NINCS TÖBB TITOK!

Gerő László közgazdász, műgyűjtő az egyik legizgalmasabb magyarországi művészeti kollekció tulajdonosa. Jókora ívet felölelő gyűjteményének magja a bécsi akcionizmus, amely a test szenvedéseit orgiasztikus akciók formájában jeleníti meg. Günter Brus, Rudolf Schwarzkogler és mások mára klasszikussá lett alkotásaihoz számos korabeli és mai mű kapcsolódik a gyűjteményben Hajas Tiboron át Rita Ackermannig.

 

A nyolcvanas években a gyűjtőt főként az európai avantgárd, ezen belül a lírai absztrakt gesztusfestészet érdekelte – ezt jelzik Nádler István, Hencze Tamás, Klimó Károly korai művei, s aztán olyan nemzetközi sztárok alkotásai is, mint John Bock, Eva Schlegel vagy Martha Jungwirth. Kiemelt helyet foglal el a kollekcióban a kelet-európai festészet, kiváltképp a Lipcsei iskola, amelynek meghatározó képviselőitől (Neo Rauch, David Schnell, Christoph Ruckhäberle) szintén fontos műveket találunk a gyűjteményben.

 

Nagy számban találhatók alkotások olyan „különutas” művészektől, akiket az utóbbi két évtizedben aktívan foglalkoztatott a művészetfogalom megújítása, s akik a konvenciókat elvetve, műfajoktól függetlenül, de a múltból építkezve, azt továbbgondolva saját utakat keresnek. Olyan jelentős alkotók tartoznak ide, mint Daniel Richter, Birkás Ákos, Kicsiny Balázs, Szűcs Attila, Szarka Péter, Kamen Stoyanov, Batykó Róbert vagy Csákány István.

 

A gyűjtemény plasztikai részének meghatározó vonulata az objekt műfajának átalakulásához köthető. A performatív szobrászat irányába hatnak – többek között – Daniel Spoerri, Várnai Gyula, Szabó Ottó, Martin Henrik, Halász Péter és Anselm Reyle művei.

 

A kiállítás reprezentatív áttekintést ad Gerő László gondosan felépített, gazdag gyűjteményéből. Az elmúlt évtizedek kiemelkedő műveit láthatjuk a tárlaton: a közelmúlt sokszor titkok övezte, nagy hatású narratíváinak alkotásait.

 

UTAT NYITNI A SZABADSÁGHOZ

A Ferenczy-művészdinasztia szobrásztagja, Ferenczy Béni (1890–1967) a huszadik századi magyar szobrászművészet egyik legkiemelkedőbb képviselője. Egész élete során, a küzdelmesebb időszakokban is hű maradt a család valamennyi alkotója által képviselt értékekhez, a munka iránti tisztelethez, alázathoz és elkötelezettséghez.

Bátyjával, a festő- és grafikusművész Valérral és ikertestvérével, Noémivel, a modern magyar kárpitművészet megújítójával Nagybányán nevelkedtek fel, miközben eljutottak Európa jelentősebb kulturális központjaiba is. Szüleik, a nagybányai művésztelep legnagyobb tekintélyű alapító tagja, Ferenczy Károly és a festőművésznek induló Fialka Olga révén rendkívül széles műveltségre tettek szert. Szociális érzékenységükkel pedig fogékonnyá váltak a társadalmi problémák iránt. Ferenczy Bénit ez indította arra, hogy részt vegyen a Tanácsköztársaság munkájában, ami miatt évekig külföldi emigrációban kellett élnie.

A klasszikus szobrászati ismeretek elsajátításával párhuzamosan a kezdeti évtizedekben Ferenczy Bénire az avantgárd irányzatok közül elsősorban a kubizmus és az expresszionizmus hatott, majd az 1930-as évektől tudását kiegyensúlyozott, a humánum tiszteletén alapuló, monumentális hatású szobrok, érmek és különleges szépségű grafikák készítésében kamatoztatta. Az 1956 novemberében bekövetkezett egyéni tragédiája csak rövid időre akadályozta meg művészetének folytatásában. Jobb oldalára megbénult, de az alkotás iránti vágy olyan erős volt benne, hogy lassan, fokozatosan megtanult bal kezével rajzolni, majd mintázni. Ezekre az évekre különösen igazzá vált, hogy a művészet nemcsak a valósághoz kötötte, hanem létformát és egyben a szabadságot is jelentette számára. Ezért is tartotta őt példaképének számos író és költő, a későbbi szobrászgenerációk pedig iskolateremtő mesterként tekintenek rá.

Kurátor: Bodonyi Emőke

 

 

A CSALÓK IS ÁLMODNAK

Magyarósi Éva (1981) animációs filmrendező, képzőművész, díszleteket tervez és tanít. Nevéhez kollázsfilmek, ceruzarajzok, fotók, köztéri installációk és színházi, filmes díszletmunkák is fűződnek. Tinédzser korában jelent meg első verseskötete, s művészetének mai napig kiindulópontja a történetek forgatókönyvszerű megírása. Amikor rajzol, egy mozgókép filmkockájaként gondol a tárgyra, egy film részeként, egy történet elemeként, melynek kiinduló alapanyaga a művész saját elbeszélése. Alkotásaiban a női lélek rejtekeiről, a magányról, a testről, az érzelmekről mesél, furcsa álmok és megélt szituációk többszólamú történeteit mutatva be.
 


 

NÉMA, ÁLMODÓ KERTEK

Paizs Goebel Jenő a századelő magyar képzőművészetének meghatározó alakja. Üvegfestőként indult, vászonra is élénk színekkel festett, de nagy hatással volt művészetére Szőnyi István neoklasszicista festészete is. Fiatalon Paál László nyomdokain Barbizonba utazott, ahol a rousseau-i természetkultusz, a tájkép lélekállapotként való megjelenítésének hatása alá került: ekkoriban a személyessé vált természeti tapasztalat, a fák göcsörtjei, a táj különleges, borongós fényviszonyai, a fontainebleau-i erdő mellett húzódó elnyújtott, sík mezők voltak a témái. A barbizoni festészeti hagyományok elsajátítása után Párizsban Cézanne képszerkesztésének tiszta logikája bővítette festészeti eszköztárát. Nagybányai tartózkodása után érkezett Szentendrére – 1926-tól a neve egybefonódott a Duna-parti városéval. Megalakult a művésztelep, majd a Szentendrei Festők Társasága. Ez a kisváros lett Paizs Goebel számára a magyar Barbizon, az új Nagybánya, a szabad önkifejezés, a belső álomvilág s a lelki táj oldottabb formáinak és koloritjainak színtere.

A kiállítás mindenekelőtt a festő táj- és természetlátása és az abban rejlő önreflexió megjelenései mentén szerveződik. Ember és természet különös kapcsolatát érhetjük tetten a festményeken, a gazdag színekben felszabaduló álomvilág és a realitás lényegi összefüggéseit. Az életművet különböző megformálásban végigkísérő bensőséges lelki tájképek és személyes hangvételű önarcképek egyfajta néma, álmodó kertet formáznak – az egyik legizgalmasabb magyar festészeti világot.

Kurátor: Iberhalt Zsuzsa

 

ÚJVIDÉKI ORFEUSZOK

A Jugoszláviában kiadott, magyar nyelvű Új Symposion egy merész, kritikai szellemű, a spontaneitást tudatosan vállaló folyóirat volt. A szerkesztőség körül kialakult, már-már mozgalommá növekvő alkotóműhely izgalmas, kísérletező irodalmi és művészeti közeget teremtett a Vajdaságban. A magyar nyelvi zárványhelyzettel küzdve, ugyanakkor a magyarországinál frissebb kulturális tájékozódást engedő jugoszláviai nyitottságot kihasználva a laphoz kötődő nemzedékek, az egymást váltó szerkesztőségek az irodalom, a vizuális kultúra és a társadalomkritika felől nézve változó hangsúlyokkal, a kultúrpolitikai elvárásokhoz és lehetőségekhez különböző vérmérséklettel igazodva formálták a lapot. Bár az Új Symposion története folytonosnak­ tűnik, a betiltásokkal, bírósági tárgyalásokkal, majd 1983-ban a szerkesztőség eltávolításával kényszerű töréseket szenvedett, a délszláv háború idején pedig végleg elfogyott körülötte a levegő.

 

A kiállítás az irodalom mellett elsősorban a lap kivételesen erős vizualitását mutatja be. A tárlaton kirajzolódik az egymást váltó szerkesztőségek arculata, megjelennek a folyóirat meghatározó szereplői, felvillannak a magyarországi kapcsolatok. Az Újvidéki Orfeuszok lehetővé teszi, hogy számot vessünk e kultúrtörténeti jelentőségű, ma is érvényes, irodalmi-művészeti teljesítménnyel.

 

 

 

REJTEKERDŐ

Csíkszentmihályi Róbert (1940) szentendrei Kossuth-díjas szobrászművész alkotásai szűkebb hazáján kívül megtalálhatóak Görögországban, Svédországban, valamint Olaszország megannyi emblematikus helyszínén: a velencei Szent Márk téren, a római Szent Péter-bazilika Magyar Kápolnájában, a Gianicolón vagy éppen Firenzében. A művész alkotásait olyan neves gyűjtemények őrzik, mint a ravennai Dante Múzeum vagy a londoni British Museum.
Köztéri szobrászata mellett kisplasztikai, valamint éremművészete is jelentős. Jelen kiállítás az életmű erdő és ember témájú műveit mutatja be. A válogatás az alkotó természethez fűződő viszonyát, az erdőjárásból merített inspirációit, valamint a lélek- és karakterábrázolás lehetőségeit helyezi a középpontba. Csíkszentmihályi erdőlakói sokféle formát öltöttek az idők során. Az általa megformált szarvas olykor magasztos, mitikus figura, máskor tágas téren megbúvó apró alak, üres váz, torzó, vagy szilaj legyőzője más vadaknak. Kiterítve fekszik a fölé magasodó vadász árnyékában, vagy éppen felmutatható, súlyos trófeaként jelenik meg. Talán az emberhez való hasonlatosságát és közelségét magán viselő Erdőjáró (1998) és Vándor (1998) a legmeghatározóbb ebből a sorból.
A kiállítás másik műcsoportját a fatörzsként magasodó, karcsú emberalakok alkotják. Akár egy, akár két összetartozó alakról legyen szó, a kiindulás, az alapzat, melyből a figurák kibontakoznak, egy fatörzs erezett, plasztikus mintázatát idézi. Mintha az erőt és vitalitást mélyre nyúló gyökerekből nyernék. A különböző életszakaszokat megjelenítő alakok az emberi viszonyok mély összefüggéseit tárják fel.
Egy szerteágazó, gazdag életmű különleges szeletét láthatjuk a Rejtekerdő című kiállításon, amely révén képet kaphatunk arról az útról, melyen a hatvanas évektől halad a művész: közel a természethez és az emberi lélekhez.
A kiállításon látható Kovalovszky Dániel fotográfus Zöld csend (2011–2017) című fotósorozata is, amelyen az eltérő karakterű és hangulatú erdők, a megragadott csend, az elmélyült természetszemlélet izgalmas kölcsönhatást alkot Csíkszentmihályi Róbert szobraival.

 

Kopin Katalin
művészettörténész