TÜCSÖKTÁNC A LÉT HATÁRÁN


A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum gazdag képzőművészeti gyűjteményét bemutató kiállítások sorában ezúttal a modern magyar művészet egyik klasszikusa, Korniss Dezső (1908–1984) alkotásaiból nyújtunk válogatást. A kollekció a művész néhány kimagasló értékű remekművét is tartalmazza, köztük az 1948-ban festett Tücsöklakodalom című festményét. Ez a kép szerepel a tárlat középpontjában, ehhez kapcsolódóan került be a kiállításba több, kiemelkedő hazai gyűjteményből kölcsönzött műalkotás is.

Korniss Dezső, aki már a Képzőművészeti Főiskolán is a progresszív művészeti törekvésekkel rokonszenvezett, Bartók Béla munkásságára hivatkozva nyúlt vissza a népművészethez, hogy azt integrálja az avantgárd formanyelvvel. Barátjával, Vajda Lajossal ehhez Szentendrén eszményi helyszínt találtak, ahol 1935-ben a helyi paraszti és tárgykultúra motívumkincsét feldolgozó gyűjtésbe kezdtek. A háborús fenyegetettség miatt végül azonban nem tudták közösségi művészetté alakítani elképzelésüket. 1945 után, Korniss második szentendrei korszakában, számos játékos, néhol drámai asszociációkat keltő szürreális kompozíció született, köztük a Tücsöklakodalom, amelyen a Bartók Béla által is feldolgozott, Házasodik a tücsök kezdetű gyermekdal emberi tulajdonságokat hordozó bogár- és állatfigurái elevenednek meg. A mikrovilág szürreálisan felnagyított lényeinek életörömöt sugárzó táncába és zenéjébe azonban a felfordított univerzum nyugtalanító létérzete is belevegyül.

 

 

 

929

SZUBJEKTÍV VÁLTOZÓ


A kiállítás az érzékelés kérdéseit járja körbe. A tárlatra készült új installációk többsége egy-egy tárgy szimbolikus használatából indul ki, esetenként az érzékelés színlelt és álcázott voltára, tehát az illúzióra helyezve a hangsúlyt. Ezek a művek a médiumok közötti határátlépéseket is láttatják: a működő, valós tárgy mintha hatással lenne a videóban történtekre. A mozgóképen alapuló, egymással szemben elhelyezett tévék személyes módon kutatják illúzió és valóság viszonyát, látszat, látvány és reprezentáció lehetőségeit: az egymásba áttűnő arcok révén eltűnnek, feloldódnak a határok. Az új alkotások a művészek eddigi alkotói módszerét követik, amennyiben opponált helyzetekbe állított objektek és installációk hagyományát alkalmazva a pszichológiai, filozófiai jelentéseket hangsúlyozzák. Ez alkalommal azonban a korábbiaknál is nagyobb szerepet játszik a személyes viszonyt, az egyén helyét, a Másik érzékelését kutató, az interperszonális kapcsolatokra fókuszáló művészi attitűd.

 

 

 

924