Ferenczy Múzeum

A város helytörténeti gyűjteményeként 1951-ben alapított, Ferenczy Károly festőművész nevét viselő múzeum a Kossuth Lajos utcában álló műemléképületben, a XVIII. századi Pajor-kúriában kapott 2013-ban új elhelyezést. A múzeum 2016-ban a Ferenczy Múzeumi Centrum nevet vette fel; ma a szentendrei festészet, grafika, szobrász- és éremművészet egyedülállóan gazdag gyűjteményével rendelkezik.
Az épület régi oldalszárnyának emeleti szintjén a régi művésztelepet 1926-ban megalapító Nyolcak munkásságából kaphatunk ízelítőt. Jelenleg ez a kiállítás átrendezés alatt áll. A földszinten két időszaki kiállítóhely található. A Szentendre Teremben kortárs szentendrei képzőművészek tárlatai, a Barcsay Teremben hazai és nemzetközi művészeti projektek tekinthetők meg.

A városi helytörténeti gyűjteményként alapított, Ferenczy Károly festőművész nevét viselő szentendrei városi múzeum 1951-ben a hajdani görögkeleti szerb iskola épületében kapott otthont. Amikor a megyei múzeumigazgatóságok létrehozásával Pest megye múzeumi központja a fővárosból Szentendrére költözött, a múzeum épületét új szárnnyal bővítették. Az épület régi és új szárnyát egyaránt elfoglaló, a Ferenczy család művészi hagyatékából rendezett állandó kiállítás 1973-ban nyílt meg, s az intézmény neve ekkor Ferenczy Múzeumra változott.

Az épületet a Szerb Ortodox Egyház az egyházi kárpótlás lehetőségével élve 2000-ben visszaigényelte. Az átadásra 2010-ben került sor. Ekkor kezdődött meg a Kossuth Lajos utcában álló műemlék épületben, a 18. századi Pajor-kúriában a rekonstrukciós és bővítési munka, s 2013. június 18-án itt nyílt meg az új Ferenczy Múzeum.

Az épület homlokzata visszanyerte eredeti szépségét, a korszerű muzeológiai követelményeknek megfelelően átalakított és új terekkel is bővült múzeum emeleti szintjén pedig új rendezésben látható Egy aranykor modern mesterei címmel a Ferenczy-család állandó kiállítása. Jelenleg a kiállítás a kápolnásnyéki Halász-kastélyban látható.

A családfő, Ferenczy Károly (1862–1917) a modern magyar festészet iskolateremtő mestere. Az ő korszakait bemutatva a tárlat végigköveti azt a folyamatot, ahogy a művész a szentendrei franciás „finom naturalizmustól” Nagybányán, a plein air festészet hatására kialakított, sajátos magyar impresszionizmuson át eljutott az utolsó években Budapesten készült akt-tanulmányokig, csendéletekig és portrékig. Felesége, Fialka Olga (1848–1930) két képe jelzi, hogy a három Ferenczy-gyermek anyai ágon is örökölte a művészi tehetséget. Ferenczy Valért (1885–1954) néhány, a családtagokról festett érzékeny portré és egy nagybányai városrészletről készült nagyméretű olajkép képviseli. Az európai gobelinművészet egyik megújítójának számító Ferenczy Noémi (1890–1957) életművét a korai, gazdag növényi ornamentikájú művektől a későbbi letisztult, monumentális hatású munkákig nagyméretű kartonok és a maga szőtte gobelinek révén ismerhetjük meg. Ikertestvérének, Ferenczy Béninek az özvegye a múzeumnak adományozta a szobrászművész (1890–1967) teljes hagyatékát, így ez a leggazdagabb gyűjtemény. Az életmű jelentős alkotásai – nagyméretű fa- és bronzszobrok, érmek – mellett a vitrinekben nemcsak számos bronz kisplasztikát, hanem gyakorta a mintának készült gipszeket is megcsodálhatjuk.

A Ferenczy Múzeumban látható a „szentendrei művészetnek” nevezett 20. századi képzőművészet több meghatározó alkotása is. Az épület régi oldalszárnyának emeleti szintjén a régi művésztelepet 1926-ban megalapító Nyolcak munkásságából kaphatunk ízelítőt. Jelenleg ez a kiállítás átrendezés alatt. A földszinten két időszaki kiállítóhely található. A Szentendre Teremben kortárs szentendrei képzőművészek tárlatai, a Barcsay Teremben hazai és nemzetközi művészeti projektek tekinthetők meg.

MűvészetMalom

Az egykori szentendrei fűrészmalom XIX. század végi épülete Magyarország egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb kiállítóhelye. Korniss Dezső és Deim Pál festőművészek ötlete alapján a Szentendre Művészetéért Alapítvány kezdeményezésére és a Szentendrei Építész Egylet együttműködésével jött létre, és 1999 júniusában nyílt meg a nagyközönség számára. Az alapítók célja egy modern művészeti központ létrehozása volt; a múzeum jelenleg időszakos kiállításoknak ad helyet.

A MűvészetMalmot az épület hangulata, változatos, különleges terei, s az intézmény több mint másfél évtizedes szakmai múltja is alkalmassá teszi arra, hogy nemcsak országos viszonylatban, hanem közép-európai vonatkozásban is a kortárs képzőművészet meghatározó centruma legyen. Adottságai és nagy látogatottságú időszakos tárlatai révén ma az ország harmadik legjelentősebb kiállítóhelyének számít.

A szentendrei fűrészmalom 19. század végi épülete Magyarország egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb kiállítóhelye. Korniss Dezső és Deim Pál festőművészek ötlete alapján a Szentendre Művészetéért Alapítvány kezdeményezésére és a Szentendrei Építész Egylet együttműködésével jött létre, és 1998-ban avatták fel, majd 1999 júniusában nyílt meg a nagyközönség számára. Az alapítók célja a 20. századi szentendrei művészet időszaki kiállításon történő bemutatása mellett egy modern művészeti központ létrehozása volt. Az Európai Uniós pályázat keretében megújult, új szárnyakkal kibővült MűvészetMalom az alapítók elképzeléseinek megfelelően működött tovább, a szentendrei Ferenczy Múzeum, megyei hatókörű városi múzeum szakmai irányításával 2012 eleje óta. 2016 januárjától a szentendrei kis múzeumokat működtető Ferenczy Múzeumi Centrum intézménye. A négy egységből álló (északi szárny, középső szárny, déli szárny, zárt udvar) MűvészetMalmot Szentendre városán belüli elhelyezkedése, az épület hangulata, különlegessége, több mint egy évtizedes múltja alkalmassá teszi arra, hogy nemcsak országos viszonylatban, hanem Közép-Európai vonatkozásban is a kortárs képzőművészet meghatározó centruma legyen.

MűvészetMalom a Facebookon

Szentendrei Képtár

Szentendre impozáns Fő terén, az egykori Kereskedőház műemlék épületének földszintjén kapott helyet az időszakos tárlatoknak helyet adó Szentendrei Képtár. Hagyománya és központi elhelyezkedése miatt a Ferenczy Múzeumi Centrum egyik legfontosabb kiállítóhelye. Közvetlenül mellette – a múzeum kiadványait is árusító – könyvesbolt és étterem működik, az épület alagsorában pedig helytörténeti kiállítás látható.

Szentendre impozáns Fő terén, az egykori Kereskedőház műemlék épületének földszintjén kapott helyet a Szentendrei Képtár. A teret szinte uraló hatalmas ház érdekessége, hogy a 18. század elején épült barokk stílusú, eredetileg hat, különböző időpontokban keletkezett épületből álló együttest a rákövetkező században közös tetőszerkezettel kapcsolták össze. Az épületegyüttes eredeti beosztása ma is felismerhető: a földszinten voltak a tulajdonosok üzletei, ezek mögött a raktárak, az emeleten pedig a lakások. 1977-ben a Képtár kialakításakor elvégzett műemléki falkutatás során az épület földszintjén gyönyörű barokk freskókat tártak fel.

1978. január 27-én, szinte napra pontosan a Szentendrei Festők Társasága hivatalos bejegyzésének 50. évfordulóján nyílt meg a Szentendrei Képtár, mely hosszú ideig Pest megye egyetlen reprezentatív, időszakos tárlatok megrendezésére alkalmas kiállítóterme volt.

„Az alapgondolat az volt, hogy a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó Képtár helyt adjon a megyei és a szentendrei tárlatoknak, mutassa be a múzeum új szerzeményeit, rendezze meg a gyűjtőkörhöz tartozó jelentős mesterek életmű-kiállítását, s igény szerint fogadjon külföldi műegyütteseket is” – fogalmazták meg a kiállítóhely rendeltetését az alapítók.

A Szentendrei Képtár ma is időszakos tárlatoknak ad helyet. Hagyománya és központi elhelyezkedése miatt a Ferenczy Múzeumi Centrum egyik legfontosabb kiállítóhelye. Közvetlenül mellette – a múzeum kiadványait is árusító – könyvesbolt és étterem működik, az épület alagsorában pedig helytörténeti kiállítás látható.

Czóbel Múzeum

A legfranciásabb magyar festőnek tartott Czóbel Béla a modern magyar képzőművészet nemzetközileg is elismert képviselője. Ő volt az első művész Magyarországon, aki már életében múzeumot kapott – itt, Szentendrén, ahol díszpolgárrá avatták, s ahol Párizs mellett talán a legtöbb időt töltötte. A szentendrei Templomdombon levő, s nemrég felújított múzeumban látható kiállítás, az Újragondolt Czóbel a gazdag festői életpálya kronologikus bemutatására törekszik.

A legfranciásabb magyar festőnek tartott Czóbel Béla (1883–1976) a modern magyar képzőművészet meghatározó, nemzetközileg is elismert képviselőjének számít. Czóbel az európai modernizmus legjelentősebb helyszínein élt és alkotott – a nagybányai indulás, majd a müncheni akadémián töltött rövid idő után Párizsba ment. Itt a Függetlenek Szalonjában állított ki, de alapító tagja volt a magyarországi Nyolcak csoportjának, s a berlini Brücke csoport munkájában is részt vett. 1940-ben házasságot kötött Modok Mária festőművésszel, akivel Szentendrén telepedtek le. 1966-ban műtermes lakást kapott Budapesten a Kelenhegyi úti Művészházban, de nyarait továbbra is Szentendrén töltötte. Művei nemcsak a legjelentősebb magyar köz- és magángyűjteményekben találhatók meg, de a világ több nagy múzeumában is.

Czóbel Béla már életében múzeumot kapott Szentendrén, ahol díszpolgárrá avatták, s ahol Párizs mellett talán a legtöbb időt töltötte. A Templomdombon álló, eredetileg római katolikus fiúiskolának épült, 19. századi földszintes épületben nyílt meg 1975-ben az életmű javát bemutató Czóbel Múzeum, melyet, elsőként Magyarországon, a művész maga nyithatott meg.

A kívül-belül megújult épületben látható az Újragondolt Czóbel című tárlat. Barki Gergely, a kiállítás kurátora a festői életpálya kronologikus bemutatására törekedett. A nagybányai indulástól a párizsi fauve-korszakon át a Nyolcakhoz való csatlakozáson, a hollandiai éveken és a berlini perióduson keresztül a Párizsba való visszatérésig követi Czóbel művészetét. A Párizs és Szentendre közötti ingázás évei, az életmű csúcsát jelentő időszak zárja a tárlatot.

Az „újragondolt” állandó kiállításon a festmények mellett nagy hangsúlyt kapnak Czóbel kevéssé ismert grafikái is. Az életmű e részének tudományos feldolgozására a Ferenczy Múzeumi Centrum önálló programot indít. A festmények és grafikák mellett a látogatók egy interaktív pult segítségével megismerhetik az elveszett Czóbel műveket is; valamint eddig raktárban heverő alkotásokkal is találkozhatunk, amelyek most kerültek először a látogatók szeme elé. Újdonságnak számít például egy nemrég felfedezett és frissen restaurált kétoldalas festmény, a Váza széken és a Férfiportré. A festőművészről készült riport- és dokumentumfilmek is segítenek az életmű jobb megismerésében.

A Ferenczy Múzeumi Centrum több száz darabos Czóbel-gyűjteményére épülő kiállításra a Magyar Nemzeti Galéria, a kecskeméti Katona József Múzeum és a párizsi Julian Akadémia is kölcsönzött képeket.

A tervek szerint az állandó kiállítás egy része időről időre megújul.

Kovács Margit Kerámiamúzeum

Szentendre egyik legnépszerűbb múzeuma a Kossuth-díjas kerámiaművész, Kovács Margit életművét bemutató, 1973-ban megnyílt gyűjtemény. Az itt látható anyagot a magyar kerámiaművészet egyik megújítójának számító művész adományozta 1972-ben a múzeumnak. A művész teljes életpályáját felölelő több, mint háromszáz alkotás többsége figurális kompozíció. Az új szárny emeleti galériáján Kovács Margit Pozsonyi úti lakását felidéző enteriőr látható a művésznő tárgyaival, fazekaskorongjával.

A kiállítás utolsó termébe kerültek Kovács Margit legismertebb kerámiáinak hiteles, kézzel is megérinthető másolatai a vakok és gyengén látók számára.

1973-ban nyílt meg a magyar kerámiaművészet mestere, Kovács Margit (1902–1977) Kossuth-díjas kerámiaművész életművét bemutató gyűjtemény.

A múzeum 17. századi, barokk stílusú épülete eredetileg sóházként, majd postaállomásként, később kereskedőházként működött, végül a Vastagh-család lakóháza lett. A múzeum Görög utcai homlokzatát apácarácsos ablaksor díszíti. 2008-ban egy sikeres pályázat eredményeként az épület újabb, 110 négyzetméteres, többfunkciós szárnnyal bővülhetett, Kocsis József szentendrei építész tervei alapján. A Görög utcai homlokzat kerámiaburkolata – Asszonyi Tamás, Csíkszentmihályi Róbert, Szabó Tamás és Szentirmai Zoltán szentendrei művészek alkotása – motívumaiban Kovács Margit munkásságára, illetve a szomszédos műemlék épület reneszánsz sarokdíszítésére utal.

A múzeum anyagát a művésznő által 1972-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának adományozott alkotások képezik. A háromszáznál is több alkotás többsége figurális kompozíció.

Kovács Margit tanulmányait Jaschik Álmos magániskolájában kezdte, majd az Iparművészeti Iskolában folytatta. 1926-tól Hertha Bucher bécsi kerámia- műhelyében gyakorolta a mesterség fogásait. 1928-ban és 1929-ben a müncheni Staatsschule für Angewandte Kunst növendéke volt. Az 1930-as évek elején Koppenhágában és Sèvres-ben tett tanulmányutakat.

A harmincas évek elejére jellemző expresszív felületkezelésű műveinek jellegzetes példája a Zsömlelány (1933–34) című plasztikája, amely a középkori szobrászat formaeszményéhez kapcsolódik. A geometrizáló tendencia (Kuglófmadonna, 1938) mellett a negyvenes években a művész egyre nyúlánkabb arányú, oszlopszerű alakokat formáz (Jó pásztor, 1942). Biblikus, moralizáló vagy népköltészeti tematikájú alkotásain a színes mázak mellett ekkor már matt hatású, színezett agyagmázat (engobe) is alkalmaz. A harmincas–negyvenes években készült, biblikus témájú alkotások egy része bizantinizáló falkép (Angyali üdvözlet 1938; Utolsó vacsora 1935), más része korongolt plasztika (Corpus, 1948; Bárányos király, 1944).

Funkcionális tárgyait (korsóit, tálait, vázáit) páratlan leleményességgel formálta meg. Pártázatos Lakodalmas kályháján (1953) a figuratív jelenetek a népi ornamentális motívumkinccsel ötvöződnek. Az ötvenes években munkásságában a paraszti zsánerjelenetek kapnak nagyobb hangsúlyt. Az életképeket ábrázoló csempeképek és reliefek mellett (Almaszedés, 1952, Parasztlakodalom, 1955) – a korszak kultúrpolitikai elvárásaihoz igazodva – ebben az időszakban születnek realista hangvételű, nagyméretű, korongolt figurái is (Fonó, 1953).

A hatvanas és hetvenes években készült durvább, samottosabb anyagból formált, rusztikus plasztikák és reliefek a görög mitológia, az archaikus mesék és a népi mondák világát idézik meg (Cantata Profana, 1969).

A múzeum első és második termében a művésznő kisebb vázlatait, munkásságának kezdeti éveit lehet megismerni. A harmadik teremben az 1950-es évek munkái, a negyedik teremben pedig az érett korszak művei kapnak helyet. A régi épület boltíves, szakrális teret idéző pincéjében (mely Kovács Margit kívánságára a kezdetektől a kápolnák hangulatát idézi) a keresztény ikonográfia hagyományait követő műtárgyak kaptak helyet.

Az új szárny emeleti galériáján Kovács Margit Pozsonyi úti lakását felidéző enteriőr látható, a művésznő tárgyaival, fazekaskorongjával. A Görög utcai fronton Kovács Margit művészetének utolsó korszaka követhető végig.

A kiállítás utolsó termébe kerültek Kovács Margit legismertebb kerámiáinak hiteles, kézzel megérinthető másolatai a vakok és gyengén látók számára.

Helytörténeti kiállítóhely

2015 ősze óta látható Szentendrén az állandó helytörténeti kiállítás a Ferenczy Múzeumi Centrum Fő téri épületében, az egykori Kereskedőház Vastagh György utcáról nyíló pincéjében. A Múlt a mélyben – mozaikok Szentendre történetéből című kiállítás időutazás a város gazdag múltjában, levéltári források felhasználásával, dokumentumokkal, régészeti leletekkel, képekkel, használati és dísztárgyakkal, szépen kialakított enteriőrökkel.

A város egyes korszakaival elkülönülten, önálló kiállítási egységekben ismerkedhetünk meg: a már az őskorban is lakott települést kelták, majd a rómaiak vették birtokukba, s a Pannónia határát védő limes egyik fontos szakaszvédő városa lett. Megtekinthetjük Szentendre első írásos jelentését, s a középkori életviszonyok után a kereskedelem és az ipar fellendülését jelentő szerb betelepedést is végigkövethetjük egészen a modern kor robbanásszerű fejlődését előidéző HÉV megjelenéséig. A Kádár-korszakkal, a 20. századi kulturális felívelés korszakával, a „múzeumok városa” kialakulásának idejével zárul az időutazás.

A Szentendrén talált vagy a városhoz kötődő írásos és képes dokumentumokon, régészeti anyagokon, tárgyakon, fényképeken kívül a látogató interaktív módon is megismerkedhet a város történetével, iparával, kereskedelmével, a jellegzetes mezőgazdasági kultúrákkal, a legfontosabb helyi foglalkozásokkal, a legismertebb szentendrei családokkal.

Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum

A 20. század két jelentős hazai festőegyéniségének, a tragikus sorsú Ámos Imrének és feleségének, Anna Margitnak az életművét mutatja be az 1984-ben megnyílt múzeum. A belvárosi műemlék polgárházban a gyűjteményben őrzött, jelentős számú alkotásból olyan kronologikus, állandó kiállítás látható, amely párhuzamosan és szemléletesen mutatja be e két jelentős festőegyéniség életét és festészetét. A múzeum kertjében helyezték örök nyugalomra Anna Margit földi maradványait a művésznő saját kívánságának megfelelően (1991).

Az Ámos Imre – Anna Margit művészházaspár életművét bemutató múzeum 1984-ben nyitotta meg kapuit egy 18. századi belvárosi műemlék polgárházban. Az itt bemutatott műveket Anna Margit adományozta a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának (ma Ferenczy Múzeumi Centrum) azzal a céllal, hogy a létrehozandó múzeum a második világháborúban munkaszolgálat közben eltűnt Ámos Imre emlékezetét ébren tartsa és kettejük életművét bemutassa. A múzeum kertjében helyezték örök nyugalomra Anna Margit földi maradványait a művésznő saját kívánságának megfelelően (1991).

2007 decemberében, Ámos Imre születésének 100. évfordulójára újították fel a múzeumot a mai igényeknek megfelelően. A Ferenczy Múzeumi Centrum a gyűjteményében őrzött, nagyszámú Ámos Imre és Anna Margit műből olyan kronologikus, állandó kiállítást hozott létre, amely párhuzamosan és szemléletesen mutatja be a 20. század e két jelentős hazai festőegyéniségének életművét.

Átmenetileg a gyűjtemény nem látogatható, a múzeum időszakos kiállításoknak ad helyet.

Ámos Imre (1907–1944) pályája kezdetén idilli, időtlen térbe helyezett sokalakos kompozíciókat festett: kúthoz igyekvő mélabús asszonyok, meditatív nyugalmú férfialakok népesítik be képeit. 1936–37-től kezdve, részben a Párizsban személyesen is megismert Chagall hatására, figyelme a „szubjektív álomképek és víziók” megjelenítésére irányul. Képein számtalan szimbólumot használ: a kakas, a létra, az angyal, a tűz megannyi kibontásra váró és megfejtendő festői metafora. A negyvenes évek tragikus történelmi eseményei, a munkaszolgálatban eltöltött hónapok keserű tapasztalatai áthangolják festészetét. A színek elsötétednek, a tárgyak és emberi alakok körvonalai szorongató béklyóvá válnak. Festészete drámai erővel jeleníti meg a háború megrázó élményét. A festő utolsó rajzait tartalmazó Szolnoki vázlatkönyv, akárcsak Radnóti Miklós Bori notesza, a halál előtti végső időszakot rögzíti. A vázlatkönyv rajzai a reményvesztettség, a fájdalom, a kiszolgáltatottság művészi erejű megjelenítésének megrázó dokumentumai.

Anna Margit (1913–1991) korai műveit érzékeny tusrajzok, mélázó tekintetű, enteriőrökbe komponált önarcképek alkotják. Mestere, Vaszary János ígéretes tehetségnek tartotta, ezt bizonyítja sokat idézett mondata is, mellyel a fiatal festőnövendék művészi elhivatottságára utal: „…kegyednek festék folyik az ereiben”. A harmincas évek végére karakteresebbé válik festői nyelvezete, önarcképein különböző szerepekbe bújik: balerinaként, cirkuszi artistaként, nagyvilági nőként jelenik meg képein. Anna Margit művészete a negyvenes években, a világháború okozta trauma következtében és férje elvesztését követően teljesen átalakul. Színei harsányakká válnak, a révedő önarcképeket nagyfejű, esetlen, a történelem sodrásának kiszolgáltatott bábuk váltják fel. Irónia, gúny, groteszk hangnem, meglepő szürreális képzettársítások szövik át műveit. Késői időszakát a „cselédfolklór” motívumainak műveibe való beemelése jellemzi.

Barcsay Múzeum

A 20. századi magyar festészet és grafika meghatározó jelentőségű alkotója Barcsay Jenő. A figuratív konstruktivizmus képviselője, mozaikok, falitextilek készítője, a világhíres Művészeti Anatómia szerzője Szentendrén élt és alkotott hosszú élete során. A gyűjteményt befogadó épületben, a Dumtsa Jenő utcában álló, klasszicista stílusú polgárházban a kisebb méretű, intimebb hangvételű színkompozíciók – köztük a szentendrei motívumok ihlette festmények – mellett finom rajzú tanulmányok, valamint két mozaik és három monumentális szövött kárpit tekinthető meg.

Barcsay Jenő 1977-ben közel kétszáz festményt és grafikát ajándékozott a magyar államnak, és jövőbeli gyűjteményének kiállítására ő maga válogatta ki más közgyűjteményekből kölcsönzendő festményeit. Ezért vált ez a bemutató akkoriban élő gyűjteménnyé; amint azt a mester vallomása is hűen bizonyítja: „Ez vagyok én, ez az én életművem”. A teljes életművet átfogó kiállítás 12 teremben, kronologikus sorrendben mutatja be a művész pályafutását.

A gyűjteményt befogadó, a 19. század elején épült klasszicista stílusú polgárházat szintén maga Barcsay választotta ki. A házat a nagy múltú Schartner család lakta másfél évszázadon keresztül. Tőlük bérelt lakrészt a Stéger család, melynek híres tenorista sarja, Stéger Xavér Ferenc is itt született. A kiállítás 1978-ban nyílt meg a Hofer Miklós tervei alapján történt rekonstrukció és bővítés után. 2008-ban, a művész halálának 20. évfordulója emlékére a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, ahol Barcsay tanult egykor, kopjafát ajándékozott  a múzeumnak, mely a főkapuval szemben, az udvarban áll.

Barcsay Jenő az erdélyi Katonán született 1900-ban. Az elemi iskola elvégzése után 1910-ben a kolozsvári Református Kollégiumban, majd egy évvel később Szamosújváron folytatta tanulmányait. A világháború éveit már a nagyenyedi Bethlen Kollégium falai között élte meg. Az érettségit követően besorozták, de rossz egészségi állapota miatt rövidesen leszerelt. 1920-ban felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1924-ig tanult. Barcsay első mestere Vaszary János volt, majd  Rudnay Gyula növendéke lett. 1926–27-ben és 1929–30-ban állami ösztöndíjjal Párizsba utazott, de néhány hónapot Olaszországban is eltöltött.

Szentendréhez fűződő szoros kapcsolata 1928-ban kezdődött, ebben az évben jutott el a kulturális sokféleségéről és kisvárosi sikátorairól, barokk épületeiről ismert kisvárosba. Barcsayt először mégsem Szentendre romantikus hangulata fogta meg, hanem a várost körülvevő táj. A dombok vonulatai, a színek harmóniája, a táj szerkezete mezőségi szülővárosára emlékeztette – ez a szoros érzelmi kapocs fűzte egész életében Szentendréhez.  A művész 1929-ben lett a Szentendrei Festők Társaságának tagja, ezután haláláig minden nyáron a városban alkotott. 1935 után fordult figyelme a Szentendre környéki tájról magára a városra. Tájképeihez hasonlóan a látványelemek – a barokk kapuívek, a jellegzetes ablakok, a szűk sikátorok – szerkezetéből kiindulva építette fel kompozíciói formáit és színeit. 1945-ben csatlakozott a modern magyar művészeti törekvések képviselőinek Európai Iskola nevű csoportosulásához.

A háború után kérték fel – már elismert művészként – a Képzőművészeti Főiskola tanárának. Az Anatómia és Szemléleti Látszattan Tanszéket kapta meg, ahol több mint 30 éven keresztül tanította a növendékeket. Az ennek során készített több ezer rajzból válogatta össze a máig kiemelkedő jelentőséggel bíró, számos nyelvre lefordított Művészeti anatómia című kötetét. 1988-ban halt meg Budapesten. Az ecsetet haláláig nem tette le.

Kmetty Múzeum

A Kmetty János életművét bemutató állandó kiállítás a XVIII. századi egykori dalmát kereskedőházban nyílt meg 1981-ben a Fő tér déli oldalán. A művész özvegye ajándékozta férje hagyatékát a múzeumnak, amely néhány kimagasló értékű korai festmény mellett elsősorban grafikai és műtermi vázlatokból, valamint a hatvanas–hetvenes években készült olajképekből, üvegablak-tervekből és üvegablakokból állt.

A Kmetty Múzeum középkori eredetű bolthajtásos pincéjében kerültek elhelyezésre a kortárs magyar szobrászat egyik legerőteljesebb képviselőjének, Kerényi Jenő szobrászművésznek az alkotásai is.

A Kmetty János (Miskolc,1889 – Budapest, 1975) életművét bemutató állandó kiállítás 1981-ben nyílt meg a Fő tér déli oldalán álló, 18. századi eredetű, az 1850-es években átépített volt dalmát kereskedőházban.

A művész halála után özvegye egy önálló Kmetty Múzeum alapításának kérésével adta át férje 275 tételes hagyatékát, amely néhány kimagasló értékű korai festmény mellett elsősorban grafikai és műtermi vázlatokból, valamint a hatvanas–hetvenes években készült olajképekből, üvegablak-tervekből és üvegablakokból állt. A Kmetty-gyűjtemény jelentékenyebb részét azok a festmények alkotják, amelyek az ötvenes évektől kezdve a festőművész műterméből, kisebb arányban aukción történő vásárlással kerültek a Múzeum tulajdonába.

Kmetty képzőművészeti tanulmányait Kassán, a Hollósy-tanítvány Halász-Hradil Elemérnél kezdte, majd Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában folytatta Budapesten. Az 1910-es évek legelején Ferenczy Károly esti tanfolyamát is látogatta az Epreskertben. 1911-ben utazott először Párizsba, ahol a múzeumok klasszikusai mellett Cézanne és Picasso műveit tanulmányozta. A tízes évek legelején eljutott a kecskeméti művésztelepre, ahol a Nagybányáról kivonuló neósok alkottak, többek között a korábban Matisse párizsi iskolájában tanult Perlrott Csaba Vilmos is, akivel életre szóló barátságot kötött. Az I. világháború végén a Kassák Lajos alapította, és a magyar avantgárd legrangosabb lapjaként számon tartott MA folyóiratban jelentek meg rajzai, és részt vett annak demonstratív, 1918-as kiállításán. A Tanácsköztársaság leverése után Kmetty is visszavonult, szellemi emigrációba kényszerült. 1924-től a baloldali beállítottságú és progresszív művészeket tömörítő KÚT (Képzőművészek Új Társasága) egyik alapító tagja, majd alelnöke lett. Kmetty János Perlrott Csaba Vilmossal és annak feleségével, Gráber Margittal a húszas évek elején fedezték fel egy kirándulás során Szentendrét és környékét. Kmetty 1945 után a Magyar Művészeti Tanács tagjaként aktív közéleti szerepet vállalt. 1945-ben választották be a Szentendrei Festők Társasága és a Művésztelep tagjai közé. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott, és a festő tanszék vezetője lett egészen nyugdíjazása évéig, 1969-ig.

A Kerényi Jenő szobrászművész (Budapest, 1908 – Budapest, 1975) életművét reprezentáló, 40 művet számláló válogatásból 1978-ban Szentendre műemléki belvárosának szélén, egy újonnan épült, modern pavilonban és a körülötte lévő parkban nyílt emlékmúzeum és szoborpark. Mivel az épület nem felelt meg a biztonsági feltételeknek, a szobrász  – a városhoz személyesen kötődő – özvegyétől megvásárolt gyűjtemény a Kmetty Múzeum középkori eredetű bolthajtásos pincéjében kapott 2008-ban végleges elhelyezést.

Kerényi Jenő  az 1945 utáni magyar szobrászat  kiemelkedő személyisége a Képzőművészeti Főiskolán Bory Jenő tanítványa volt. A fiatal szobrász ígéretes tehetségének kibontakoztatását a főváros tanulmányi ösztöndíjjal segítette, majd ezt követően 1937-től egy évet Olaszországban tölthetett.  Kerényi az ’50-es évek sikeres szobrásza volt,  Munkácsy- és Kossuth díjjal is kitüntették. Országszerte számos munkáját állították fel köztereken. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjába Somogyi Józseffel közösen készített Táncolók című szoborcsoportja Grand Prix-t nyert.

Átmenetileg a Kmetty-gyűjtemény és a Kerényi-gyűjtemény nem látogatható, a múzeum időszakos kiállításoknak ad helyet.

Vajda Múzeum

Vajda Lajos szürreális, expresszív önarcképeit, festményeit, grafikáit, fotómontázsait, majd az utolsó alkotásokat, a nagyméretű, csomagolópapírra készített szén- és tusrajzait mutatja be az emlékmúzeum. A magyar állam a művész özvegyétől,  Vajda Júliától vásárolta meg az életmű jelentős hányadát 1979-ben,  amelyből  száz művet a szentendrei Ferenczy Múzeumnak adományozott. A Dunára szép kilátást nyújtó, a múlt század eleje táján épült, verandás  polgári lakóházban 1986. december 22-én  megnyílt múzeum  ma  a XX. század már klasszikusnak tekinthető magyar művészeinek munkáiból rendezett állandó kiállítás színhelye is. A múzeum kertjében kortárs szentendrei szobrászok művei láthatók.

Vajda Lajos (Zalaegerszeg, 1908 – Budakeszi, 1941), a modern magyar festészet mindmáig egyik legnagyobb hatású alkotója. Tragikusan rövid életét és művészetét az I. világháború idején a családjával Szerbiában töltött évek, az Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület (OMIKE) rajziskolája, majd 1927–29 között, szinte párhuzamosan Kassák Lajos Munka-körével, a budapesti Képzőművészeti Főiskola, az 1930–34 közötti párizsi tartózkodás, s végül Szentendre határozta meg.

1935-ben Korniss Dezső hívására tért ide vissza dolgozni. A szentendrei városkép látványelemei és a szerb templomok ikonosztázai egyaránt hatottak rá. Korniss és Vajda művészi nézetei igen közel álltak egymáshoz. Bartók és Kodály munkásságát példaként tekintve született meg az úgynevezett „szentendrei program”, melynek lényege a szintézisteremtés a múlt és jelen kultúrája, a keleti és nyugati gondolkodás között. A városban és környékén végzett motívumgyűjtő körútjaikon a népi kultúrákban még töredékeiben élő ősi világképet kutatták. Vajda utolsó művei, a főleg olcsó csomagolópapírra készült szén- és tusrajzok félelmetes víziók.

1940-ben munkaszolgálatra hívták be, de előrehaladott tüdőbaja miatt felmentették. Egy évvel később ez a betegség okozta halálát.

Vajda Lajos rendkívül  fontos szellemi örökségét halála után barátai és pályatársai vitték és fejlesztették tovább. A saját útját járó Czóbel Béla  és Barcsay Jenő mellett ők is alapító tagjai lettek az 1945-ben megalakult, majd a magyarországi sztálinizmus uralomra jutásának évében, 1948-ban „önként” feloszlott Európai Iskola elnevezésű csoportosulásnak,  amely a kor képzőművészetének legaktuálisabb problémáival azonosuló művészekből szerveződött. Nem doktriner, stiláris elvekkel való azonosulás jellemezte a csoportot, hanem Bálint Endrét  idézve „egy olyan belső szabadságra való hajlandóság, ami kirekeszti a festészettől idegen tartalmakat.”