Hónap: 2016 augusztus

IDŐTLEN JELENLÉT

– AZ ART CAPITAL KIÁLLÍTÁSA –

 

Igor Minárik (1948) az analitikus festészet egyik kimagasló képviselője a szlovák művészetben. Médiumelemzésen alapuló, érzékeny absztrakt festészete egyedülálló. Kisméretű, hagyományos temperatechnikával készült képeiben a művészeti eszköztár alapelemeiből, a pontból, vonalból, formából, síkból, térből, színből indul ki egy sajátos formanyelvet és összetéveszthetetlen stílust megteremtve. Művei „rajzfestmények“, egyesítik a két médium sajátosságait: a rajz spontaneitását a szín kifejezőerejével. Technikája részletező, aprólékos, artisztikus, az anyag érzéki felülete érvényesül benne. Rajzfestményeken kívül asszamblázsokat készít, ahol különleges technikáját természeti vagy civilizációs eredetű anyagtöredékekkel szembesíti. Témái a művészet örök témái: harmónia, egyensúly, szerves és geometrikus, rend és káosz, rész és egész, valamint saját motívumainak újraértelmezése. Az alkotófolyamat fontos részmozzanata a feszült koncentráción alapuló lassú munkatempó. Igor Minárik 1983-tól műveit készülésük dátumával jelöli, ezzel is az alkotófolyamatot, a mű önálló létét és szabad olvasatát hangsúlyozva.

Jelenlegi kiállításán, az 1976–2016 közötti években keletkezett alkotásokból válogatva, munkásságának keresztmetszete látható. A hangsúly az utóbbi évtizedre került, a korábbi művek csak jelzésszerűen vannak jelen. A most kiállított 43 műben láthatóvá válnak azok a művészeti problémák, amelyekkel a művész folyamatosan foglalkozik: az eszköztár összegzése, a színbeliség és a monokrómia lehetőségeinek vizsgálata, az átlényegült anyag, a transzcendenciába hajló lét határtalansága, a fragmentarizált lét, a mulandó anyagokból létrehozott mű időbelisége vagy időtlensége.

Igor Minárik először a pozsonyi Iparművészeti Középiskolában (1963–1967) tanult, ahol nagy hatással volt rá tanára, Rudolf Fila. Tanulmányait a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán fejezte be (1968–1974). Az 1970–80-as években a nem hivatalos művészeti kezdeményezésekhez csatlakozott. 1978–1997 között rendszeresen részt vett a pozsonyi Szlovák Tudományos Akadémia Alkalmazott Kibernetikai Intézetében rendezett csoportos kiállításokon. Első önálló tárlatára 1977-ben került sor. 1991-ben barátaival közösen megalapították az A–R (Avance – Retard) csoportot. 1992-ben a pozsonyi Művészetek Házában mutatkoztak be, majd ezt követően számos hazai és külföldi kiállításon szerepeltek, köztük 2001-ben a budapesti Ludwig Múzeumban. 2008-ban jelent meg Étienne Cornevin monográfiája a művészről.

 


 

OBELISZK (A művészet helye és ideje)

– AZ ART CAPITAL KIÁLLÍTÁSA –

 

Az Obeliszk egy mászófalat imitáló fém szerkezetű, fa anyagú objekt, ami az előzőleg elbontott szobor posztamensére épül rá.

Az objekt mint forma a művészcsoport számára úgy működik, mint egy saját maga létére reagáló emlékhordozó, talált tárgy, amelynek évezredes szimbolikájában több kultúra találkozik. Az arab írások az Obeliszket a  „Fáraó nagy tűzsziklájának”, a „Nap forrásának” nevezték, Indiában az égből leszálló tűzoszlopot szimbolizált, a római birodalomban a császárok, hadvezérek nagy diadalaikat rótták fel rá képek vagy szövegek formájába, amit az égieknek és a földieknek egyaránt szántak, mintegy összekötve a két szférát.

A projekt közvetlenül ef Zámbó István felmutató női ujjat ábrázoló pop art szobrára reagál (aminek a posztamense rejtőzik az Obeliszk belsejében), és állít emléket neki. Az obeliszk forma történetével egy új jelentésréteget von be, de egy merőben mai keletű,  új funkciót jelez, ami azonban nem teljesül. A szobor egy színes, feltűnő, hívogató mászófalat jelenít meg, ami a köztéri projekteknek a mai általános szerepére utal azzal, hogy kvázi funkciót kölcsönöz neki.

A szobor azonban mégsem használható mászófalként, ami az egykor funkcióval rendelkezett, akár éppen a Gruppo Tökmag előző munkáinak állít emléket, s így válik mégis emlékművé.

 

 

ELDOBHATÓ MŰVÉSZET (SZÖVEGEK BÁRHOL)

– AZ ART CAPITAL KIÁLLÍTÁSA –

 

A nem-műtárgy centrikus művészet már a 20. század eleje óta használja a szöveget. A képre írva, a kép alá vagy fölé, esetleg láthatatlanul a kép mögé. A nagyváros neonfeliratai ugyanúgy inspirálóak, mint a falusi kerítéseken, falakon megjelenő olyan hétköznapi apróságok, mint például „KECSKE van ELADÓ”. Nem beszélve a konyhák falvédőiről, amelyeken a frappáns mondatokat kézimunkával készült vizuális jelenetekkel illusztrálják. Szöveggel a képet, vagy képpel a szöveget.

A szöveg költői asszociációi elvont látvánnyá tágítják a szöveget. A szavak nemcsak szavak, hanem képek is, akárcsak a vizuális költészet esetében.

Mindig is érdekelt a kép és a szöveg kapcsolata, amihez gondolatban még a műtárgy-nélküliséget is hozzáillesztettem, ezáltal megszüntetve a maradandóság igényét is. A valóságból kiindulva nagyon sok minden eldobható lett, előbb-utóbb talán a művészet is az lesz, kivéve a művészetből áradó szellemiséget, spirituális lendületet, szellemi energiát és lelkiséget. Jelen munkámnak is ez az egyszerű magyarázata. Természetesen és kreatívan élve az irónia, önirónia és a szarkazmus lehetőségeivel igyekeztem olyan mondatokat fogalmazni, amelyek egy belső kép szándékait is felmutatják. Ezen eldobható mondatok némelyike talán olyan, mint a bumeráng, amely visszatér szerzőjük lényéhez, amennyiben feltételezhető az önazonosság.

 


 

VÉLETLEN TALÁLKOZÁS (A MŰVÉSZET HELYE ÉS IDEJE)

– AZ ART CAPITAL KIÁLLÍTÁSA –

 

Diénes Attila alkotása egy 4,5 × 4,5 × 4,5 méteres kocka formában jelenik meg, 1,5 méter magas lábakon. A fémszerkezetben lebegő 50–80 cm átmérőjű, könnyű (műkő jellegű keverékkel bevont, tömör, nehéz sziklának látszó, hungarocell, gyanta) emberfejek vékony huzalokon „lebegnek” a fémvázzal kijelölt térben.

A szoborkompozíció a művész szándéka szerint arra az origóra tekint vissza, amikor az élő anyag önmagát mint létezőt felismerte. A Föld mint organizmus az életnek számos formájának teremtett befogadó környezetet, amiben az ember mint gondolkodó lény képes nemcsak saját létére rákérdezni, de magára az univerzumra is, amelyben keletkezett. Kutatja egyediségének okát, – társtalanságát a világűrben örök melankóliával éli meg –, keresi az információk, a tudat és a tudás forrását, rákérdez az individuum létezésére.

„A kérdés az, hogy Mi az univerzum egyedi véletlen termékei vagyunk-e, vagy a téridőben kódoltan a végtelen tulajdonságával bíró isteni tudatként jelenünk meg a Földön. (…)  Minden kis részecskében benne van az az információhalmaz, vagy kódolt tudás, ami folytán bejárva az evolúció lépcsőfokait az egység tudatalatti vágyálmával Istenünket keressük tudatra ébredésünk óta. Majd eljutunk oda, hogy teremtőnket felfedezzük saját magunkban, egy virtuális lételemben, mint egy eddig ismeretlen, időtlen dimenziót. Ezek után az is elképzelhető, hogy  a világűrben mint meteor-raj, bolyongva találkozunk saját magunkkal. Szoborkompozíciómban ez az abszurd gondolat ölt testet.”

 

 

FELÚJÍTOTT EMLÉKEZET

– AZ ART CAPITAL KIÁLLÍTÁSA –

 

Az ArtCapital keretén belül megrendezett Felújított emlékezet című kiállításon olyan tárgyakkal találkozunk, melyek a közelmúltban átalakításon vagy felújításon estek át. Ezek a bútordarabok, könyvek vagy fotók természetüknél fogva alkalmasak arra, hogy magukba sűrítsék az időt, nem csak a történeti, egy közösség kultúrájához kapcsolódó időtapasztalást, hanem a személyes emlékezet tárgyaivá is válnak, válhatnak. Kulturális telítettségük révén metaforákká alakulnak a művészi beavatkozás során: a kettévágott/meghasadt könyvszekrény és könyvek, a máriapócsi kegytemplom padsorának felújított darabja vagy a sérült, talált, majd felújított fotográfiák az emlékezet tárgyai és az emlékezés/rekonstrukció teljes objektivitásának lehetetlenségére, annak viszonylagosságára utalnak.

Asztalos Zsolt (1974) 1999-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán Dienes Gábor, majd Maurer Dóra osztályában. Közel száz hazai és nemzetközi, csoportos és egyéni kiállításon vett részt. 2013-ban a Velencei Képzőművészeti Biennálén a Kilőtték, de nem robbant fel című alkotásával képviselte Magyarországot. Konceptuális művész, különféle multimediális technikákat alkalmaz; installációban, videóban, fotóban, printben, ready-made-ben gondolkozik. Munkái két fő témát ölelnek fel: a hétköznapi ember helyzetét a fogyasztói társadalomban és a múltunkhoz való viszonyt, az emlékezés relativitását vizsgálják. 2007–2010 között Derkovits Gyula-ösztöndíjban részesült, majd 2016-ban Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki.

 

A GYÖNYÖR VISSZHANGJA

A közel fél évszázada Szentendrén élő ef Zámbó István (1950) ösztönösen, műfaji kötöttségek nélkül dolgozik: rajzol, képeket fest, szobrokat formál, szövegeket ír, filmeket forgat, zenél, performanszokat, happeningeket hoz létre. Számára a művészet életforma, felfogásában a leghétköznapibb cselekvés is lehet művészi aktus. Filozófiai eszmefuttatások, kiáltványok, manifesztumok kísérik életművét, alkotásaival sajátos magánmitológiát teremt. A szentendrei Szabadtéri Tárlatok, a Fő téri Nalaja Happening, a Vajda Lajos Stúdió kezdeményezője, az A. E. Bizottság egyik alapítója. Műveinek motívumai jórészt a tömegízlést kiszolgáló popkultúrából származnak – ezek a jelképek együttesen egy szürrealista-neodadaista művészi univerzumot teremtenek.

A tárlat ef Zámbó István legújabb műveiből nyújt válogatást. A művész vegyes technikájú, merített papírra nyomtatott-festett új kollekciója az életmű korai szakaszában megfogalmazott bölcseleti gondolatkísérletekre reflektál. Az „egyedi beavatkozású példányok” mellett a tárlaton hagyományos olaj-farost képeket is láthat a közönség.

A kiállítás címe az 1969-re datálható, fe Lugossy Lászlónak dedikált, „égi hetilapként” definiált, fiktív levelezés egyik fotómontázs-vers lapján bukkan fel. A Vércipó című művészkönyv az útkeresés dokumentuma, egy formálódó ars poetica esszenciáját nyújtva, vázlatkönyvként, memoárként, naplóként működött. A kiállításon ebből az összművészeti kordokumentumból és több, 1968–1970 közötti vázlatkönyvből is látható néhány oldal, így kapcsolva a legújabb műveket a kezdetekhez. Az egyik naplóban felbukkanó abszurd, fiktív világkép (az Álomi Reményfűző Intézet) szerkezeti rendjének sematikus ábrázolása szintén látható a tárlaton. Az életmű szerteágazó voltát jól szemléltetik a kiállításon bemutatott, a művész által rendezett filmek és performance-dokumentációk; a művész jelenlegi világába pedig egy új portréfilm enged betekintést.

 

 

RIVER-POOL – VÍZBALLONOK

– Art Capital kiállítás –

 

A Szentendrén élő képzőművész, aki főként különleges térinstallációiról ismert, most visszatér egyik kedvelt szimbólumához, a színes hajózási bójákhoz, amikkel most éppen fordított biliárdhelyzetet teremt a folyóvizen. A szentendrei Duna-parton augusztus 4-től látható Vincze Ottó River-pool című dunai térinstallációja, ami az augusztus 25-én startoló szentendrei Art Capital felvezetése is egyben.