Világok között│Sorsválasztás


A Világok között – Vajda Lajos élete és művészete Ferenczy Múzeumban látogatható tárlathoz kapcsolódóan azonos címmel jelent meg a kiállítás előkészítésében részt vevő kutatócsoport által jegyzett katalógus. A katalógus első részében valamennyi kiállított műtárgy képes jegyzéke szerepel, a második részében pedig 10 tanulmány, többek között Passuth Krisztinától, Rényi Andrástól, Pataki Gábortól és természetesen a kurátoroktól is.
A „Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete tárlathoz kapcsolódóan pedig Petőcz György Sorsválasztás címet viselő monográfiáját jelentettük meg.
Mindkét kiadvány kapható a Ferenczy Múzeumban.

 

8840

Nincs több titok!


Április 8-tól szeptember 9-ig volt látogatható a MűvészetMalomban a Nincs több titok! – Válogatás a Gerő-gyűjteményből kiállításunk, mely  reprezentatív áttekintést adott Gerő László gondosan felépített, gazdag gyűjteményéből. Gerő László közgazdász, műgyűjtő az egyik legizgalmasabb magyarországi művészeti kollekció tulajdonosa. Jókora ívet felölelő gyűjteményének magja a bécsi akcionizmus, amely a test szenvedéseit orgiasztikus akciók formájában jeleníti meg. Günter Brus, Rudolf Schwarzkogler és mások mára klasszikussá lett alkotásaihoz számos korabeli és mai mű kapcsolódik a gyűjteményben Hajas Tiboron át Rita Ackermannig. Tehát az elmúlt évtizedek kiemelkedő műveit láthattuk a tárlaton: a közelmúlt sokszor titkok övezte, nagy hatású narratíváinak alkotásait.

Most online katalógus jelent meg a tárlatról!
A kiadvány itt elérhető.

 

8818

Hamarosan újra látogatható a Kmetty Múzeum


Kmetty János – Az örök kereső címmel nyílik állandó kiállítás a szentendrei fő téren.

Kmetty Jánost a kubizmus egyik hazai megismertetőjeként tartjuk számon, bár nem vette át annak minden jellegzetességét: egy saját festői világához igazított, egyénileg értelmezett változatát alakította ki. A művész alapvető feladatának tartotta, hogy a festészet szemléleti igazságait és a kor szellemét egyaránt megtalálja. Alkotói programjának összegzéseként nevezte magát keresőnek, és erre utalnak Kassák Lajos szavai is: „Állandóan munkában van, nem azért, mintha eddig még nem bukkant volna rá semmi érdekesre és érdemesre, hanem azért, mert mindannál, amit eddig talált, még jelentősebbet szeretne a napvilágra hozni.”

Az életmű áttekintéséhez a Ferenczy Múzeumi Centrumban őrzött alkotásokat hazai köz- és magángyűjteményekből kölcsönzött, ritkán látható remekművek egészítik ki, és a kiállítás időközönkénti átrendezésével a legfrissebb kutatási eredmények is követhetővé válnak.

A múzeum 1981-es megalapítása óta most először került sor jelentős felújításra, amelynek eredményeképpen európai színvonalú kiállítótér jött létre a hazai múzeumok fejlesztését szolgáló Kubinyi-pályázat, valamint Szentendre Város Önkormányzatának támogatásával.

A felújított épület ünnepélyes felavatása és a Kmetty János – Az örök kereső tárlat megnyitója 2018. december 8-án  18 órakor lesz.

 

8801

Egyedi múzeumpedagógiai programot indítottunk


Múzeumpedagógusaink egyedi, korosztályokra szabott programot dolgoztak ki a Világok között – Vajda Lajos élete és művészete tárlathoz kapcsolódóan.

A részletes leírás itt található.

8792

Juhász Anna sorozata múzeumunkban


A 21 gramm – Rényi Katalin kiállításához kapcsolódóan debütál Juhász Anna irodalmár a Ferenczy Múzeumi Centrumban havonta jelentkező új sorozata!

Rényi Katalin 21 gramm című kiállításában a festőművésszel Juhász Anna beszélget.
Közreműködik: Börcsök Enikő és  Hegedűs D. Géza színművészek,  Horváth Kornél ütőhangszeren.

A kiállításon és a november 24-i esten belső útjaira kísérhetjük el a művészt, akinek mindig megújulni képes energiái, magas hőfokú érzelmei beépülnek műveibe, azok így a születés-teremtés és halál-átalakulás dinamikus egységeivé válnak. A beszélgetést felolvasószínház kíséri – Rényi Katalin versei elevenednek meg a kiállítási térben.

8734

Gondolatok Vajda Lajoshoz


Némi magyarázatra szorul, hogyan kerültem ide. Annyi idő után.

Gulyás Gábor beszélt a közelgő nagy Vajda kiállításról, és arra kért, hogy egyfajta köszöntő beszédet mondjak az ünnepélyes megnyitón, mivel úgy véli, a hetvenes években idevándorolt akkori fiatal művészek közül az én munkásságom köthető leginkább Vajda Lajoséhoz. Meg kell mondjam, nagyon meglepődtem, mert ilyet eddig senki nem vetett fel, s nem is annyira a felvetésen, hanem egyáltalán. Először megijedtem a feladattól. Másodjára is. Aztán gondolkodóba estem, igaza lehet-e Gábornak abban, Vajda annyira hatott rám, hogy ez látszik is. De hát hogyan jövök én ahhoz, hogy a magam szerény művészetét Vajdáéval összevessem? Ráadásul most, hogy e súlyos feladatot elvállaltam és komolyabban belemerültem a róla szóló írások tanulmányozásába, rá kellett jönnöm, azokhoz hozzátenni nem tudok. Tehát más megközelítéshez kell folyamodnom – gondoltam –, aztán Gábor kezembe adta a fonalat, beszéljek arról, hogyan hatott rám Vajda művészete, és mit jelentett nékem a Vajda Stúdió. Így már mindjárt más, véltem, de aztán rájöttem, még nehezebb a dolgom.

Nem volt mit tenni, elmentem a szentendrei MŰVház megyei könyvtárába, a legfelső polcról lesodortam a Vajdáról szóló könyveket. Ott laktam a MŰVház mögött Ládi Lacival, meg Medvével, ha valaki még emlékszik arra a bozontos alakra.

Egy Vajda könyvet kinyitottam, a legkisebbet. Rádöbbentem, ismerem ezt a srácot személyesen…

Meleg nyári este volt, a Kék Duna előtti króm-oxid zöldre festett vasszékeken ülve feLugossy Laca még egy kör unikumot rendelt Józsitól. Nem volt gond, hozta rendre, a „hitel nincs” tábla nem nekünk szólt. A látszat ellenére mindenkinek volt valami munkája. Józsi tudta, megadjuk a tartozást.

A Duna felől enyhe halszagot kavart a rév, s hozta a szél, miközben a kishajó utas nélkül kikötött, a motorja utolsó pöffentéssel megállt. De mégis, mintha valaki kiszállt volna. Egy sovány figura suhant el nagy léptekkel mellettünk. Bal hónalja alatt egy kopott mappa, a haja lobogott a lenge szélben, bő nadrágjában a lábai úgy jártak, mint harangban az ütő, olyan Gazember módra. Felénk fordult, az unikumozó vidám társasághoz, épp Laca remekelt. Ha minket akkor a jó Isten lekever, a Duna-part néma és sötét. De nem tette, s nem is igen tudta volna, mert az unikum ebben az esetben erősebb volt nála. Bár meg kell jegyezzem, a rendszerváltáskor tapasztaltuk meg, hogy az igazi nem édes, hanem keserű. Ha mindenben, akkor az unikumban is ott lakik a jó Isten, meg a cukorban is – így elmélkedtünk.

A fiatal férfi – olyan velünk egykorú – egy pillanatra megállt, felénk fordulva jobb karját felemelte, két ujjával úgy mutatott fel az ég felé, de kicsit felénk is, mint Jézus a szentképeken. Jól ismerem ezt a mozdulatot, kisgyerekkoromban Mezőszemerén a szobánk falán függő olajnyomaton pontosan ilyen ujjfelmutatást néztem hosszasan minden este, és minden reggel. Vártam is meg nem is, hogy Jézus lelépjen hozzám. Most itt megint, mintha ez az alak azt mondta, üzente volna a felmutató ujjaival: srácok, na ne hülyéskedjetek, ide jöttök Szentendrére nevetgélni? Ez komoly dolog. Művészet, értitek, csak az van, művészet. Azt kell csinálni!

Mi történik itt?  Sokat ittunk volna? Mert hát unikum volt az akkori fű.

Ef Zámbó előkapta szuper nyolcas rugós okos felvevőjét, tekert egyet rajta, ezt lekapom, ilyen nincs!

Isten bizony a hideg kirázta a hirtelen lefagyott egész társaságot…

Új voltam Szentendrén, nem sok embert ismertem még. Kérdezem ef Zámbó Öcsit, ki ez a fura srác?

Ő Lajos – válaszolt – Zalaegerszegről, a titokzatos, néha látom rajzolni a sikátorban, de ha észrevesz, összecsapja a mappáját és eltűnik. Olyan, mint aki itt is van, meg nincs is.

Ezek szerint nem tagja a Vajda Stúdiónak? – kérdem – ti mindenkit bevesztek, még engem is.

Nemigen – mondta Öcsi –, a templomdombi kipakoláskor is elkülönülve tett ki egy vonalas ceruzarajzot, fura volt, plusz koponyát rajzolt a fejébe. Nem barátkozik, akkor is csak Dezsővel (Korniss-szerk) beszélgetett röviden, aztán lekapta a munkáját és eltűnt. Pesten már volt egy kiállítása egy haverjánál. Párizsban is élt néhány évet, azt mondják.

Párizsban? – kérdően néztünk egymásra. Jó, ha Bécsbe kapunk útlevelet. Ha Bécsig eljutsz, onnan Párizs már csak egy ugrás, Nyugaton vagy – okított Öcsi, – de én nem kapok útlevelet, tette hozzá.

Akkor még más világ volt.

Mikor, hogy-hogy, ez nem most van?

Az idő mint olyan, relatív kisebbségben van a kozmoszban, így itt a Földön is – mondta bölcsen Laca. Hallgass Frank Zappát, ha jót akarsz magadnak. Na, ettől jól összezavarodtam. Ezek már tudnak valamit!

Imrém – folytatta Laca – én már láttam a mappáját, nékem megmutatta. Azt hiszem, kicsik vagyunk még. Amit látsz itt a városkában, az csak illúzió. Western díszlet. Valóságban már ott van Lajos mappájában a papírokon, az újságlapokon. Ahogy húzza vonalat, úgy tűnik el egy-egy ablak, benne a motívum, templomtorony, sikátorlépcsők, lépésről lépésre és helyére tölti fel magát az illúzió… Ahogyan gyűlnek a rajzok a mappájában, ő maga is úgy soványodik, fogy el, átmegy a lapjaiba. Akkor még nem tudtuk, hogy halálos beteg és néhány év múlva meg fog halni.

Ki törődött a halállal? Lajos biztosan érezte a közeli halált, talán azért rajzolt a fejébe koponyát.

Valami mást kellene csinálnunk! Mit? Kérdően néztünk Lacára.

– Öcsi, te fess fitnesz hóembereket, én lehet birkákat, hogy nékem is legyenek követőim, Pepe, te fiatal vagy és szabad, azt csinálsz, amit akarsz, és Bukta te meg huzigáld a vonalakat, mintha Szemerén lennél a mezőn, úgy is mindig siránkozol, rég voltál otthon. Senki, de senki ne próbálkozzon úgy rajzolni, mint Lajos. Eleve kész kudarc.

Bernáth(y) Sanyi, a misztikus bölcs, megsimította hosszú szőke szakállát, majd azt mondta:

– Ti csak  iszogassatok, unikumozzatok, ücsörögjetek, poénkodjatok a Kék Duna teraszán. Joggal mondta ezt, hiszen köztudott volt, hogy együtt festett Selmecbányán Csontváryval. De annyi bizonyos, hogy keverte neki a festéket a Tátrában. Sanyi, aki mindenkit ismert, de még ezen felül másokat is, valamint Pesten is otthonosan mozgott, emiatt némi tisztelet övezte körünkben, folytatta: azt hiszitek művészek, költők vagytok. Hogy is van ez?

– A mosónők korán aktok – jegyezte meg erre ef Zámbó.

Hoppá!

Állj meg ember!

– Vajda a képzőművészet József Attilája, de megfordítva is mondhatom, Attila a költészet Vajda Lajosa – magyarázta Bernáth(y). Értem én, de jobb, ha tudjátok, láttam a pesti kiállítását egy lepukkant műteremben, úgy tudom, Ámos lakik ott. Igaz, Lajos sokat foglalkozik önmagával, Rembrandt óta nem találkoztam ekkora figurával, aki folyton magát rajzolja.

Így nyomtuk akkoriban, ilyen fellengzősen.

Nem Szentendrét, a világot akartuk megváltani. De még Pestet se tudtuk bevenni, bár néhány támadást azért indítottunk.

– Evvel elkéstetek, a hőskor lezajlott – folytatta Sanyi, szóval ott álldogált a terem sarkában, epedve várta a látogatókat, s közben folyton köhécselt. Ám gondoljátok meg, ezek után mit kerestek itt Szentendrén. Lajos a mappájába mindent leszedett. Bukta, te faluról jöttél, tudod mi az, learatni!

– Le igen, de fel nem – poénozott fe Lugossy Laca, a téma az utcán hever, seperjük össze a maradékot. Fiúk, mondom néktek, ez a fickó akkora, hogy egyszer róla nevezitek el a társaságot. Nincs egyedül, többen vannak, itt jönnek-mennek a városban, fura alakok, de nem úgy, mint mi, akik kikiáltottuk magunkat fura figuráknak. Ők másképp azok. Nem farmert viselnek, kopott bársonykabátban, langaléta nadrágban, lyukas cipőben, hónuk alatt mappával sietnek ide-oda, nézegetik az épület homlokzatokat. Néha összefutnak a patak parti kocsmában, izzóan beszélnek a művészetről, Párizsról, kitárják egymásnak a mappáikat, aztán eltűnnek egy sikátorban, vagy futnak a HÉV-hez. Ámos, Czóbel, Korniss, Lajos meg a többiek.

– Párhuzamos világokban élünk, más magyarázat nincs – állapítja meg Laca, aki mindig tudott olyan megnyugtató bölcsességet mondani, amit nem lehetett überelni.

De kérdezzétek meg őt magát. Minden este, amikor visszarévezik Monostorról, itt megy el a Kék Duna előtt. Jól figyeljetek, mert a lába nem ér le a földre, olyan könnyű…, hangtalanul jár. A mappája mindig nála van. Legközelebb elálljuk az útját, körbevesszük.

– Lajos, állj közénk!

Ám ebben a pillanatban a pislákoló Görög utcából két csendőr fog kanyarodni felénk. Vajda visszafojtja majd köhögését, Öcsike halkan suttogja ezután, csendőr, tilosat ne ints, erre mi egyre gondolva behúzódunk a hársfa óvó lombjai mögé.

Miután elhaladnak, mi kórusban újra szavaljuk:

Lajos, állj közénk!

Ő hátrasimítja majd dús haját, lenge nadrágját fodrozni fogja a szél, kopott bársonyzakóját összehúzza, két köhögés között csak annyit mond halvány mosollyal: Gyerekek, na ne hülyéskedjetek. A mappa az enyém. Benne a műveim, rövid földi életem lenyomatai, nem adom, ha nem haragszotok.

De a nevemet, ha annyira szeretnétek, használjátok nyugodtan, ám jegyezzétek meg, a művészet minősége nem ezen múlik.

Lángoljatok, égjetek, mint én.

 

Mezőszemere, 2018. november 10.

 

Bukta Imre

 

Elhangzott 2018. november 10-én 17 órakor a Szentendrei Városháza Dísztermében.

 

 

 

8727

Vajda Lajos – Világok között


Több mint két évnyi szakmai előkészítést követően 2018 novemberében megnyílt Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban (Kossuth u. 5.) a Világok között – Vajda Lajos élete és művészete című nagyszabású kiállítás.
 
Ünnepélyes megnyitó: 2018. november 10-én, szombaton 17 órakor a Szentendrei Városháza dísztermében (2000 Szentendre, Városház tér 3., I. emelet).
 
A kiállítás 2018. november 10-én 18 és 20 óra között ingyenesen tekinthetők meg.
 
A vendégeket üdvözli: Gulyás Gábor, múzeumigazgató
 
Köszöntőt mond: Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere
 
A kiállításokat megnyitja: Bukta Imre, Munkácsy-díjas képzőművész
 
Közreműködik: Majtényi Eszter, zongoraművész
 
Az 1908–1941 között élt Vajda – a hazai művészettörténészek konszenzusos megítélése szerint – a modern magyar képzőművészet meghatározó, sokak szerint a legfontosabb képviselője, aki szorosan kötődött Szentendréhez. Eddigi legteljesebb – túlzás nélkül: nemzetközi jelentőségű – tárlatán mintegy százötven alkotását láthatja a közönség (köztük több művet első alkalommal). A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport végezte Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője.
 
A kiállításhoz szervesen kapcsolódik Vajda Lajos felesége, a szintén jelentős festőművész Vajda Júlia (1913–1982) tárlata a Szentendrei Képtárban „Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete címmel. Erre az alkalomra jelenteti meg a szentendrei múzeum Petőcz György nagymonográfiáját a művészről.
 
Vajda Lajos tárlatához a Ferenczy Múzeumi Centrum egy közel háromszáz oldalas, reprezentatív katalógust ad ki prominens művészettörténészek közreműködésével. A múzeum a kiállítás megnyitásának napján egy online életmű-katalógust is publikál, amellyel célja – Magyarországon mindeddig egyedülálló vállalkozásként – a teljes œuvre bemutatása és a reprodukciók szabad hozzáférésének biztosítása.
 
Kurátorok: Petőcz György, Szabó Noémi
 
A kiállítások megtekinthetők 2019. március 31-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.
 
A borítókép Vajda Lajos: Önarckép koponyával (1936, ceruza, kollázs, papír, Ferenczy Múzeumi Centrum) felhasználásával készült.
8657

„Mégis legyen kiállítás…”


Vajda Júlia (19131981) pályáját az 1930-as évek közepén, Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre közvetlen közelségében kezdte, és a hetvenes évek neo-avantgárd fiataljainak lelkes és megbecsült útitársaként fejezte be. A történelemtől terhelt bő négy évtized volt ez: előbb a háború és 194445 tragédiája szakította meg a tanulás és fejlődés folyamatát, később az „ötvenes évek” szorították margóra vagy kényszerítették hallgatásra a modernista művészeket. S hullámzó intenzitással ugyan, de később és mindvégig visszafogó maradt a közeg. A megszakításokat újrakezdések, feltámadások követték: 1945-től a háború vége és az Európai Iskola nagyszerű időszaka (194548), majd a hatvanas évek Magyarországra is begyűrűző légköre és szellemi pezsgése. Vajda Júlia pályája olyan volt, mint egy szaggatott film: korszakok, törések, nekilendülések követték egymást, a művész mindvégig megőrzött fiatalságából és az idők változásából következő szinte páratlan sokszínűséggel alkotott.

A Petőcz György és Szabó Noémi kurátorok által rendezett tárlat hivatalos megnyitója 2018. november 10-én 17 órakor lesz a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében.

8629

21 gramm


Október 13-án nyílt Rényi Katalin 21 gramm című tárlata a MűvészetMalomban. A közel száz művet bemutató tárlat több évtizedet fog át: láthatunk nagyméretű akvarelltekercset, gesztusfestményeket, finom, kristálytiszta szabadkézi rajzot és olvashatjuk a művész szabadverseit. A feketével, vörössel és okkerekkel telített képtereket könnyed aranyok és ezüstök szövik át – ahogy az életet betöltő nehézségeket is fűszerezhetik fesztelen, légies örömök. A Szentendrei Művésztelep és a Grafikai Műhely tagjaként is alkotó Rényi Katalin tulajdonképpen nem kisebb dolgot vállalt magára, mint hogy a dolgok, a lélek súlyát vegye magára, s ajánlja a szemlélődést mindenkinek, aki nem fél beleveszni e sűrű, magasztos tartalmakba.

Fotó: Rényi Katalin: Arany gerinc (részlet), 2011, olaj, vászon, 160 × 136 cm. ©Rényi Katalin, a művész tulajdona ©fotó: Deim Balázs

8499

Kincsek a Dunából


Hetek óta rendkívül alacsony a Duna vízállása. A nyári csapadékszegény időjárás miatt az elmúlt hét évtized legkisebb értékeit mérik, eddig soha nem látott zátonyok és sziklák bukkannak elő a vízből – de a rekord alacsony vízszint más meglepetésekkel is szolgál.

Régészeink különleges és értékes kincsleletre bukkantak az érdi Duna-parton. A város déli részén, közel a Kakukk-hegy természetvédelmi övezetéhez, a Molnár utca közelében akadtak a változatos, jórészt XVIII. századi leletre, ami nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket és használati tárgyakat tartalmaz. A kincslelet vélhetőleg a XVIII. század közepén, egy elsüllyedt hajóról kerülhetett a Dunába. A múzeum munkatársai drónok bevonásával keresik a feltételezett hajóroncsot a vízben.

A helyszínen készített videó itt látható.

 

8578