Barcsay 120


Barcsay Jenő (1900–1988) művészi látásmódja a klasszikus hagyományok tiszteletének és a modern művészeti törekvések lendületének szintézisében kulminált. A puszta látványból kiinduló térszemlélet, a geometrikus szerkesztettség és figurativitás feszültségének megteremtésével egyedülálló életművet hagyott maga után. Festészete mellett jelentős grafikai és murális alkotásai is születtek. 1929-től a Szentendrei Festők Társaságának és a Művésztelepnek is tagja lett. A duna-parti kisváros távlati látványa, szűk utcái, hangulatos épületei szolgáltatták azokat az absztrakt festészeti motívumokat, melyek felkutatására a művész a szentendrei macskaköveket rótta minduntalan, s melyek végigkísérték alkotói útján.
 
Barcsay közel 200 darabos életmű-válogatását 1977-ben hagyományozta a Ferenczy Múzeumi Centrumra. A művész születésének 120. évfordulója alkalmából a múzeum Barcsay Gyűjteményéből láthat válogatást a közönség.
 
A kiállítást Zsigmond Attila Endre okleveles formatervező művész, a Budapest Galéria Címzetes főigazgatója nyitja meg.
A kiállítás kurátora: Iberhalt Zsuzsa
Közreműködik: Dóczi Áron hegedűművész
 
Helyszín: Ferenczy Múzeum (Szentendre, Kossuth Lajos u. 5.)
A megnyitó nyilvános, de regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
 
* * *
Beltéri helyszíneinken a szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

13222

Nő | Önismereti foglalkozás felnőtteknek Boros Lucával


Önismereti foglalkozás felnőtteknek Boros Luca meseterapeutával a Egy írónő modellt áll – Szentendrén. Kádár Erzsébet (1901–1946) kiállításhoz kapcsolódóan.
 
A létszám korlátozott (12 fő), a részvétel regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
 
Kiállítási belépőjeggyel látogatható.
A nővé válás folyamata
Hibátlan író – fogalmaz Illyés Gyula Kádár Erzsébetről, aki valójában festőnek készült. A Czóbel Múzeumban kiállított képei segítségével a nővé válás folyamatát kísérjük végig. A nő hangja legyen szóló szőlő, akkor is, ha novellákat ír vagy ecsettel fejezi ki magát. A nő arca legyen olyan, mint a mosolygó alma, a kacagása vagy épp a sírása, mint a csengő barack. Hogyan képes a nő a nehéz helyzetekben is felismerni a lehetőséget, elfogadni a sorsát anélkül, hogy feladná, elveszítené önmagát? Vajon megéri-e vállalni a kihívásokat, a váratlan és durva helyzetek okozta csalódásokat? Szükséges-e a fájdalom, a vigasztalhatatlan sírás a nővé érés folyamatában, s van-e ennek hatása a férfivá avanzsálás varázslatában? Miről ismerhető fel egy királykisasszony akkor is, ha rongyos ruhákba bújtatják? A férfinek miért nem kell a cselédlány, még akkor sem, ha aranyos ruhába öltöztetik? Mi a titok, amitől a bánat másnapra örömre változik? Ennek járunk utána a Nyugat írónőjének és képzőművészének munkái, valamint egy magyar népmese kapcsán.
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.
 
Facebook-esemény

Borítókép:
Kádár Erzsébet: Önarckép, ceruza, papír
© OSZK

13198

Grencsó Friss Csoport


Grencsó István az élő zenész-legendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert. 1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely folyamatosan változó néven, de azóta is elsőszámú zenekara.
Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a Kampec Doloresszel, állandó tagja volt a Szabados György vezette MAKUZ-nak .
A Friss Csoport egy tehetséges fiatalokkal létrehozott új formáció, amely sajátos módon egyensúlyozik a komponált, illetve a spontán zenei megoldások kínálta lehetőségekkel.

Grencsó István – fúvós hangszerek
Dóczy Bence – gitár
Kováts Zoltán Sándor – bőgő
Hoffmann Boldizsár – e. zongora
Miklós Szilveszter – dobok

A zenekar honlapja


Helyszín:
Ferenczy Múzeum (Szentendre, Kossuth Lajos utca 5.)
A koncert a Barcsay 120 című kiállítás megnyitójával együtt kerül megrendezésre.
A belépés ingyenes és regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu

A produkció a „Köszönjük, Magyarország!” program keretében valósul meg.
* * *
Beltéri helyszíneinken a szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.
A program helyszínére való belépés előtt minden látogató testhőmérsékletét érintésmentes automata hőmérővel mérjük meg. Akinek a testhőmérséklete eléri a 37,6 °C-ot, nem engedhetjük be a programra.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

13176

Láthatatlan jelenlét 3.0


A Vaszary Galéria és a Ferenczy Múzeumi Centrum tisztelettel meghívja Önt és partnerét a 2020. szeptember 17-én, csütörtökön 17 órakor kezdődő Láthatatlan jelenlét 3.0 | Bevezetés a kortárs művészetbe kamaszoknak – de nem csak nekik kiállítás megnyitójára a Vaszary Galériába (Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.).
 
KÖSZÖNTŐT MOND: Steierlein István, a Radnóti Miklós Általános Iskola igazgatója
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA: Kassai Hajnal, az EMMI Múzeumi Főosztályának vezetője
KURÁTOROK: György Gabriella és Nyitrai Orsolya
A kiállítás megtekinthető: 2020. szeptember 18-tól november 29-ig hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.
 
Bővebben a kiállításról ITT olvashat.

13142

Egy írónő modellt áll – Szentendrén | KÁDÁR Erzsébet (1901–1946)


A huszadik század első felének nőírói közül (újra) felfedezett Kádár Erzsébet (1901–1946) a történelmi nevet viselő Csernovics család, oldalágon Csernovics Arzén ipeki pátriárka leszármazottja. Az elmagyarosodott, ősi szerb család nagy formátumú személyiségekben gazdag története a huszadik század elején roppan meg, a gazdag arisztokraták néhány generáció alatt dzsentrivé süllyednek. A család egyszerre ad tartást és jelent terhet, s mindez elég ahhoz, hogy a festőnek induló Csernovics Erzsébet – anyja nemesi előnevéből – a Kádár írói álnevet válassza.
Csernovics Erzsébet megfesti a csábosan pózoló Szentendrét, Kádár Erzsébet novellájában (Egy város modellt áll) kutakodva néz a látvány mögé. Mintha Szentendrén dőlne el, melyik vonzalmának, tehetségének engedjen Kádár Erzsébet. Az Egy írónő modellt áll – Szentendrén kiállításban látható kvalitásos képzőművészeti és erőteljes írói anyag plasztikussá teszi Kádár Erzsébet izgalmas alakját, az egymást támogató, egymásra felelő bemutatásuk a döntés nehézségét is sejteti. A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2020. június 23. – 2020. augusztus 23. között megrendezett tárlat szentendrei adaptációja.
 
A kiállítást Szilágyi Judit irodalomtörténész, kurátor nyitja meg.
Közreműködik: Kokas Dóra gordonkaművész
A kiállítás kurátorai: Szilágyi Judit (PIM), Lukács Ágota (PIM), Szilágyi Zsófia Júlia (FMC)
 
A megnyitó nyilvános, de regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
A zenei produkció a „Köszönjük, Magyarország!” program keretében valósul meg.
 
* * *
Beltéri helyszíneinken a szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

13115

Eleven üresség


Marghescu Mária életében mindig fontos szerepe volt a művészetnek: a gimnázium után az orvosi egyetem mellett az Iparművészeti Főiskolára is jelentkezett. Párizsban, a modern művészetek akkori központjában is művészetközelben élt, ezért jó kapcsolatokat alakított ki, amelyekre később galéristaként építhetett. A főleg az informel köré szerveződő kollekcióban méltatlanul nem ismert magyarok – például a Franciaországban élő Bér János – és Pierre Alechinskytől Günther Ueckerig rangos külföldi művészek alkotásai találhatók meg.
Marghescu Mária egész életét és munkásságát végigkísérte a lét értelmének keresése, a harmónia megteremtésének vágya, mely a gyűjteményének darabjaira is jellemző.
A múzeum legújabb kiállítása során a Marghescu-gyűjtemény egy kis szeletét kívánja bemutatni, három jelentős magyar emigrált művész – Bér János, Alexandre Hollan és Anna Mark – munkáin keresztül.
 
A kiállítást Kálmán Borbála művészettörténész, kurátor nyitja meg.
A kiállítás kurátora: Kigyós Fruzsina
 
A megnyitó nyilvános, de regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
A kortárs tánc produkció a „Köszönjük, Magyarország!” program keretében valósul meg.
 
Borítókép: Anna Mark: Concerto, 1980. szitanyomat
 
* * *
Beltéri helyszíneinken a szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

13049

Teremtés – Ferenczy Noémi művészete


Bodonyi Emőke: Teremtés – Ferenczy Noémi művészete
könyvbemutató Szentendrén, az Ferenczy Múzeumban
 
Ferenczy Noéminek, a hazai kárpitművészet megújítójának több mint negyven év után a szentendrei Ferenczy Múzeumban nyílt gyűjteményes kiállítása. Ehhez kapcsolódóan készült a most megjelenő 216 oldalas album, amely a kiállítás kurátora, Bodonyi Emőke művészettörténész tanulmánya mellett minden eddiginél nagyobb képanyaggal és eddig publikálatlan archív fotók segítségével tekinti át a gazdag életművet. A fejezetek kronologikus sorrendben, ugyanakkor tematikus egységekben vezetnek végig a művész pályáján, a középkori és kora reneszánsz kárpitművészet hatását közvetítő korai alkotásoktól kezdve egészen az utolsó, az 1957-ben megkezdett, végül a tanítványok által befejezett kompozícióig. A művésztől származó idézetek, levélrészletek betekintést nyújtanak egy-egy falikárpit megszületésének a körülményeibe, a korabeli újságcikkek, tanulmányok ismertetése pedig az alkotások akkori fogadtatására világítanak rá. A kötetet Herr Ágnes grafikus tervezte.
 
A kötetet a szentendrei Ferenczy Múzeumban az életmű monográfusa, Pálosi Judit művészettörténész, Budapesten, az Írók Boltjában pedig a Ferenczy Család Művészeti Alapítvány elnöke, Szücs György művészettörténész mutatja be.
 
Ferenczy Múzeum, Szentendre, Kossuth Lajos utca 5.
 
A katalógus ára: bruttó 8500 Ft, melyből a bemutatón 15% árengedményt adunk.
 
A budapesti bemutató esemény ITT található.
 
* * *
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

12970

Teremtés – Ferenczy Noémi művészete


Bodonyi Emőke: Teremtés – Ferenczy Noémi művészete
könyvbemutató Budapesten, az Írók Boltjában
 
Ferenczy Noéminek, a hazai kárpitművészet megújítójának több mint negyven év után a szentendrei Ferenczy Múzeumban nyílt gyűjteményes kiállítása. Ehhez kapcsolódóan készült a most megjelenő 216 oldalas album, amely a kiállítás kurátora, Bodonyi Emőke művészettörténész tanulmánya mellett minden eddiginél nagyobb képanyaggal és eddig publikálatlan archív fotók segítségével tekinti át a gazdag életművet. A fejezetek kronologikus sorrendben, ugyanakkor tematikus egységekben vezetnek végig a művész pályáján, a középkori és kora reneszánsz kárpitművészet hatását közvetítő korai alkotásoktól kezdve egészen az utolsó, az 1957-ben megkezdett, végül a tanítványok által befejezett kompozícióig. A művésztől származó idézetek, levélrészletek betekintést nyújtanak egy-egy falikárpit megszületésének a körülményeibe, a korabeli újságcikkek, tanulmányok ismertetése pedig az alkotások akkori fogadtatására világítanak rá. A kötetet Herr Ágnes grafikus tervezte.
 
A kötetet a szentendrei Ferenczy Múzeumban az életmű monográfusa, Pálosi Judit művészettörténész, Budapesten, az Írók Boltjában pedig a Ferenczy Család Művészeti Alapítvány elnöke, Szücs György művészettörténész mutatja be.
 
Írók Boltja, Budapest, Andrássy út 45.
 
A katalógus ára: bruttó 8500 Ft, melyből a bemutatón 15% árengedményt adunk.
 
A szentendrei bemutató esemény ITT található.
 
* * *
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

12967

FMC SzÉN | Czóbel Béla és a Fauve-ok


A modern magyar festészet egyik legmeghatározóbb, nemzetközi rangú egyénisége, Czóbel Béla szinte pályakezdésétől kezdve kortársai által is elismert módon befolyásolta a magyar festészet fejlődését, és otthagyta névjegyét az európai modernizmus több centrumában is. Ezek közül Párizs szinte második otthonává vált, ahol karrierje csúcsára ért már a század legelején, alig huszonévesen. A Párizsban, Henri Matisse körül csoportosuló modern festőket a kritika Les Fauves-nak, azaz vadaknak keresztelte, és ebben a csoportban Czóbel is élharcosnak számított. Barki Gergely előadása során a Czóbel fauve periódusát feltáró izgalmas nyomozás kulisszái mögé enged bepillantást, elveszett és sikeresen megtalált műveiről beszél, de bemutatja néhány francia és magyar fauve kollégájának műveit is, amelyek mögött szintén érdekfeszítő, lebilincselő történetek rejlenek.

Belépőjegy: 1000 Ft

Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

12893

Szövetelünk | könnyed nyári beszélgetés híres textilművészekkel


Czakó Margit, Farkas Bori, Péreli Zsuzsa, Regős Anna és Richter Sára művészekkel Bodonyi Emőke, a kiállítás kurátora beszélget.

Ferenczy Noémi a huszadik századi kárpitművészet megújítójaként, korszakalkotó és stílusteremtő művészként hagyta ránk örökségét. Tanított az Iparművészeti Főiskolán, de közvetlen tanítványain kívül későbbi generációk is mesterükként tekintenek rá. Művészetének hatását kortárs alkotóművészek segítségével igyekszünk feltárni.

Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu
Belépőjeggyel látogatható.

A kiállításról ITT olvashat bővebben.

12817