályi erdőlakói sokféle formát öltöttek az idők során. Az általa megformált szarvas olykor magasztos, mitikus figura, máskor tágas téren megbúvó apró alak, üres váz, torzó, vagy szilaj legyőzője más vadaknak. Kiterítve fekszik a fölé magasodó vadász árnyékában, vagy éppen felmutatható, súlyos trófeaként jelenik meg. Talán az emberhez való hasonlatosságát és közelségét magán viselő Erdőjáró (1998) és Vándor (1998) a legmeghatározóbb ebből a sorból.
A kiállítás másik műcsoportját a fatörzsként magasodó, karcsú emberalakok alkotják. Akár egy, akár két összetartozó alakról legyen szó, a kiindulás, az alapzat, melyből a figurák kibontakoznak, egy fatörzs erezett, plasztikus mintázatát idézi. Mintha az erőt és vitalitást mélyre nyúló gyökerekből nyernék. A különböző életszakaszokat megjelenítő alakok az emberi viszonyok mély összefüggéseit tárják fel.
Egy szerteágazó, gazdag életmű különleges szeletét láthatjuk a Rejtekerdő című kiállításon, amely révén képet kaphatunk arról az útról, melyen a hatvanas évektől halad a művész: közel a természethez és az emberi lélekhez.
A kiállításon látható Kovalovszky Dániel fotográfus Zöld csend (2011–2017) című fotósorozata is, amelyen az eltérő karakterű és hangulatú erdők, a megragadott csend, az elmélyült természetszemlélet izgalmas kölcsönhatást alkot Csíkszentmihályi Róbert szobraival.

 

Kopin Katalin
művészettörténész

 

 

LÉLEKVÁNDORLÁSAIM

Péreli Zsuzsa (1947) a kortárs magyar kárpitművészet korszakos jelentőségű képviselője, akit a neves művészettörténész, Frank János a gobelin szinonimájának nevezett. Az elmúlt évtizedekben több mint hetven egyéni kiállítása volt – többek között a Műcsarnokban és az Iparművészeti Múzeumban. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 2001-ben – a külföldi művészek közül elsőként – önálló tárlatot rendeztek alkotásaiból a gobelin hazájában, a franciaországi Aubussonban is. Érdemes és Kiváló művész, Magyar Örökség Díjas alkotó, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Újító, kísérletező törekvései mellett etikai szempontból is fontos számára a kárpitszövés hagyományainak megőrzése. Ferenczy Noémi szellemiségét követve minden munkáját maga szövi. Érzékenyen reagál a jelen problémáira, de már korai alkotói korszakától kezdve különös empátiával érezte át egy hajdanvolt aranykor emlékeit, a múlthoz kötődő városi, illetve népi kultúra tárgyi világán keresztül az egyszerű emberek sorsát.

Az elmúlt két évtizedben a művész figyelme filozofikus mélységű kérdések felé terelődött, kompozícióin egyre jobban előtérbe került a fizikai és a szellemi, a földi és az égi értékek közötti egység kifejezése. Mostani tárlata is célzatosan vezet át minket a mai tárgyias környezetünkből egy emelkedettebb univerzum felé.

Péreli Zsuzsának a szentendrei Ferenczy Múzeumban 1990-ben volt utoljára kiállítása. Az azóta egyre bővülő és immár négy évtizedet átfogó életmű legszebb és legfontosabb alkotásaiból nyújt áttekintést a jelen válogatás.

 

Kurátor: Bodonyi Emőke

 

 

FERDE HORIZONT

Kalandos élete és bensőséges kapcsolata volt Kandó Gyula festőnek és feleségének, Ata Kandó fotográfusnak. A két szenvedélyes művész házasságából három gyermek született, Szentendréhez Bálint Endre barátjukon keresztül kötődtek. Kandó Gyula így közel tíz évet töltött városunkban.

Felesége szerint, ha Kandó Gyula (1908–1968) nem tért volna vissza Magyarországra, akkor ma Kandinszkijhez, Paul Klee-hez hasonló, világhírű absztrakt festőként lenne számon tartva. Neki köszönhetjük, hogy a hagyatékként már korábban itt őrzött művekkel együtt az FMC Kandó Gyula kollekciója több száz darabra növekedett. A festő műveit többek között a Magyar Nemzeti Galériában és a bostoni Museum of Fine Art-ban is megtaláljuk, ahogy magángyűjteményekben is, melyet ebben a kiállításban a Nagy Gábor színésztől kölcsönkapott darabok prezentálnak.

A nemrég elhunyt Ata Kandó (1913–2017) – született Görög Etelka – is izgalmas életutat járt be: 104 évét végig aktívan töltötte, mely során pályája párhuzamosan haladt a legnagyobb fotós legendákkal. Párizsban például Robert Capa laboránsa és pártfogoltja volt. Férje távozása után gyermekeit egyedül tartotta el divatfotózásból és világjárása során készített képeinek publikálásából. Fotográfiáit többek között magángyűjtőknél találjuk, míg ’56-os felvételeit a Magyar Nemzeti Múzeumban, de nagyobb kollekcióval rendelkezik tőle az amszterdami fotómúzeum és a Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét) is, ahonnan a kiállításra 13 vintage fényképe érkezett. Ata szívélyes természetű, varázslatos egyéniség volt sok baráttal, amelynek lenyomatai szintén színesítik az anyagot.

Érdekessége a kiállításnak, hogy néhány Bálint Endre festménnyel szemlélteti Kandó Gyula művészi látásmódjának alakulását, és hogy megismerhetjük eddig nem látott, erotikus témájú, absztrakt grafikai sorozatát és feleségéről készített remek felvételeit is.

Az FMC gyűjteményének kiemelkedő alakjait bemutató sorozatunkban most az ő műveikből láthatnak válogatást.

 

IV. SZOBRÁSZ BIENNÁLE

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Szentendrei MűvészetMalomban a Szobrász Biennálé, melyet a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége kezdeményezésére alapított 2009-ben Szentendre Város Önkormányzata. Az eddigi biennálék – Dedukció, Tér-Pontok, Evidencia – és a mostani Dimenziók címet viselő is az alapítók szándéka szerint szeretné megmutatni a kortárs magyar szobrászat sokszínűségét, a gondolkodásmódok, stílusok, plasztikai megoldások gazdagságát, és felhívni a figyelmet arra, milyen jelentős szerepet tölt be a szobrászat a kortárs magyar képzőművészetben.

HAZATÉRT MŰVEK

– Art Capital kiállítás –

 

François Fiedler Kassán született 1921-ben. 1948-ban ösztöndíjjal került Párizsba, ahonnan a vasfüggöny legördülése után nem tért vissza Magyarországra. A francia fővárosban megismerkedett Joan Miróval, aki bemutatta a kor legjelentősebb galériásának, Aimé Maeghtnak. Maeght a mentorává vált és élete végéig támogatója maradt.
Fiedler életműve erős szálakkal kötődik a háború utáni „második” párizsi iskola, az informel és a New York-i iskola törekvéseihez. Alkotásai eleinte Hans Hartung, Jean Dubuffet és Jean-Paul Riopelle, később Jackson Pollock és Mark Rothko művészetével mutatnak rokonságot. A lírai absztrakt festőművész az expresszionizmus, a tasizmus, a kalligrafikus iskola és a gesztusfestészet eszköztárát sajátos ötvözetben jeleníti meg saját munkáin.
A kiállításon betekintést nyerhetünk François Fiedler műveinek különleges alkotásmódjába. Az energikus, mozgalmas olajfoltok és az egyes színrétegeket roncsoló, visszabontó festői módszer által létrejött kompozíciók vibráló látványvilágot teremtenek. A művész számára az otthont jelentő természet ihlette és a természeti erők befolyása alatt keletkezett művek szabad interpretációs játékot kezdeményeznek a befogadóval. A fények festőjének ars poeticája szerint „a kép nem a vásznon van, hanem a vászon és a szemlélő között”. François Fiedler kiállítása olyan dimenzióba kalauzol, ahol a természet és művészet költői egysége lát napvilágot.

 

ÆKTIVÁTOROK

– Art Capital kiállítás –

 

Hogyan találhat egy alkotócsoport a mai világban építészeti és művészeti feltöltődésre helyet egy Eger léptékű kisvárosban, amelyre jellemző az általános (ezáltal a kulturális) elvándorlás? Csak úgy, ha erre megfelelő közeget teremt magának.

 

Az arkt művészeti központ gondolata 2013-ban fogalmazódott meg bennünk, a gazdasági visszaesés hatására felszabaduló idő- és gondolati kapacitás eredményeként. Az elmúlt években előtérbe került a meglévő épületek revitalizációja. Munkáink során különféle épületfelújítási stratégiákkal kísérletezünk, mind tervezési, mind finanszírozási téren. Saját kezdeményezésre ebből az indíttatásból kerestük meg az egri önkormányzatot, hogy biztosítson számunkra egy olyan épületet, amelyben már senki nem lát fantáziát, és költséges az egybentartása. Sajnálatos módon, de legnagyobb szerencsénkre, akadt volna több is. A történeti Gárdonyi-kert területén, a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum szomszédságában több éve üresen álló, lassan az enyészetté váló, a városi kataszterben életveszélyessé nyilvánított volt GAMESZ (Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet) épületére esett a választásunk. Tizenöt évre kaptuk meg használatra a közel 400 m2 össz-alapterületű épületet, a 4200 m2-es ősfás telekkel együtt. Az önkormányzat számára egy a helyi igényekre épülő, fenntartható modellt vázoltunk fel: vállaltuk, hogy értéknövelő beavatkozást hajtunk végre, és megtöltjük az épületet kulturális tartalommal. Mindezt a részeredmények folyamatos bemutatása mellett, a kommunikációra összpontosítva, a kölcsönös bizalomra építve valósítottuk meg. A városvezetés felelősség- és kockázatvállalása, valamint tudatos részvétele a folyamat során elengedhetetlen eleme volt. Az önkormányzati függőség ebben az esetben lehetőséget jelentett egy hosszú távú, innovatív együttműködésre.

 

Az igényszintek és az esztétikai elvárások meghatározásakor, a maximális funkcionalitást szem előtt tartva, a műszakilag szükséges, de elégséges állapot elérése volt az irányadó. Építőipari, társadalmi és intézményi összefogással példaértékű felújítást sikerült megvalósítani csakis a rendelkezésre álló erőforrások újbóli, hatékony felhasználásával, kezdőtőke és pénzmozgás nélkül. Megfordítottuk a tervezés szokott irányát: először a szükséges feladatokra kerestünk természetbeni támogatókat, majd a felajánlott anyagok felhasználásához rendeltünk építészeti megoldásokat. A támogatóktól kapott építőanyagokból és a helyszínen talált tárgyak újrahasznosításával kevesebb mint egy év alatt sikerült az épületet aktiválni.

 

A megvalósulási folyamatba bevontuk az évek alatt kialakult építőipari kapcsolatainkon túl a helyi Bornemissza Gergely Szakközépiskola szakipari tanulóit is. Ezzel az érdeklődésük felkeltését és a szakmunkásképzés minőségének lehetséges emelését eredményező gyakorlati helyszínt biztosítottunk a számukra. A meseterápiás felolvasásokat kínáló városi könyvtáron keresztül megkerestük továbbá a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet, amelynek fogvatartottai számára a saját társadalmi elfogadottságuk és önértékelésük javítására, későbbi rehabilitációjukra nyújtott jó lehetőséget a közösségben való építkezés. Az építés/épülés legalább annyira vonatkozott a résztvevőkre és a közösségre, mint magára a házra. A tervezés új értelmet nyert, a kivitelezés pedig közösségi tevékenységgé emelkedett. A legnagyobb hozzáadott érték a szervezés, illetve az együttműködés egyre növekvő hálója lett. A folyamat által a jelenlét személyessé vált, amelynek köszönhetően barátságok, kapcsolatok köttettek, és ennek következményeképpen a ház részben el is veszítette a jelentőségét, hiszen a kialakult emberi kapcsolatok sokkalta fontosabbá váltak nála. Létrejött egy közösség, amelybe mérnökök, művészek, főiskolások, szakmunkás tanoncok és tanáraik, szakemberek, civilek, s végül, de nem utolsó sorban rabok és őreik is egyaránt integrálódtak.

 

Így született meg az Arkt Művészeti Ellátó mérnöki, művészeti és kulturális központként, kiállítóterekkel, alkotóműhellyel és közösségi térrel. A kávé- és borkerttel, illetve többek között az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetével, annak hallgatóival együttműködve kiállításokkal, workshopokkal, előadásokkal, eseményekkel szeretne egy új intézményi formát működtetni. Az építészeti jelenlét és az aktív szerepvállalás által egy korábban értéktelennek tekintett épület mára egy élő hellyé vált, egy apró, de követhető példát mutatva a tenni akarásról, a közösség erejéről.